A fiú sorsa (2022) 80% 22★

„Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent,
Ami még nemrég lelkemig hatott;
Mi lett belőlem? Emberek közt járó,
El nem siratott, bús élő halott.”
(Ady Endre)

Sziklatömbként nehezedett rám ez a film. Úgy is írhatnám, bevitte a gyomrost, de kőkeményen. A depressziót már számtalan alkotásban létrehozták, és én úgy vélem, bírom a „súlyosabb” filmeket, mégis ez valahogy más volt. Annyira szívettépő. Többféle morális kérdés felvetődik: amit hozunk otthonról, azt adjuk tovább? Amit a szüleink elkövettek, tévedéseket, mi is elkövetjük? Egy válást a gyermek mindig megsínyli, ez tény, de hogy idáig vezessen? Vajon csupán genetikus ez a beteges lehangoltság, netán környezeti tényezők is hozzájárulnak? Nehéz döntés előtt álltak a szülők a történetben egy ponton. Vajon hibáztak a legfontosabb választásuk előtt? Mindenesetre nem volt könnyű dolguk, pedig egyértelműen látszott, mi lenne a racionális, egészséges tett abban a helyzetben, egy ominózus jelenetben. De sajnos a szeretet nem mindig elég. Fantasztikus alakításokat láttam mind Hugh Jackman, mind Laura Dern részéről, és Anthony Hopkinst is kedveltem, bár neki nem sok mondanivaló jutott, annál elgondolkodtatóbb! A Nicholast alakító színész is remekelt. Nehézkes erre a filmre azt mondani, hogy jó volt, semmiképp sem szórakoztató, maga alá gyűr, megrág és kiköp, de nagyon fontos, jól megalkotott darab a témában, mindenképpen ajánlom, érdemes adni neki egy esélyt!

Pontosan tudom miben volt a srác, de ezt nem a filmnek köszönhetem, sajna nekem minden téren csak a felszínt kapargatta. A fiúban dúló, vagyis inkább mélyen hallgatagon ülő meg nem fogható bánat nem érződött igazán. Olyan mintha egy monoton hang közönnyel olvasta volna fel az egész filmet. Nekem sajnos nem ütött. Egyedül az utolsó jelenet volt kiemelkedőbb. Sajnáltam