Ascyra  

Most, hogy elmerültem a Vak szerelem különböző országok és stílusok szériáiban, több, számomra egyetemlegesen komolyan vehető következtetést vontam le. Szívesen beszélgetek erről a témáról másokkal is; a barátnőmmel hosszú eszmecserét folytattunk arról, hogy melyikünk kit és miért nem szeret igazán a „típusok” és a nemzetiségek közül.
Lássuk, mire jutottam a nemzetközi rapid-szerelem témában.
– Legtávolabb tőlem a Japán kultúra áll. Még akkor is, ha egyszerűen a végletekig tudom őket csodálni és számomra ők az igazán éteri, mély, komoly és csodálatraméltó teremtmények. Nagyon szeretnék az ő visszafogottságuk egy kisebb százalékával rendelkezni, nagyon szeretnék megfontoltságukban és kimértségükben egy kissé rájuk hasonlítani… de ami azt illeti, rettentően nehéznek tartom az ő életüket, ezzel a szellemiséggel nem lehet könnyű. Sem a munka világa, sem a párválasztás. Olyan, mint amikor valaki folyamatosan eltemeti az érzelmeit, amikor önmaga vágyait megerőszakolva, folyamatosan visszahúzza, visszafogja magát.
– Legközelebb hozzám a svédek állnak, a maguk hűvös és egyenes igazmondásával. Imádom, hogy nyersek és kegyetlenek, akár saját magukkal is. Botlásaikat a tükörben is megszemlélik és amolyan, igazság lovagja szerepet vállalnak, még akkor is, ha ennek sok esetben széllel szemben pisilés a vége. Hozzájuk hasonlítok – nagy szerencsétlenségemre – leginkább. Fanyarok, egyenesek, vállalják önmagukat, szexualitásukat, vágyaikat, szenvedélyeiket és hibáikat egyaránt.
– Az amerikai szarkavarás és showbizz abszolút átjött az epizódokon át. Minden csillivilli rózsaszín unikornis, miközben minden rohad belülről, mindenki toxikus és passzív agresszív stílusban kommunikál. Náluk még a bocsánatkérés is rózsaszín piskótába van csomagolva, a belsejében tehénszarral. Undorodom a mentalitásuktól, sajnálom. Sosem fogom megérteni, hogy miért efelé a „haladó nyugat felé” terelődünk mi is: ahol mindenki mosolyog a másikra, mint valami fogyatékos, közben pedig a körmével vágná át a másik torkát. Az amerikai „mosolygás” kötelezősége meg fogja magát bosszulni idővel… Én szóltam; krvára nem jó ez az irány.
És néhány szó a szerelemről:
– El tudom-e képzelni, hogy úgy leszek szerelmes valakibe, hogy nem látom, csak a hangját hallom és kimondott gondolatait? Igen.
– El tudom képzelni, hogy ha a fentiek szerint szerelmes leszek valakibe, majd találkozom vele és kiderül, hogy nincs köztünk kémia, együtt fogunk maradni? No way.
– El tudom képzelni, hogy van kémia és a szerelem is megmarad az első találkozás után, és ezt követően 3 hét múlva hozzámegyek? Biztos, hogy nem.

A kísérlet egyébként nem rossz, jókat lehet szórakozni és ha nagyon a mélyére akarok ásni, akkor még azt is írom, hogy örülök, hogy elkészült; a mai korban a húsvásáron ismerkedni egyértelműenk félreértéshez, megbántáshoz és megbánáshoz, átveréshez és felszínességez vezet. Ha mindenki belátóbb lenne a tükörképével és ehhez mérten az elvárásaival, illetve nem elsődlegesen a Világ külsőség kapcsán emelt elvárásainak akarna megfelelni és megfeleltetni (itt gondolok az illető párjára), akkor bizony sokkal, de sokkal több lenne a szerelem is.