Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

Littlegirl 

Sokat nevettem rajta, főleg Xie Xiao Man és Hanchen miatt. A karaktereiket nagyon megszerettem, mert mind a kettőjük elég erős karakterek voltak. Igaz, sokszor kerültek bajba, mégis meg tudtak küzdeni a saját ellenségeikkel. Így az eleje elég könnyed volt, bár voltak kellemetlen tényezők is. Főleg Hanchen múltjából és jelenéből bukkantak elő, de Xiao Mannek is meg volt a maga baja. Hiszen családját lenézték, illetve azért is, mert fontos volt számára a tanulás. A legnagyobb vágya ugyanis az volt, hogy taníthasson.
Számomra akkor kezdett még izgalmassá válni az egész történet, amikor Hanchen végre kiállt mindenkiért, szó szerint. Nem hagyta, hogy barátait elárulják és azt sem, hogy az életébe beleszóljanak. Ami ezután következett, nos, az egy kiderült titoknak köszönhető. Ezekben a részekben nagyon sajnáltam Xiao Mant. Hanchen szemét dög volt vele, ő mégis kitartott mellette és aggódott érte. Bár az utóbbi személyt is megértem, miért tette, de legalább ne hagyta volna ennyire szenvedni a lányt.
Meng Su Wei, Xiao Man unokatestvére eleinte unszimpatikus volt, de végül kiállt saját rokona mellett és segítette őt. Végül testvéri kapcsolatuk lett. Szinte jó volt nézni a közös részeiket. Zhong Zi Yan és Yan Bo Yang – Hanchen tanulótársai és barátai – szintén kedvencek voltak. Bár az utóbbi kissé lökött karakter volt és könnyen bele lehetett vinni a bajba, ugyanakkor Meng Su Wei-ért bármiere képes volt.
Zhong Zi Yan, nos ő mindenben támogatta Hanchent és igazi tanácsadója is volt. Sokszor próbálta kihúzni a csávából a barátait és bármire képes volt értük spoiler
Szerintem izgalmas dráma volt, amibe belecsempésztek némi harcjelenetet. Amik véleményem szerint nagyon jók lettek, főleg a katonai táboros résznél. És a ruhák *-* Nem hiába bolondulok mostanság a történelmi drámákért :D


Hasonló filmek címkék alapján