Várólistára tette 15


Kiemelt értékelések

Emerson 

Vagyok olyan perverz, hogy Stone Nixonját imádjam, így fel voltam készülve, hogy Busht is hasonlóképp fogja szétszedni. Vagyis ugra-bugra az időben, csapongás ide-oda és dafke nem azokat a történelmi eseményeket fogja megmutatni, amikről amúgy is mindenki tud (persze így ott lóg a kérdés, hogy vajon mennyire volt hiteles? De teszek rá, Stone-nak elhiszek minden, még azt is, amit nem kéne).
A szereplőket elképesztően jól válogatták össze. Brolint el se kellett maszkírozni mégis kiköpött Bush volt és bár Thandie Newtonnak kevés szerepe volt, de amint feltűnt elkezdtem bogarászni a stáblistát, hogy most komolyan bevállalta a külügyminiszter, hogy szerepel egy filmben? Le a kalapom előtte. Mármint Newton előtt.
Nem megszokott, hogy olyanról készüljön film, aki még él és virul, de úgy látszik Stone nem bírta kivárni az ifjabb Bush halálát és nyilván akkor még nem sejtette, hogy lesz nála rosszabb elnöke is imádott hazájának. Várom a következő filmet Trumppal az élen.

desertangelable 

Szerintem eddig ez volt a legrosszabb Oliver Stone film, amit láttam.
Az időbeli ugrálást sikerült úgy megoldania, hogy ne legyen követhető, vagy ha éppen követhető is, akkor sincs semmi értelme. Kötelezően nem kell ez, meglett volna nélküle a film.
Bár a film címe azt sugallja, hogy ez W. életéről fog szólni, ehhez képest csak egy kis betekintést kaptunk életének egy meghatározhatatlan szakaszába. Egy kicsit, amikor már elnök volt, egy kicsit amikor még nem. Logikát nem véltem felfedezni a felépítésben.
A főszereplő színész nagyon irritáló volt, de gondolom ez volt a cél. Megítélni nem tudom, hogy mennyire játszotta hitelesen a szerepet, mert pont azokban a magánjellegű szituációkban volt a legenergikusabb, amikről ha keresnék sem találnék semmit az interneten.
Így, hogy végignéztem a filmet sem érzem azt, hogy teljesen képbe kerültem volna W. gondolkodásával és tetteinek magyarázatával. Nekem ez a film nagyon hiányos. Kicsit olyan, mintha az lett volna Stone célja, hogy teljesen leírja az elnököt és ebbéli igyekeztében elfelejtette megtölteni a filmet információval.

2 hozzászólás
carragher 

Uncsi volt többet vártam a filmtől. Időben az ugrások feleslegesek voltak és olyan volt mint ha be sem lett volna fejezve igazából.


Hasonló filmek címkék alapján