Toy Story 3 (Toy Story 3.) (2010) 82% 431★

A legjobb rész, a három rész közül ez tetszett a legjobban, annyira szép és megható. A végét végig bőgtem egy kicsit. :D Annyira szép ahogy Andy elbúcsúzik a játékaitól. Annyira megindító. ❤
Nekem is vannak olyan játékaim amik évek óta megvannak és soha nem fogom őket elajándékozni, csak a a gyerekeimnek. ❤
Egyébként nagyon szép lezárás lett volna, bár én nem bánnom hogy van 4-dik rész. De akkor is szép kerek lett volna a történet így is.
A szereplők még mindig nagyon jók, bírtam Ken-t, olyan vicces volt a ruha próbás jelenet! :D
Biztos hogy még megfogom nézni, mert ez egy csoda! ❤
https://www.youtube.com/watch…

Csakhogy idézzek LukeSkywalkertől: „Ez a gyönyörű film a fiatalságról, a gyermekkorról szól, arról, mennyire nélkülözhetetlen, mennyire létfontosságú mindannyiunk életében.”

Gyönyörű és méltó befejezése a Toy Storynak.

Azt hiszem, hogy nekünk, felnőtteknek sokkal szívfájdítóbb ez a mese, mint a gyerekeknek. Nekem hirtelen hiányozni kezdtek a régi, kedvenc játékaim. Ami a rajzfilmet illeti; egészen másnak érzem, mint az első két részt, sokkal drámaibb, néhol ijesztőbb és sokkal, de sokkal hatásosabb.

A legjobban sikerült része a sorozatnak, ami a kelleténél jobban meghatott a végén. Nagyon örülök, hogy hozzá tudtak a meséhez két rész elteltével is úgy nyúlni, hogy nem lett felesleges, elcsépelt és unalmas.

Hiába dolgoztam a Disneynél 4,5 évig, hiába láttam egy csomó Disney filmet (olyanokat is, amik nem annyira érdekeltek), a Toy Storyt nem néztem meg, mert nagyon nem érdekelt. Most viszont a tévében néztük, nem is az elejétől, de én úgy bőgtem, mint a záporeső. Mondták már kollégák, hogy a harmadik kifejezetten jól sikerült, elgondolkoztató és szívfacsaró, és tényleg. Meg persze itt-ott nagyon vicces is. De főleg nagyon megható.

Nagyon tetszett. Nem hittem volna, de könnyedén hozta az elődei színvonalát, s ezzel a gyermekkorom ezen része sértetlen maradt.

Ez a rész volt a legjobb számomra mind közül. Annyira megható és szívhez szóló lett. Nem is nagyon tudom jobban megfogalmazni, mert annyi minden érzés kavarog bennem ezzel a résszel kapcsolatban.
*Előveszi a régi szakadt, félszemű maciját az ágyneműtartóból és megölelgeti*
Igen egyszer fel kell nőni, de van amely játék az élete végéig követi az embert, ha másképp nem hát az emlékeiben.

A trilógia messze legjobb darabja…

2010-ben nem hagyott bennem olyan mély nyomott de most az utolsó 10 percet csak könnyezve néztem.

Felnőttként annyira szívszorító az egész. Az ember legszívesebben elővenné a régi játékait, azokat is, amiket elajándékozott már, és játszana velük, hogy ne érezzék elhanyagoltnak magukat. Annyira szépen rávilágít arra, milyen felnőni, milyen elfelejteni, milyen is gyereknek lenni, és csak játszani. Közben pedig mégis hozza azt a könnyed hangulatot, mint az elődjei. A szereplők semmit sem változnak, ugyan úgy imádnivalóak, viccesek, és a történet is szuper.