Totál szívás (2008–2013) 91% 401★

Atyaúristen. Ez a sorozat nem semmi módon beszippantott. Az első részek még tapogatózóak voltak, de aztán egyre inkább berántott. Talán az a pillanat, amikor Walt spoiler
Minden egyes résznél sajnáltam, hogy egyre kevesebb van a sorozatból. Walt … micsoda karakter! Mekkora játékos volt! Kegyetlen, számító, kihasználó… de mindig élvezettel néztem a manipulációit, tényleg igazi zseni volt. Mindig egy lépéssel előtte járt mindenkinek. És tudott még jobban tovább süllyedni, nem volt neki semmi elég. Mikor egy képsort csak úgy odaböknek a rész végén, hogy gondold át az egészet, hogy mit tett megint….
Egyik kedvencem a „Say my name” rész volt. https://snitt.hu/idezetek/44756 Akkor annyira Heisenberg volt, az az ember, akit megteremtett magának. Olyankor élt igazán. spoiler
Tulajdonképpen mindig is pengélen táncolt, mindig el kellett rendeznie maga után valamit, vagy valakit. Egyik hozta maga után a másikat.
De mint minden jónak, ennek is vége lett, és szerencsére jól zárták le az egészet, nem maradt hiányérzetem. Ez volt a szükséges vég.
Óriási főhajtás Bryan Cranston előtt, hogy életre hívta ezt a zseniális karaktert. De ugyanúgy a többi szereplő is emlékezetes marad számomra.

Felejtsétek el a magyar címet. Egyébként meg tessék darálni, mert jó anyag!

Ezt a sorozatot végül azért kezdtem nézni, mert a gyerekeim már mindent tudtak róla a mémekből. Még ezer éve a Typóban is felmerült, hogy kémiai ismeretterjesztő könyv is készült a kapcsán, és lenne értelme kiadni. Na ehhez képest lövésem nem volt, mi ez a sorozat. Sőt inkább valami vidámra számítottam, amiben a két, a lét határára csúszott ember különféle dolgokat old meg – nos, végül is ilyesmi történt, csak éppen…
Ha jól emlékszem, az első három rész volt a legszörnyebb. Egyrészt magasról pottyantam, ahogy az a fentiekből kiderült, másrészt amúgyis hajtott az az elképzelés, hogy ezt az öt évadot valahogy csak el kell indítani, és majd mindjárt sínre állnak a dolgok. De egy fenét. Az első két évadban valami olyan szisztematikussággal mentek szembe a nézői elvárásokkal, hogy állandó kínszenvedés volt nézni. Mindenből, de tényleg minden lehetőségből azt választották ki, ami a legkevésbé jó irányba viszi a dolgokat. És teljesen mindegy, hogy én ezt tudom, hogy látom, mi a vezérelv, azért csak szurkolok egy-egy történetiránynak.
A második évad vége amúgy fordulópontot jelentett. Ez szerintem a nézőket is nagyjából két részre osztja. Én az első két évad pártján vagyok. A harmadiktól olyan lazábban, magabiztosabban, filmkészítősebben és ráérősebben is vitték előre a történetet. Jobban elmerültek egy-egy jellemvonás kibontásában, teljes klippeket forgattak bele a filmbe, vagy akár egyetlen mozzanatra fűzték csak fel az egész epizódot. Innentől kezdve én sokszor azért untam is, és gondolatban számtalanszor alálicitáltam a megvalósult eseményeknek. A végét meg csak megoldották úgy, hogy az ember még egyfajta elégedettséget is érezhet. Ezt @Traclon szépen kifejtette az értékelésében.
De azért még egyszer biztosan nem nézném végig, hiszen így is komoly Stockholm-szindróma alakult ki a nézése közben.

Elég izgalmas, megrázó és drámai sorozat. Ritkán tudom ennyire beleélni magam bármibe is.
Walter White a sorozat előrehaladtával egyre unszimpatikusabb, valójában csak saját maga érdekli végig, nem pedig a családja. Erre talán ő sem jön rá.
Jesse Pinkman az elejétől fogva kedvencem. Ő csak szabad akar lenni, ezért lázadozik. Nem tetszik neki a társadalom. Egyre komolyabb lesz és a sok traumától megkeseredett. Ezzel a szereppel én is tudok azonosulni.
Hank és Saul viccesek voltak, Mike valahogy annyira ijesztő volt nekem, hogy egyszer vele is álmodtam.

Köszönöm szépen az ajánlást @blueviolet! :)
Tényleg nagyon jó sorozat volt, pörgős, kiszámíthatatlan, zseniális! Walter White és Jesse Pinkman nagyszerű párost alkotnak. Ajánlom Mindenkinek, egyszer megéri megnézni az biztos, és nem fog csalódást okozni! :)

    Nem tudom. Nem mennék szembe azzal a vélekedéssel, hogy ez a sorozat zseniális, mert meg tudom érteni, igaz, nem győzött meg róla.
    A cselekmény nekem sok volt. Tetszett az elején a kisstílű, kicsi vagyok, székre állok szerű bűnözősdi, majd mikor elkezdte magát kinőni az egész, tettek követtek tetteket és az egész már egy teljes káosz lett elveszített a sorozat. Próbáltam kapaszkodókat találni, de az sem sikerült. A karakterekkel igaz nagyszerűen bánt a sorozat – emberiek és a karakterfejlődésük szinte könyvbe illő, de én mindenkit utáltam. Sajnálom, de ez van. Walter mindig a kis tutyimutyi, baszogatható kémiatanár és a badass, kérges bőrű drogdíler között mozgott, de sose lett egyik sem. Ennek a legfőbb oka a félelem, ami emberivé tette, de engem csak idegesített. Hank a konok férfiasság mintapéldánya, és igaz spoiler őt is kiemelték a kétdimenzióságból, szintén borzalmasan irritált. Skyler és a húga adtak egy kis reményt, de mindketten olyan elviselhetetlenek voltak az elején, amit igazán sosem tudtam elfelejteni, sőt, ők sem (khm Marie khm).
A két fiatal srácunk, Jesse és Walter Jr, mindketten Walterrel valamiféle apa-fia viszonyban voltak, bár ez inkább az elsőn érződött. Walter Jr az a szereplő ebben a hatalmas katyvaszban, akire ha rágondolok összefacsarodik a szívem. A little-kórja zseniálisan van beleírva, a monológjai, amik egyszerre gyermetegek és drámaiak zsenik, összetörte a szívem. A magyar szinkronja főleg rádobott egy lapáttal, igaz, sosem hittem volna, hogy ezt kimondom, de kiváló volt a srác szinkronja. Szívfájdalmam, hogy mivel Jesse töltötte be Walter fiúfiguráját neki nem jutott annyi reflektorfény. Főleg úgy, hogy Jesse-nek minden szarból kijutott: annyi traumát írtak neki, hogy két életre elegendő lenne, de nem csináltak vele semmit. A végén Walter történetszála mellé már nem fért el, így csóri gyereket arrébb tolták, és neki nem jutott ki abból a mély karakterírásból, amit a White-család megkapott, Kár érte.
És nem tudom, hogy ki hogy van vele, de egy idő után teljesen elvesztette az izgalomfaktort is, ahogy egyre jobban haladt előre a történet. Mindig mindenkit meg akartak ölni, így mikor már tízezredjére rántott valaki fegyvert a másikra, már nem tudott meghatni. Már tök átlag dolognak tűnt, a két dolog, ami ebben a sorozatban történik: valakik reggeliznek (tényleg mindig esznek, beszarás), vagy fegyverekkel hadonásznak. Bár egy pozitívumot meg kell említenem: spoiler De a legfőbb dolog, ami miatt nem tudtam már izgulni senkiért az az, spoiler
     Összességében ez egy kiváló sorozat arról, hogy mi mindent lehet tenni a 'csak a családért' mögé bújva, és az önpusztításról. Nekem ugyan nem tetszett, bár kívül estem a célcsoporton (sose leszek se férfi, főleg nem a kiégés felé száguldó, kapuzárási pániktól küzdő férfi), de annyi mindenki szereti, így lehet csöndben maradok.

Imádom ezt a sorozatot, egyre jobb és jobb. Tetszik a kontraszt Walter és a partnere között. A hülye és az okos :D
Úgy szeretem, ahogy van.

Fogalmam sem volt, hogy mit várhatok ettől a sorozattól – úgy ültem le megnézni. Legalább 1 részt, aztán majd meglátom… És már 1 rész után éreztem, hogy nem lesz megállás :D spoiler. A történet zseniális, és bár nem erre számítana az ember egy ilyen kaliberű/témájú sorozattól, de kifinomult humora is van (értsd: ez nem a trágárkodásból, untig ismételt helyzetkomikumokból adódik, mint az esetek zömében…). A színészek alakítása egyszerűen tökéletes – természetesen Bryan Cranstonnal az élen: én már most előrevetítem, hogy ő nagy karakterfejlődésen/változáson fog átesni, simán lehet, hogy a végén átmegy kicsit pszichopatába is. Néha már most is úgy tud nézni, hogy nem értem, miért nem p*silik össze magukat tőle egyből a rosszfiúk… :'D
Aaron Paul meg hihetetlen arc (és még mindig nem tudom hogy honnan olyan nagyon ismerős ő nekem… talán az Isteni sugallatos vendégszereplése miatt, mert átböngészve az IMDb-t, a többi filmjét nem láttam még), bár a karakterének néha nem ártana egy-két pofon, de ő is szerethető. :)
Azt meg kifejezetten szeretem, hogy nincs túlnyújtva ez a sorozat, mint a rétestészta. Szerintem ez a 7 rész is elég volt 1 évadba. (És ahogy láttam, a későbbiekben sem vitték túlzásba, ez szimpatikus.)
Most kicsit pihentetem, nem akarom hirtelen ledarálni az egész sorozatot, de mindenképpen kell a 2. évad is. :) Nézzétek, mert ez JÓ! (Mondom ezt úgy, hogy alapból nem szeretem a gyilkolászós, véres krimiket, mint amiket a tévében is nyomatnak állandóan: Gyilkos elmék, Gyilkos sorok, Gyilkos számok, Gyilkos betűk, Gyilkos szóközök, Gyilkos kérdőjelek, Gyilkos…….)

Egyszer hallottam egy részletet egy podcast-ből, ahol írók arról beszélgettek, hogy hogyan építenek fel egy gonosz karaktert.
A kedvenc íróm (akinek a nézőpontját magam is megtapasztaltam) a következőket mondta: A karakter eleinte szimpatikus. Aztán történik valami, amit nem akarunk elhinni, ahonnan talán volna még visszaút. „Jaj, XY, kérlek ne tedd ezt!” Aztán eljutunk arra a pontra a karakter folyamatos cselekedetei után, hogy rádöbbenünk: ő itt a gonosz. És tudjuk is érte utálni. spoiler
Ezt letudva.

A sorozatot a kémia vonal miatt kezdtem el nézni, de Jesse Pinkman miatt maradtam.
Előbbiből meglepően kevés van, utóbbi miatt meg majdnem sírni tudnék.
Igazából engem is meglepett ez a fejlemény, mert Jesse-ről mindig azt képzeltem a promóképek alapján, hogy egy beképzelt, ostoba lúzer, akinek valami nagyon beteges apakomplexusa van Walter irányába, akit gőzerővel akarna másolni. Annak ellenére, hogy ebben az apakomplexusban akár még lehet is valami, a srác tökéletes ellentéte Walt-nak.
Ez a sorozat húsbavágó kegyetlenséggel ábrázolja azt a fajta családon belüli erőszakot, amit az emberek nem vesznek a szájukra. Vagy nem tartják eléggé erőszakosnak (hogy valami megbotránkoztató dolog süljön ki belőle a világ előtt), vagy ha az ember beismerné az ilyen létezését, akkor rá kellene jönnie, hogy a világban sokkal több gonosz ember van, mint azok a tahók, akik félholtra verik a feleségüket.
Ez a sorozat egy emberről szól, aki lelkileg és fizikálisan is terrorizálja azt, aki feltétlen odaadással hűséges hozzá a végsőkig, egy olyan emberről, aki hazugságok mögé bújva, egyre aljasabb és gonoszabb módszerekkel tartja fogságban, szintén érzelmileg a saját családját.
Egy emberről, akinek a büszkesége, egója és telhetetetlensége számos körülötte levő ember életét teszi teljesen tönkre. Aki talán szeret másokat, de legjobban csakis saját magát.

Mindenesetre a sorozatot a karakterek viszik a hátukon, és jaj de viszik! Mindenki, mindenki sokkal több, mint az első ránézésre tűnne. A csendes, udvarias tanár egy beteg állat, az ostboa kis drogos egy jószándékú és már-már ártatlan fiú, a bunkó rasszista rendőr egy okos és szerető ember, a családanya, az idegesítő sógornő, a fogyatéskos fiú, a drogbáró, az ex-rendőr, az ügyvéd. Mindannyi önmagában egy-egy kis világ.

Egy valamit azonban szögezzünk le.

Walter White nem egy hős.
Walter White egy szörnyeteg.

„My name is Ozymandias, King of Kings:
Look on my works, ye mighty, and despair!'
Nothing beside remains. Round the decay
Of that colossal wreck, boundless and bare,
The lone and level sands stretch far away.”

Nagyon keveseknek adatik meg úgy távozni, ahogy a Breaking Bad tette. Nekem mindig „a” sorozat marad.