Toni Erdmann (2016) 71% 60★

Egy barátnőm rángatott el rá, mert tudni akarta, hogy mégis miért voltak az emberek felháborodva Cannes-ban azon, hogy a film nem nyerte meg a fődíjat, mikor ő a trailer alapján nem látott semmi nagy durranást az egészben. Jómagam már a plakát láttán rosszat sejtettem, nagyon idegesítőnek és furának tartottam és nem értettem, hogy mit is ábrázol pontosan, mit akar ez szimbolizálni. Szóval ilyen baljós előjelekkel kísérve ültünk be a filmre és hát ilyen felvezetés után képzelhető, hogy mi történt és mi lett a véleményünk a műről.
Alapvetően nem rossz az alapkoncepció, maga a történet is jól van összerakva, mondjuk nem mintha valami nagy újdonságról szólna a film, de belefér ez még egyszer-kétszer az ember életébe. A színészek is jók és maga a 2 és fél óra sem tűnik olyan soknak a film nézése alatt, pedig én nehezen szoktam az ilyen hosszúságú filmeket bírni. De akkor mégis mi volt a probléma, merülhetne föl a kérdés?
Az apuka, Toni vagy Conradi úr, akármelyik nevén is fut éppen. Egyszerűen a film végére annyira felcseszte az agyamat, hogy szinte vöröset láttam. Én megértem, hogy segíteni akar és aggódik a lányáért, de rettenetesen gyerekesen viselkedik, éretlen és szerintem komoly mentális problémákkal is küzd. Az erőlködése és a lánya életének lerombolása, miközben a sajátja is egy nagy semmi, egyszerűen nem hagyott nyugodni. Egy felnőtt, önálló embert, a saját lányát próbálta rávenni, hogy úgy viselkedjen úgy éljen, mint ő, mintha a lányának nem lenne joga arra, hogy elkövesse a saját hibáit és mintha az egyetlen helyes út, amit ő csinál. Mert az ő élete persze a legjobb és mintának való, mert így viselkedik egy érett, normális férfi.
Amúgy a plakáton látható jelenet szép volt és így belegondolva nagyon jó választás volt a filmhez és vannak remek jelenetei a filmnek, de szerintem nem vagyok elég művész ahhoz, hogy megértsem miért magasztalták fel ennyire vagy maga csak a film nem annyira jó, hogy ezt be tudjam látni, nálam ez csak 6 csillag sajnos.

Nekem ez tetszett, akár milyen hosszú is, tetszett. Aki rászánja magát, lécci, nézze végig, az utolsó félóra a tuti, de megéri.

Egy filmtől, amit a világon minden kritikus egymásba karolva dicsér, elvár az ember egyet s mást. És pont azért igyekszem jószívű lenni, mert felmerült bennem, hogy ha mindenki imádja a filmet, lehet, hogy csak bennem van a hiba.
Szóval a történet spoilerek nélkül; egy pocsék életű, kicsit nemnormális úriember meglátja, hogy a lányának mennyire pocsék és üres az élete, mert multinál dolgozik, és a multik bedarálnak, úgyhogy elmegy, és gagyi jelmezekkel teszi érthetővé számára, hogy az ő értékrendje szerint kell élni, és nem szabad komolyan venni semmit se. A film nagyjából erről szól, felkínál egy értékrendet, saját magad nem értelmezheted, azt kell elfogadni, hogy ez az apa megtanítja valamire a lányát. Leginkább ez a szájbarágás nem tetszett, hogy ez egy tanmese. Van egy tanulsága, és vagy elfogadod, vagy nem. Nagyjából ennyit dönthetsz el nézőként. Egyébként meg a társadalmi konvencióknak nem-megfelelés romanticizálása hatásvadászat. Lehet vele foglalkozni, és érdekes kérdéskör is, de itt az „őrült ember igazságán” kívül nem lehetett semmit se látni, ezt idealizálni életidegen és túlzó. Tudom, hogy ez nagyon ócskán fog hangzani, meg elismerem, hogy egy nem művészi, földhözragadt ember vagyok, de ugyanúgy konvenciókhoz kötöttségnek érzem azt is, hogy az a kedvenc szórakozásod, hogy hazudsz másoknak, mert ha az az egyetlen szórakozásod, hogy szembemész velük, ugyanúgy függő vagy tőle, csak a másik oldalról, szóval ugyanúgy megnyomorodsz lelkileg, mintha bedarál egy multi. Nem szeretem, amikor valami csak attól jó, hogy „megérted”.
Csak arra tudok gondolni, hogy ha ez a film amerikai lenne, szóra se méltatták volna ezzel a beöltözős humorral meg szögegyszerű tanulsággal. Önmagában nem volt szórakoztató, ugyanezeket az üzeneteket meg halottam már máshol. Metaságból van még benne egy nagyon hosszú pucérkodás, ami tök fölösleges, de megmutatja, hogy ez nem egy amerikai film.
Szó sincs róla, hogy rossz lenne, nagyon jó a színészi munka, és van, amikor szórakoztat, de szerintem indokolatlan az ováció. Ott van a 24 hét, ami szintén német film, és szerintem fényévekkel jelentősebbnek kéne lennie.

Az első fél óra után átjött az – egyébként nem túl kreatív – üzenet. Hogy ezt a történetet 2 és háromnegyed óra helyett másfélben miért nem lehetett elmondani, az számomra rejtély. Négy részletben (!!!!) néztem végig és ha csak rágondoltam, hogy ezt a filmet be kéne már fejezni, istenbizony kivert a víz.

Frászt kaptam ettől a hülye frigid nőtől, spoiler de az apuka is megéri a pénzét. Lecsúszott, depressziós és akkor fingópárnákkal akarja móresre tanítani a lányát, aki legalább kezd valamit az életével? Talán mert volt előtte egy negatív példa amit el akart kerülni… Megérdemlik egymást.
És hagyjuk már ezt, hogy mindenki, aki multiknál dolgozik ilyen Patrick Bateman lesz előbb utóbb…

Nem találtam ebben a filmben se semmi újat, se vicceset, se drámait, se meghatót, semmit.
Ami tetszett a spoiler. Ennyi.
A szereplők 100%-a konstans irritált.

És nem, egyetlen egyszer sem nevettem.

A legtöbb jelenet ebben a filmben zavarba ejtő volt és már az első öt percben kimozdított a komfortzónámból. Meglepett a film, mert nem azt kaptam, amit megszoktam, elvártam volna. A németek és a humor? Ez már önmagában egy váratlan fordulat. Az elején még feszengtem, szinte a bőrömön éreztem az apa és lánya közti kínos, kiüresedett kapcsolatot, mikor nem tudnak egymással mit kezdeni, még beszélgetni sem. Mindeközben a főhőst végtelenül sajnáltam, mert tele volt jó szándékkal, én a humorát is értékeltem, és őszintén, ki ne szimpatizálna egy olyan apával, aki ahelyett, hogy a könnyebb utat választaná, próbálkozik? Nagyon tetszettek a film ki nem mondott árnyalatai, a kontrasztok, például a legmenőbb bárban luxus táskák fölött panaszkodó üzletasszonyok és az később megjelenő apróságokat is értékelni tudó kisemberek. Egyértelmű volt az elejétől, hogy ebben a kétszínű, hazug világban álarcok mögött boldogságot a lány nem fog találni. Én pedig végig reméltem, hogy az életet komolyan sosem vevő apja fog a film végén győztesen kijönni, hiszen tényleg: mi értelme az életnek, ha nem élvezzük?

Maren Ade német rendezőnő Toni Erdmann című versenyfilmje úgy tud 3 órán keresztül mérhetetlenül vicces lenni, hogy sokszor megszakad a szívünk. A lányát álarcos bohócként gyógyító apa története Amerikában maga lenne a giccs definíciója, így viszont feszesen, néha sírva szakadunk a röhögéstől.

A Toni Erdmann legfontosabb témája a helyes és/vagy megtalált énkép. A magából bohócot csináló apa mellett egy a szakmájában sikeres, magánéletében viszont elveszett, workaholic fiatal nő álarcai hullanak. Conradi úr a film előrehaladtával egyre nagyobb maszkot visel, talán éppen azért, hogy lánya mind jobban megszabaduljon tőle. Először még saját magát alakítja mint lánya kísérője üzleti partikon. Később üzletemberként és coachként jelenik meg Toni Erdmann álnéven; ebben a szakaszban járja át Ines a legnagyobb poklokat, és jön rá mind jobban saját elveszettségére. A film utolsó előtti, hosszú jelenetében a meztelen csapatépítő buli a mindentől való megszabadulást jelenti, apja pedig a teljes felismerhetetlenségbe burkolózva, már egy szó nélkül jelenik meg.

http://www.filmtekercs.hu/kritikak/cinefest-2016-boldog…

Engem ez nem győzött meg. Ha az én apám viselkedne így, tuti nem mennék bele a játékába. Szerintem idegesítő és éretlen jellemre vall. Lehet, hogy valami sokkal komolyabbat kellett volna látnom a filmben, de nekem ez nem tetszett most.

Érdekes egy film volt. Maga a téma megközelítése volt szokatlan és nehezen is tudtam ráhangolódni, de valahol mégis volt egy üzenete, amit ha döcögősen is, de talán át tudott adni. Ines valójában bas*ottul szomorú nő volt, és erre az utolsó jelenet világított rá igazán. Toni is akkor mondja el az ő megközelítését az élethez. A film plakátja is egy igen fontos és részben katartikus jelenetet ábrázol, holott végig lefojtottságot éreztem, amit azért jól feldobott az olykor-olykor abszurd humor.
Jól lesz ezt a filmet később elővenni.

Szerintem nagyobb a hype körülötte, mint ahogy arra rászolgált volna. Egyszer-kétszer volt csak, hogy felnevettem vagy elmosolyodtam volna, de végig azt éreztem, mint azoknál a(z amerikai) filmeknél, ahol direkt arra mennek rá, hogy a főszereplőt minél nagyobb blamába sodorják, hogy KÍNOS, KÍNOS, KÍNOS. És nem vicces.
Ines végig borzasztóan rideg és merev volt, az apja pedig nem csempészett boldogságot vagy bármiféle életigenlést a mindennapjaiba, mert csak egymást érték a kellemetlen részek, amiben sem a szereplőknek, sem a nézőnek nem volt öröme. Pedig az elgondolás érdekes, ám véleményem szerint jobban és rövidebben is meg lehetett volna oldani.

Tök vártam, hogy ez a film felkerüljön az HBO go-ra, de sajnos nézhetetlen. Vagyis, nekem, akinek a gyerek mellett alig van időm filmet nézni, ez nem éri meg. Húsz perc után levágtam, hogy ez a faszi engem csak végig idegesítene. Így bevallom, nem néztem végig.
Na, megnéztem az utsó fél órát. Vontatott, engem nem győzött meg.
Mindenesetre örülök, hogy az én apukám nem egy ilyen infantilis idióta. Amúgy nem hiszem, hogy a fapofa ellentéte az idióta lenne, tehát, hogy ha én nem vagyok infantilis, akkor besavanyodott lennék. Mert ebből a filmből kb ez jön le, hogy minimum nagyon lazán és őrülten kell élni.