Tomo-chan wa Onnanoko! (2023–2023) 84% 24★

7 és 8 pont között gondolkodtam, de azért mégiscsak ez volt a mostani pár év egyik legjobb romantikus animéje (még ha voltak benne dolgok, amik idegesítettek). Tomo karakterét nagyon kedveltem, és persze Carol és Misuzu „párosa” sem okozott egy unalmas pillanatot sem. Jun viselkedése néha irritált, de az utolsó rész szinte mindenért kárpótolt.

Őszintén szólva, nem akartam megnézni ezt a sorozatot, de kihívás és a Nier tökölése miatt kellett egy anime, amin nem kell sokat gondolkodni, és valahogy végigszenvedem.
És meglepett! Tomoék megleptek!

A Tomo-chan nem az a tipikus romantikus mű,mint vártam. Rögtön az első rész elején Tomo szerelmet vall Junichirounak. Aki persze lepattintja, mivel a szomszéd havert látja benne.
Tomo ugyanis egy tomboy. Fiúsan beszél (gondolom), fiúsan viselkedik, fiúsan öltözködik, verekszik. Mégis meg akarja szerezni Junt. Ebben segítségére lesznek barátnői, a kuudere? Misuzu, és a kissé kettyós Carol.
Nem emlékszem, hogy mikor nevettem utoljára ennyit egy romantikus animén. Tomoék elképesztően vicces helyzeteket generálnak, és minden szereplő kicsit lökött is, úgyhogy jókat nevettem rajta.
A szezonból választott animék kozül ez telitalálat volt, abszolút felülmúlta az elvárásaim.
Egy kis gondom van csak, hogy nagyon epizodikus, és a szülők keveset szerepelnek, mert ők is nagy formák.

Nézői téveszmék. Amikor szimpla külsőségek miatt bagatellizálják (sőt, szándékosan figyelmen kívül hagyják) a mű mélységét, értékét. Ennek számos oka lehet, és rengeteg példával tudok szolgálni. A legkezdetlegesebb probléma maga a fikció lenézése. Ezt azoknál figyelhetjük meg, akik teljesen belefeledkeztek a (gyakran szürke) mindennapokba, és/vagy nagyon távol állnak a fikciós művektől, pusztán szórakozási formának látják. Az ilyen embereket onnan lehet felismerni a legkönnyebben, hogy ha valami „igaz történet alapján” készült, azt rendre felsőbbrendűnek tartják (=nem tudják, hogy minden jó fikció a való életre reflektál). A következő probléma már egy az egyben a külsőségek által okozott félreértés, vagy meg nem értés. Amikor emberek kevesebbre tartják a meséket, rajzfilmeket, még a vígjáték műfajt is, és igazából minden parabolát, ami nem nézi hülyének a nézőt, nem tolja a pofádba, hogy mennyire intelligens/mély. Hogy lenne már a Monster High-nak politikai üzenete, amikor csak egy kislányoknak készült reklám. A LEGO Batman, mint súlyos karakterdráma – hisz ez csak egy LEGO film, egy vicc. Ecchi anime, ami bugyivillantással, nagy mellekkel viccelődik nem lehet intelligens. A Monogatari széria meg csak egy túlkomplikált hárem. Túlgondolod!!!
Azt tudtátok, hogy az eper, amihez az édes/aranyos jelzőt kapcsoljuk, valójában a rózsafélék családjába tartozik?

A Tomo-chan wa Onnanoko! nem egy romcom, hanem lélektani dráma kivételesen jó humorral. Tomo nem egy tomboy, hanem egy komplex karakter. A cím elárul mindent: Hagyjuk már ezt az állandó címkézést, kategorizálást, mert semmi sem ilyen egyszerű. A leírás is eléggé félrevezető, bár ez részben annak köszönhető szerintem, hogy nem akarták lelőni a csavart. Itt valójában mindkét fél félreértésben él. Tomo hiszi azt, hogy Jun nem tekint rá lányként, és hogy változtatnia kéne önmagán. Holott már az első részben látszik (ha figyelsz), hogy Jun számára Tomo „A LÁNY”, és később kiderül, hogy ennél még sokkal több. Az már a spoiler része, hogy akkor mi áll a kapcsolatuk összetett dinamikájának hátterében, miért kell mégis küzdeniük a szerelmük beteljesüléséért. De nem csupán szerelmi anime, hanem történet az önismeretről, önmegvalósításról, az emberi kapcsolatok bonyolultságáról. Habár hangulatban nagyon eltérnek egymástól, az építkezés, írásstílus, szellemiség tekintetében a Kuzu no Honkai az elveszett testvére, nem holmi közönséges romcom.
A 100% konzisztens történetvezetés tökéletes tempóban adagolja az információkat; tudja mikor kell az a belső monológ, mikor a múltra való visszatekintés, így gondosan kitölti a hézagokat, hogy a végén teljes legyen a kép. A pszichológiával kitűnően bánó, vérprofi író a rendkívül részletes karakterizáció során ritka realisztikus karakterfejlődés-ábrázolást ér el. Pont olyan formálódás, amit mi is tapasztalhatunk saját magunkon, hozzánk közel álló személyeken: A személyiség, a jellem lényege ugyanaz marad, a legtöbben észre sem fogják venni, de szépen lassan változol, jobb és teljesebb ember leszel. Ahogy a cselekmény a konklúzió felé halad, úgy dönti le a nemi és kapcsolati konvenciókat, mely leláncolja a karaktereket. Igenis számít a nem. De ez nem egy olyan dolog kéne legyen, aminek alá vagyunk rendelve, ami beskatulyáz, hanem ami csupán hozzánk tesz valamit, kiegészít. A két főszereplő kapcsolatának tanulsága pedig: spoiler

„Kurae! Telepathy”

AnimeAddicts alapján ez a 600. befejezett animém. És ezt az ikonikus számot ez az anime nyerte el. Egy olyan anime, amiben mindenféle elvárások nélkül vágtam bele és még csak reménykedtem, hogy annyira jó lesz, amennyire a hype körül vette és amennyire jókat olvastam róla… és nem csalódtam. Sőt!!
Szerintem nagyon rég láttam ennyire szórakoztató animét, ami a végéig érdekes és humoros volt. Aztán a végén gyomrosként átment egy igazi szerelmi történetbe és nem maradt el a happy end sem. Ennek mind nagyon örültem.
A rajzolás tökéletes. Illik az sztorihoz és magához a világhoz, amiben játszódik.
A sztori végig humoros, szinte egy részben sem veszi komolyan magát az anime és ez így volt rendjén.
A seiyuu -k hozták a kötelezőt. Takahashi Rie egy új oldalát ismertem meg és nagyon komolyan hozta a laza tomboy szerepet. <3
És ha már itt tartunk minden karakter egyedi volt és mindegyikőjüknek volt egy kiegészítő párja. És nem feltétlenül romantikus értelemben értem. Lásd Gundou Misuzu és Carol Olston párosát. :)
Nagyon jó kikapcsolódást nyújtott az estéimre/napjaimra ez az anime. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Messze felülmúlta az elvárásaimat. Azt hittem, egy átlagos slice-of-life komédia lesz, ami epizódikusan helyzetkomikumokból építkezik és a végén majd összejön a két főszereplő, mint ahogy az a mostanában kijövő minden komédia animével van. Azonban ez a mű olyan kidolgozott és érdekes szereplőgárdát sorakoztatott fel, olyan fontos és elgondolkodtató, a valóságban is gyakran előfordúló probkémákat dolgozott ki, hogy leesett az állam. A kedvenc karakterem Musizu volt a legelejétől, és ahogy haladt az anime, egyre jobban megkedveltem, de majdnem mindenkit megszerettem a végére. Sajnos úgy gondolom, hogy az anime értelmetlenül van felkapva, mert nem azért híres, amiért kellene, de örülök, hogy hallottam róla, mert egy elképesztően pozitív csalódással lettem gazdagabb.