Kiemelt értékelések

Serge_and_Boots 

Pokolian nehéz eset! Remek történet kimondottan és egyértelműen a kor normáihoz igazodva előadva – avagy remek film lehetne a The Brothers Rico, ha nem érződne szinte minden egyes pillanatában, hogy 1957-ben készült. Nagyítóval és nagy türelemmel kell keresni esetében az időtálló részleteket, de a helyzet azért nem teljesen reménytelen!

Mint kezdtem az értékelést, a történet nagyon jó! Sőt, a forgatókönyv is, hiszen a cselekmény 90 percét bármiféle üresjárat nélkül bőven kitölti a feldolgozott eseménysor. Ez egy logikus, mondanivalójában az olyan kemény maffiadrámákra emlékeztető tortúra, mint például a Térdre kényszerítve. Nincs itt semmiféle maffiaromantika, a mozi teljes mellszélességgel beleáll a szervezett bűnözés elleni állásfoglalásba: ez ugyanis felőrli a kisembert, látszólag felemeli, biztonságot és identitást ad neki, de valójában bármikor gondolkodás nélkül az út szélén hagyja, avagy ha érdeke úgy hozza, eltapossa. A „család”-életérzés mindössze látszat, a The Brothers Rico közönsége számára nem lehet kérdés a film megtekintése után, hogy a maffiával együtt élni, tárgyalni, megalkudni nem lehet – megmételyezik a társadalmat.
Ami mégsem működik: mindenekelőtt a színészi játék két kritikus ponton megbicsaklik. Egyrészt Richard Conte, bár ügyes, kétségkívül, egyszerűen öreg a szerepére – ne próbálja már bemesélni nekem senki, hogy ő Johnny fivére és nem az apja! A másik buktató Dianne Foster: hihetetlenül idegesítő, taszító stílusban játszik, miközben a karakternek ilyen célja és funkciója nincsen. Kimondottan kilóg a filmből.
A rendezés az események láncolatának összefűzésekor ügyes ugyan, de a lezárást egészen egyszerűen elrontja: az az idillen is túlmutató spoiler, amit spoiler megannyi szörnyűség, sokk és veszteség után, finoman szólva gyomorforgató és irreális, majdhogynem nulláz mindent, amit addig láttunk.
Ami még retrospektív szemmel érdekes lehet: James Darren fiatal és látszólag a Dean/Brando hagyomány nyomvonalán elinduló ifjú titánként üde színfoltja a mozinak, képes ellopni valamennyit a show-ból, de annyira korlátozottak a lehetőségei, hogy túl sokat azért nem kell elvárni tőle. Pusztán az itteni munkáját nézve azonban nem tűnik tévesnek az a gondolat, hogy lehetett volna ő akár Delon-kaliberű amorózó filmlegenda is, de úgy tűnik, esetében vagy a tehetség, vagy az ambíciók elapadtak idővel.

Korrekt, sok tekintetben emlékezetes, de sok tekintetben csúnyán öregedő film a The Brothers Rico. Talán helyénvaló lenne esetében egy remake!


Hasonló filmek címkék alapján