A végső határ (Star Trek 5.) (1989) 69% 62★

Szívem szakad ettől a filmtől.
Az előző három utáni lelkesedésem megfogta, és egy mozdulattal lerántotta a földre.
A filmet Shatner írta és rendezte, kis utánaolvasás után értem már, hogy miért lett ilyen shatneres.
Az ötlet jó, ezt a létezik-e Isten kérdést sok film megpróbálta, de ezerszer jobban. Sybok karaktere jó, csak nem bontják ki eléggé. Megmarad egy ilyen hitszónoknak.
Az effektek gyötrelmesek, megláttam a klingon hajó ágyúját és elsírtam magam.
Tele van béna effektekkel, blöd sitcom szintű poénokkal.
Sajnos a történet is eléggé harmatos, nekem hiányzott az előző részek izgalma, látványa, mozgalmassága.
Ennek ellenére rossznak nem mondanám, csak gyengébb.

Le lehet húzni. Lehet rá sok rosszat mondani, én bevállalom kedvencnek az ST filmek közül. Nem olyan humoros mint az előző, nem igazán akciódús, de érdemes elgondolkozni a filozófiáján, mert ismét feszegeti egyrészt a Star Trek nagy kérdéseit (barátság, bizalom, szerepük a személyes életben, stb.), de már elmegy egy monumentálisabb irányba, és feltesz olyan kérdéseket, amikkel nagyon könnyű mellényúlni (van-e értelme az életnek, létezik-e valamilyen felsőbb hatalom). Nehéz jól megcsinálni ezt a témát úgy, hogy a film még szórakoztató is legyen, de szerintem sikerült. Rámentünk karakterek előtörténetére (a visszaemlékezések szerintem fantasztikusak lettek), ki mit bánt meg, és ilyen szempontból a vezető kérdéseire is érkezik egy fajta válasz: Egy vezető nem engedheti meg magának, hogy a múlton rágódjon, hogy folyton azt bánja meg, ami már elmúlt, mert akkor senki nem követi. Előre kell néznie, és ezzel az üzenettel én maximálisan egyet tudtam érteni. Nagyon sok kérdés nyitva maradt, de ennek az az egyszerű oka lehet, hogy mi emberek nem tudunk annyit, hogy állást foglaljunk.

Egynek elment. Érdekes felvetés volt ami a vulkáni tetteit motiválta. Nem a legrosszabb ST film, de nem is a legjobb. A humor jobban dominált mint szokott a filmekben, talán Shatnernek köszönhetően aki a történetet is írta a rendezés mellett..

Ez egy kicsit kevésbé kedvelt rész számomra. Nem igazán szeretem ha egy történetnek se füle, se farka, csak az odavezető út a fontos. Aztán megérkezünk valahová, mert minden utazás a megérkezéssel folytatódik (jó esetben), spoiler, viszont arról meg nem tudunk meg semmit, hogy végül, hol is vagyunk és kivel is találkoztunk és az a valaki miért is van ott, és egyébként is miről szólt ez a rész?

Fúúúú, az V. rész. Hát ez elég érdekesen sikerült. Az alapötlete szerintem nagyon jó, hiszen a téma, melyet boncolgat (Isten léte) kifejezetten érdekes, és tökéletesen megfelel a Trek univerzumban felvetett kérdéseknek. Sajnos a megvalósítás nem lett annyira sikeres.
Shatner azt hitte, hogy ha Nimoy 2 részt is ledirigált sikeresen, akkor ez neki is menni fog. Ehelyett kiderült, hogy nem. Túl sok a bárgyú jelenet, olykor az ember sírva fakadna, máskor meg kifejezetten kellemes képsorokat láthatunk,így például a zárlat, vagy McCoy emléke.
Sybok egy meglehetősen érdekes figura lett volna, csak rá sem szenteltek elég időt, így kicsit elnagyoltnak hat, pedig lett volna benne potenciál. Elvileg Sean Conenryt szerették volna megnyerni a szerepre, de nem jött össze.
Az effekteket a többi résznél dicsértem, hát itt nem fogom. Olyan ocsmány megoldások vannak néha, hogy hihetetlen. ’89-es film, ennek ellenére olyan, mintha a ’70-es évek elején készült volna. Kaka, na ez van.
A legkiemelkedőbb része ennek a filmnek egyértelműen a zene. Goldsmith visszatért, hogy aztán két részre megint kiugorjon, és majd újra visszatérjen. Kiválóan tuningulta fel az első mozifilm főcímét, de ezt a 8. résszel tudta még fokozni.
A végső határt igazából úgy lehetne összefoglalni röviden, hogy az $@!#% jó ötletek filmje. Meg lehet azért nézni, de a 4. és 6. rész között azért eléggé kiütköznek a gyengeségei, pedig talán ez áll legközelebb az eredeti sorozat eszmeiségéhez.

Shatner brutálisan mellényúlt ezzel a résszel, hiszen akár egy B-kategóriás sci-fi paródiának, vagy keresztény propaganda filmnek is beillene ez a „Keressük meg Istent egy csillaghajóval!” féle kalandozás, amely a „Végső Határ” címmel csak azt mutatja, hogy eddig feszíthették a rajongók idegeit…

Hát ez annyira nem tetszett.
Az egésznek a hangulata alapjaiban még bele is illett az űrszekerek univerzumba, jó volt látni ismét a régi gárdát, akik szépen megöregedtek és legtöbbjük bölcsebb is lett, és határozottan előnyösnek érzem, hogy ez a film önmagában is megállja a helyét, nem csak a sorozat utózöngéje.
De – és ezzel talán ellent is mondok az előző soraimnak – maga a feldolgozott téma, valahogy kilógott a StarTrek sztorikból. Kicsit végső igazság keresős, túldimenzionált SF készült, ami annyira azért nem készítette elő sem a katarzist, sem a megoldást, ráadásul a vége is erősen lóg a levegőben. Kicsit az volt a benyomásom, hogy kivétel erősíti a szabályt alapon le akartak dönteni néhány alapelvet, amire Roddenberry világa felépült, de ez csak olyan tessék-lássék alapon és kivitelezéssel valósult meg. Mintha fáradna a kreatív gárda.

Az előző rész után felüdülés volt nézni, viszont ez a rész sem nyerte el a tetszésemet annyira. A téma jó volt, de a kifejtés/megvalósítás nem az igazi. Nem jutottunk közelebb a válaszokhoz, némileg zsákutcának érzem ezt a részt.

Ez az a film, amit nem, hogy nem értettem, hanem,….
Tényleg nem értettem ,hogy mi van.
Igazából nem rossz film ez, de sosem lesz olyan jó vagy értelmes, mint a széria előző darabjai.