Sellők (1990) 80% 84★

Hatvanas évek eleje, ahol még a konvenciók és kertvárosi, kisvárosi középosztály álomképe lebeg, és amibe nem igazán fér bele egy szabadság vágytól fűtött egyedülálló anya, akiben ott a lázadás szele, és aki úgy oldja meg a problémáit, hogy elmenekül előlük… nem is könnyű felnőni mellette. Egyfelől vonzó a szabadosság, az azt csinálok, amit akarok, másfelől pedig a biztonság érzése hiányzik… legalábbis a 15 éves nagyobbik lánynak, Charlotte-nak, aki kamaszként, mint kormányosát elvesztett hajó ide-oda sodródik, és hol a vallás biztonságához próbál menekülni, hol pedig lázadó hormonjainak hatására cselekszik. A lányoknak az anyjuk, a család és a törődés hiányzik, az anyának meg két pofon, meg egy férfi, aki különcségével együtt tudja szeretni.
Tulajdonképpen aranyos film, tök jó zenékkel.

Nem tudom miért nem láttam még ezt a filmet, hisz emlékszem, évek (lehet, hogy évtizedek) óta szeretném megnézni már. Mindenesetre most megtörtént és szerintem egy érdekes kis sztori. Az anyát nem mindig értettem… Nem kicsit volt önző, kicsit figyelhetett volna jobban is a környezetére. Keserédes történet, de azért voltak benne vidám pillanatok is. Amikor a víz alatti világot barkácsolták, az a kedvencem benne. És a zene… a zenéjét imádtam :)

Egy aranyosan őrült csonka család nagyon szerethető története drámával, humorral, a szabadság érzésével.

♡ A zene ♡

Aranyos, feel-good movie hangulata van. Nagyon szerettem az enyhe Lorelai Gilmore beütésű anya karakterét, habár van egy olyan sejtésem, hogy ha nekem kellett volna felnőni vele, és ennyit költözni, nem biztos, hogy akkor is így tetszene. Cher viszont elképesztő, van ebben a nőben valami megfoghatatlan varázs, ha gyerekkoromban nem szeretek bele a hangjába, ezután a film után biztos rajongója lennék. Nem váltja meg a világot ez a film, de néha jólesik ilyeneket is nézni.

Nagyon-nagyon sokszor láttam kiskoromban.:) Talán sokszor nem is értettem, miről szól, de ahogy nőttem, és újra és újra megnéztem a filmet, mindig kaptam tőle valami többet és újat.:) Azt hiszem, a maga nemében egy iszonyatosan különleges filmről van szó: egyszerre édes, keserű, vidám és szomorú.:) A mai napig, ha a Soop Soop Song-ot hallom, az emblematikus rózsaszín ruhácska jut eszembe a fekete pöttyökkel…:)

95% vígjáték és 5% dráma. Charlotte gondolatmenetei, és 1-1 megszólalása emlékezetes marad.

Furcsa film… Konkrétan az idősebb lány gondolkodása és viselkedése a furcsa. Ennyire felvilágosulatlannak lenni..? Aztán meg csak úgy lazán „elment a pasi” és kész… Meg ez a „jaj, Istenem, apáca akarok lenni, de legszívesebben rávetném magam az iskolabusz vezetőjére…”, ez nekem valahogy túl sok volt… :P Amúgy nem olyan rossz film, legalább nem unalmas. :D