Musical Touken Ranbu: Kashuu Kiyomitsu Tanki Shutsujin (Touken Ranbu - Musical 7.) (2017) 1

ミュージカル『刀剣乱舞』 〜加州清光 単騎出陣 2017〜
83' · japán · történelmi, musical, színházi felvétel

Ez egy koncert Kashuu Kiyomitsu (Sato Ryuji) előadásában. A koncerten hallható az összes olyan dal az eddig megjelent musicalekből, amiben Kashuu Kiyomitsu is részt vett, mint az Otoko michi, a Mistake, a Kimi no Uta, és a Touken Ranbu, illetve a szólói, mint… [tovább]

japán

Képek 9

Szereposztás

Sato RyujiKashuu Kiyomitsu
Muranaka Kazukiháttértáncos
Nanjou Ryousukeháttértáncos
Murakami Masakiháttértáncos
Aoki Kenháttértáncos

Kedvencelte 1

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

Netta88 

Én, amikor még csak a TR adatlapokat vittem fel, és még nem láttam a musicalből egyet sem: Ah, miért pont Kashuu Kiyomitsu koncert? Ráadásul 3 is van belőle…
Én, most, több TR musical megnézése után: Végre elérkeztem az első Kashuu Kiyomitsu koncerthez! *-*
Azt hiszem, ezzel el is mondtam mindent. :D Na, jó azért megpróbálok még írni valami értékelhetőt is. :D
Tényleg vártam már, mikor érek ehhez, mert már az első darabnál tetszett az előadása, és nem csak az övé, hanem mindenkié, ezért kicsit sajnálom, hogy a többiek – Nikkari Aoe kivételével – nem kaptak ilyen lehetőséget – vagy minek nevezzem. :D
Az első benyomásom a koncertől amúgy az volt, hogy ez egy Kashuu Kiyomitsunak öltözött Sato Ryuji koncert vagy egy Sato Ryujinak öltözött Kashuu Kiyomitsu koncert?! Igazság szerint mindegy, mert mindkettő igaz rá, és nem is akar több lenni, sem kevesebb. :"D A legtöbb dal, amihez Kashuu Kiyomitsunak eddig köze volt, hallható ebben a másfél órában, sőt van néhány új dal is. Azt azért megemlíteném, hogy több is playback gyanús volt, de nem is vártam el – na jó egy icipicit de-, hogy végig énekeljen miközben táncol, ugrál, szaladgál a színpadon. De még így is nagyon tetszett az előadás.
A jelmezek, a díszletek, a fények, a színek mind Kashuura (és szerintem kicsit magára Ryujire is) jellemzőek. Egyébként erre még nem tértem ki egyik darabnál sem, de annyira részletesek a jelmezek, még a külön a koncertre készült jelmezek is. Tetszik az aprólékosság, hogy odafigyeltek a színekre, a kontaktlencsére, a festett körömre, a fülbevalókra, minden egyes apró részletre. Tényleg le a kalappal a jelmeztervezők és mindenki előtt, akinek köze van az egész TR világ életrekeltéséhez. Egyedül talán az Jyounetsu no Symphonia című szám alatt viselt jelmeze tetszett kevésbé, de egyébként az is elképesztően szép, részletes volt.
Sato Ryuji pedig most is brillírozott. Látszik élvezi a szerepét, a fellépést. A színpadra termett a srác. Nagyon jó volt az egész előadása, a koncepció, a koreográfia. A háttértáncosok is odatették magukat. Az egész koncert nagyon tetszett, de vizuálisan legjobban az a része, amikor vörös köteleket erősítettek Kashuura, és fekete csipke szemfedőt kapott, de hangzásilag, és úgy a legeslegjobban a Taiko-dobos előadás tetszett, ami felvezette az Otoko Michi című számot, s ezúttal Kashuu volt, aki játszott rajta két háttértáncossal, és bár mikor elkezdett énekelni abbahagyta a dobolást (a színdarabok koncertjein a korábbi mesterek csapata végig játszanak rajtuk), csak néha-néha a háttértáncosok játszottak rajta a dal közben, még így is messze – legyen az Kashuu szólójában vagy csapatban – ez a szám a kedvencem mind közül.
Imádtam ezt is, és azt hiszem nem mondok újdonságot, ha azt mondom, hogy nem egyszer újra fogom nézni. már most újrázom amúgy :D


Folytatása

Összehasonlítás

Touken Ranbu - Musical


Hasonló filmek címkék alapján