Lavina (2014) 75% 90★

Nem ez volt az első próbálkozás a témában (a férfi szerepének, értékének megkérdőjelezése a családban, a kapcsolatban), hiszen a valamivel lassabb és talán kevésbé merész: The Loneliest Planet is ezt célozta meg. A Lavina azonban tovább ment, és látványosabban hozta ki az eredményét. Az emberi természet lavinája indul meg, egyetlen apró kis semmiség megkérdőjeleztet a szereplőkkel mindent, amit addig hittek, gondoltak, éreztek egymással és saját státuszukkal kapcsolatban. Valójában egy, a tradicionális nemi szerepekbe bebábozódott házaspárt látunk, akiket a rájuk zúduló realitás lassan teljesen maga alá temet. Imádom ezt a filmet, hisz kevés érzékenyebb téma van manapság, mint az, hogy egy nő mit várhat el egy férfitól és fordítva. Ami nem öl meg, az erősebbé tesz? Mindenki döntse el magának.

Egy négytagú család ebédel egy síparadicsomban, amikor feléjük zúdul egy lavina. Az anya a gyerekeket próbálja menteni, az apa pedig elfut. Csakhogy a lavina nem éri el őket. Az apa visszatér és senki nem szól semmit. Kezdetben.
Innen indít a film és a következő két órában ennek a helyzetnek a pszichológiáját elemzi. A tagadást, a terelést, ahogy a család tagjai megélik a szituációt, ahogy megpróbálják feldolgozni, megoldani.
Nagyon elgondolkodtató film, főleg azoknak, akiknek vannak gyerekei. Én a magam részéről nem tudom elképzelni, hogy így magamat mentsem, úgy érzem a védőösztönöm sokkal erősebb az életösztönömnél, de a párom szerint nem tudhatom, hogy ösztönösen hogyan reagálnánk egy ilyen kiélezett, hirtelen helyzetben. Nem tudom, remélem sosem kell megtudnom.
Azt szeretném még, ha a készítők leforgatnák a film fordított verzióját, ahol az anya fut el. A feleségemmel épp erről beszélgettünk és az egy egészen más film lenne.

A burzsoázia diszkrét bája, egymás és magunk méltóságának folyamatos sárba tiprása. Abszurd történet, még abszurdabb, mikor a nézők képesek elkezdeni elemezgetni, ők „hősök” lennének-e vagy elfutnának.

Zseniális alapötlet, kevésbé zseniális, de még jónak mondható megvalósítás.

Sokkal nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Valóban elgondolkodtató, hogy ha kiderül, hogy az az ember, akire támaszkodnál, a bajban magadra hagy, ráadásul nemcsak téged, hanem a gyerekeket is, de a megvalósítás nem tetszett maradéktalanul. A feszült helyzeteket sokszor humorral vegyítették, ami teljesen rendben van, sőt kellett is egy nyúlfarknyi fellélegzés, de a probléma feloldására tett kísérlet szerintem nagyon gyengére sikerült és számomra nem oldott meg semmit. Persze ki-ki a vérmérséklete szerint továbbgondolhatja a dolgot.

Egy olyan film, amit egyszer lehet újra megfogok nézni. Na nem most..
Nem a kedvencem, de a hangulata jó, a téma elgondolkodtató, a jelenetek szépek, a karakterek kellően összetettek, de nem annyira, hogy eltereljék a figyelmet a film fő vonaláról.
A „történet” (azért „ ”, mert ez inkább egy téma szerintem) felépítése tetszik, a semmiből indulunk, fokozatosan érjük el a tetőpontot (nem csak a történettel, az eseménvekkel, inkább a karakterek lelkével) és a film végére a cím értelme megkettőződik, ha jól figyelünk és utólag átgondoljuk: mit is láttunk? Mi is volt a „lavina”?
Általában nem szeretem, ha egy film úgy ér véget, ahogy Ez, de el kell ismernem ide kifejezetten illett.

Jó film ez, sőt, néha kifejezetten remek. Fontos és aktuális témához nyúl, férfi és nő, apa és anya szerepét és egymáshoz való viszonyát boncolgatja, miközben ügyesen kikerüli a didaktikusság és az általánosítás buktatóit. Szerettem nézni, a szép képi világa és a hibátlan alakítások miatt (még a gyerekszínészek is rendkívül hitelesek), szerettem, hogy magával ragad a történet és a lassúsága, lélektanisága ellenére is lélegzetvisszafojtva vártam, mi következik. Nagyon átgondolt, remekül felépített, profi módon elmesélt történetet ez. Külön erénye, hogy nem tolja el a fókuszt egyik fél felé sem, törekszik arra, hogy mindenkit megértsen és megértessen, így mindenki találhat magának gondolkodnivalót, nemre és családi állapotra való tekintet nélkül.
A film nagy-nagy hibája viszont a vége. A katartikus érzelemkitörés után mintha nem tudná, hogyan tovább, bedob egy borzalmasan lapos feloldozást-önmegváltást, amit egyébként teljes egészében ki lehetne vágni, nem tűnne fel senkinek, annyira nincs se előzménye, se következménye. A tényleges lezárás egész jó egyébként, de hát addigra már elrontották. Egyértelművé válik az is, hogy Ebba barátnőjének semmi célja nincsen azon túl, hogy felvillantson egy alternatív élet- és családfelfogást, elpazarolt lehetőség és kilógó lóláb. Emiatt akármennyire is szerettem az első nagyjából másfél órát, kegyetlenül csillagozok, és reménykedek, hogy A négyzetnél majd visszaadhatom Östlundnak, amit itt elveszek tőle.