Testünk többre emlékszik, mint amit elvárhatunk és elképzelhetünk; testünk emlékszik elődeink bánatára és fájdalmára. Testünk fenntartja szüleink és nagyszüleink, valamint őseink történeteit. De meddig lehet visszamenni a testemlékezetben?
Várólistára tette 11
Kiemelt értékelések
krlany 
Keha mälu (2012) 83%
Azt hiszem, hogy én nem értem ezt a filmet… vagy ha mégis, akkor azt hiszem, hogy nem akarom… letaglózó… elgondolkodtató… agyalásra serkentő…
Az ötlet briliáns… az élet fonala a madzag, mely a tavaszi ágak kötözésére is szolgál, és amellyel akár egy ceruzát is rögzíthetsz hozzá, hogy a természeterői, mint pl. a szél, segítsen megrajzolni vele az élet fonalát, avagy a jövőt…
Kísérleti film, avagy nem értem az észteket…
Emerson
Keha mälu (2012) 83%
Olyan volt, mint a Moving On (2014) csak negatívba. A vége spoiler brutális volt.
bonnie9
Keha mälu (2012) 83%
A cím alapján egészen másra számítottam, de amit kaptam, az megdöbbentő volt.
A látvány vegyes érzelmeket váltott ki, egyfelől bizarr, másfelől tökéletesen illik a mondanivalóhoz. Erős képek.
Negative_Singularity
Keha mälu (2012) 83%
Zseniális – nyomasztó, életszerű, groteszk, szétforgácsolt realitás-szimbolika, paradoxon és ambivalencia. Csupa ilyen csúnya szó jut az eszembe az egyszerűség miatt, mert ha elemezni kezdem, hosszú órákig ülök majd az élmény felett. Megtartom csendesen, mint a ceruza a faágon, vagy a faág a ceruza mellett, hogy voltaképpen mit is rajzoltak a vászonra ők ketten, vagy a fonálemberek az ismeretlen, rohanó négy fal közt, a létezés határán tekeredve; mert nem élet ez, hanem halál is, lét.
