Káosz (2016) 1

Clash · Eshtebak
97' · francia, német, egyiptomi · dráma, thriller

Kairó, 2013 nyara, két esztendővel az egyiptomi forradalom után. Miután a hadsereg megbuktatta az iszlamista Morsi elnököt, megint tüntetések kezdődtek, sok embert elfogtak és bebörtönöztek. Egy rendőrségi teherautón elfogott tüntetőket tartanak fogva, hogy azután a csoportot elszállítsák az… [tovább]

Várólistára tette 4


Kiemelt értékelések

balagesh 

Trükkös ez a film, és bennem hagyott hiányérzetet is, ám utólag ráébredtem, ha olyasmivel próbálkozott volna, amivel a hiányérzetem csökkenti vagy megszünteti, már nem is ez a film lenne.
Magyarként van fogalmunk a társadalmi megosztottságról, ellentétekről, indulatokról – ám mindez eltörpül az egyiptomi helyzet mellett. Egyiptom az arab világnak az egyik legnyugatiasabb része volt, amiben megtalálható volt az európai szokásokkal összhangba hozható család ugyanúgy, ahogy az iszlám radikálisabb irányzatait követők. A 2013-as tüntetések, összecsapások közepette a rendőrök válogatás nélkül zsúfolnak be embereket egy rabszállító kocsiba. A nemzetközi tudósító mellé kerülnek tüntetők mindkét oldalról, és persze magányos férfiak mellett családok is vannak benn, hogy megkoronázásképpen még rendőr is kerüljön közéjük. Az ilyen összezárós darabokban óhatatlanul az az irány, hogy kialakul a közösségen belüli kohézió, megjelenik a megosztottságon felülemelkedő empátia. Szinte már elvárás, hogy nagy drámák történjenek, nagyon komoly előzmények derüljenek ki, és katartikus egymásra találás történjen. Azért ennek nem lenne túl életszaga, nem igaz? Itt ehelyett nem történnek nagy dolgok, nem derülnek ki nagy traumák, csak a sokféle, de teljesen mindennapi dolgok történnek meg, derülnek ki. Az egésznek a természetessége felemelő: egy lánynak pisilnie kell, az egyik fickó hajléktalansága kiáltó ellentétbe kerül az egyik srác jólétiségével, a tagok kirekesztik a csak szimpatizánst, és a többi. Kis szálak szövődnek, és azokból lehet nagy tanulságokat levonni – de nagyon-nagyon üdítő, hogy ezeket nem a film vonja le. Éppen ezért nagy munkát követel meg a nézőtől, hiszen látszólag nem történik semmi, és ami meg történik, az annyira kézenfekvő és kisszerű, hogy szinte restek vagyunk megállapítani, az átlagos élet éppen ennyi.


Hasonló filmek címkék alapján