Takahashi Ren és Sonoda Aoi mindketten 1989-ben születtek. 13 évesen találkoztak először, és életükben először szerelmesek lettek, egymásba. Aztán elváltak útjaik. Életük során útjuk még többször keresztezi egymást, egészen a jelenig. 18 éve tartó történetüket mutatja be a film, a cím pedig… [tovább]
Kedvencelte 1
Várólistára tette 8
Kiemelt értékelések
Nikolett_Varga 
Ito (2020) 85%
Szép volt, szép volt viszont láttam már ennél sokkal meghatóbb filmet is. A stáblistás jelenet viszont nagyon szép volt és volt benne egy ultracuki kislány is
unrealnoise
Ito (2020) 85%
Oké, tudom… Magasztos szavakkal illetek megint valamit, de most komolyan, vajon mennyi olyan film létezhet, amelynek az egyik betétdalához készült videóját nézve, – illetve azt figyelmesen fülelve – kétszer egymás után libabőrözve elpityergem magam – ráadásul immáron a megtekintése utáni napon? Biztosan nem sok… És nem, messze nem arról van szó, hogy minden romantikus drámára így rezonálok. Ahogyan az sem igaz, hogy egy aprócska emlék miatt – mondjuk egy boltban – rögtön elbőgném magam. Ennyire nem vagyok még kész. Azt hiszem.
És még ha csak ilyen, a lelket visszatükröző esőcseppek hullottak volna alá onnan… Mert bizony volt olyan is bőséggel, amikor hosszú percekig csak ráncoltam a homlokomat alatta. De hát milyen is legyen egy észvesztő érzelmi hullámvasút, ha nem pont ilyen? Mondanám, hogy elgondolkoztam közben, hogy kell-e ez nekem, de ha egyszer én a lejátszásra nyomok, akkor nincs kegyelem.
A filmről tényleg a lehető legkevesebbet szeretném elárulni, de annyit azért el tudok mondani, hogy négy fiatal életébe csöppenünk bele, majd őket is követhetjük a továbbiakban figyelemmel. A súlypontok, fókuszpontok néha eltolódnak, talán egyesek ki is kerülnek a képből, – miközben új arcok és karakterek jelennek meg –, de hogy kik, hogyan és mikor, azt majd meglátjátok. Mert remélem meg fogjátok nézni. Bízom benne, hogy a képek, valamint a zene – amelyet a legvégén beágyazok –, összességében elég indokot szolgáltatnak ahhoz, hogy rávessétek magatokat. Higgyétek el nekem, megéri.
Sokszor emlegetem, hogy milyen szenzációs is a fényképezése valaminek, de a Threads – Our Tapestry of Love esetében vitán felül áll, hogy varázslat-e az mindaz, amit látunk, vagy csupán egy olcsó, bazári szemfényvesztés, amivel megpróbálnak bennünket levenni a lábunkról… Egészen elképesztően változatos helyszíneken és hosszú éveken, valamint évszakokon átívelően játszódik ez a meglehetősen ismeretlen mozgóképes bravúr. És mindennek tetejében közben tényleg bámulatos beállításokkal dolgoztak a készítők. A színek, a fények, a kontrasztok, a lassítások, a képekből áradó hangulatok és hát azok a bizonyos érzelmek… Szinte végtelen számú képeslapot lehetne ennek a két órának a felhasználásával készíteni, ezekből meg aztán komplett hegyeket is lehetne emelni…
De még csak ha emelni lehetne. Mert ez a film talán mozgatni is képes lehet őket. Pillanatok alatt elkap és átjár, hamar elcsábít egy ígérettel, aztán megrémiszt, és talán néhányszor össze is tör. Mindezt úgy, hogy akkor még messze nem járunk a film felénél sem… Ennek tükrében mégis azt hiszem, hogy végső soron erőt lehet meríteni belőle. És bizony még ha egyeseknek elcsépelt tanulságoknak is érződhetnek, amelyek lecsapódnak közben és utána bennük, ezekre a dolgokra sosem árt emlékeztetnünk magunkat.
Teljes ajánló / kritika:
https://www.hidegnyomon.hu/2024/05/20/threads-our-tapes…
