Ijiranaide, Nagatoro-san (Ijiranaide, Nagatoro-san 1.) (2021–2021) 70% 15★

Fura egy anime.
Nem gondoltam volna, hogy japánban ilyen szabadak az erkölcsök, Nagatoro legalábbis mindent megtesz, hogy Senpai-t zavarba hozza.
Egyébként egész vicces, tetszik, ahogy szépen alakul a kapcsolatuk.

Az első résznél nagyon kiakadtam. Lehet, hogy lelkileg nem voltam igazából olyan állapotban, hogy ott, akkor értékelni tudjam azt a kezdést, vagy éppen tényleg csak el kellett teljen pár rész és tisztábban láttam az alap koncepciót…. Nem tudom.
Így a végére nagyon megszerettem az animét és annak karaktereit. Holott szinte mindegyik közömbös volt az elején. Hayacchi barátnőitől egyenesen futkosott a hideg a hátamon. :”D A végére őket is megkedveltem picit. :)
A sztori, ahogy már írtam az elején nagyon fura volt. Na mondom szerencsétlen srácot végig fogják szívatni az egész évad alatt. Többé-kevésbé be is jött ez a tippem. Valahogy azért éreztem, hogy Nagatoro az elejétől kezdve más céllal „zaklatja” szerencsétlen Senpai -t. :D
Az óriási mennyiségű karakterfejlődés miatt már a kedvencemmé fogadtam pár résszel a vége előtt. Ez alatt gondolok senpai -ra, Hayacchi -ra is.
A rajzolás nagyon ott volt. Szép volt és mint jó pár forrás bizonyította: MANGAHŰ!! :O :O
Az opening fülbemászó. Alig volt benne spoiler, aminek a jártasabb animések azért már hálát adnak. :D Az ending is jó volt. Pedig kevés endingre mondom ezt.
Bízok benne, hogy lesz második évad (nem tudom, merre és hol tart a manga/light novel(?), de remélem van még alapanyag. :P)
Kedvenc lett, méltón. 10/9* :)

Opening:
„Delusions, desires, just a fantasy.
See here! Squeeze them out!”

Emlékszem, mekkora felhajtás volt az anime körül a megjelenésekor, és mennyire megosztóra sikeredett. Akkor úgy voltam vele, hogy még egy túlhypeolt cucc, amiről ránézésre megmondom, hogy nem érdemes belenézni. Na ezúttal (kivételesen) totál téves volt a megérzésem. Csalóka a kezdés: Átlagos, rajzoló srácot (Senpai) kiszemeli a népszerű csajszi (Nagatoro)? Igen, ugyanakkor pont nem. Azt várnánk, hogy Nagatoro lesz itt az ultimate waifu, aki majd észreveszi a népszerűtlen, reménytelen nyomiban az értéket, és happy end, nyál, REDEMPTIOOON stb. Ekkor a zseniálisan troll anime szembeköpi az otaku-fétis-vágyálmot váró nézőt; Nagatoro kiröhögi, és halálra cikizi Senpait, mintha csak azt mondaná „Ébredj nyomi, a valóságban ilyen nincs!”. Az anime bármelyik pillanatban átválthatna egy átlagos hentaiba (az alkotója hentai artist btw), de mindig a feje tetejére állítja az elvárásokat, kicsavarja a kliséket. Lássunk egy példát: A főhősnő kellemetlen helyzetbe akarja hozni Senpait, ezért felajánlja neki random, hogy tapogassa meg a keblét. Aztán jól kineveti: „HÁH igazából csak egy babkenyeret tapiztál meg, mit hittél, perverz?”. De a sorozat itt nem áll meg. Ugyanis megesik, hogy ha Nagatoro túlságosan feszegeti a határokat ("találd ki melyik mellemen milyen ízű babkenyér van"), akkor a véletlen szeszélye őt is megvicceli, és bizony az a babkenyér a legrosszabb pillanatban csúszik ki a helyéről, így a tapizás mégis megtörténik. Tehát először bemutatja az idealizált fikciót, aztán leleplezi azt az ellentétes valósággal, végül még egyet csavar az egészen, és a fikció valósággá válik. Visszamegy 2-ről 1-re, csakhogy itt már hiteles lesz a történés. Az eredmény a fikcióé, annak a módja viszont a valóságé (vagyis inkább a hitelességé). Ilyen oda-vissza irányváltó duplacsavaros szerkesztést egyedül a Totally Spies-ban (+Whiplash) láttam. Tanítani kéne. A sorozat minden egyes ilyen jelenete nagyszerű leckét adhatna az író-növendékeknek, hogy na ez a kreatív írás.

Ending:
„Expressions that've been drawn on the canvas are changing little by little.
Tomorrow will be more colorful than today.”

Az Ijiranaide Nagatoro-san azonban nem csak egy nagyon vicces, bonyolult stílusgyakorlat, hanem egy igazi „Kaguya-sama: Love is War” szinten lévő romcom. Eleinte úgy tűnhet, hogy a karakterek csak eszközök a cselekményhez, a kapcsolatuk pedig jelképes paródia, de erre hamar rácáfol a mű. Főként a fentebb taglalt írástechnikának köszönhetően mutatkozik meg a rendkívül gazdag karakterizáció; hozzásegíti a szereplőket ahhoz, hogy kitörjenek a meta-világból, kicsit letörjék az alkotó tollának hegyét. Így kelnek életre fokozatosan a karakterek, meg úgy az egész történet. Mert a jó író enged az ideának, a jó történet megírja önmagát. Kifejezetten egyedi és érdekes dolgot tapasztalunk a sorozatban: A két főhős alapjáraton egészségtelen kapcsolata mindkét félre pozitív hatást gyakorol hosszútávon. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, valóban segítik a másik fejlődését, főleg a „bully” (mondjuk én nem nevezném annak) Nagatoro. Gyönyörűen kivitelezett (egyik legjobb, full komolyan), lassú, kiegyensúlyozott karakterfejlődéseket látunk. A kapcsolatuk komplex dinamikája valami csodálatos. Szívmelengető azt látni, hogy tényleg nem feledkeznek meg az előző részekben történt eseményekről; az apró változások, rejtett kis visszautalások mindig mosolyt csaltak az arcomra. És hát ha így végiggondoljuk, az egész sztorit keretbe zárja az a bizonyos írástechnika. Végsősoron mégis beigazolódott a „népszerű csaj kiszemeli a népszerűtlen srácot, redemption stb” jóslat, Nagatoro pedig valóban az „ultimate waifu” lenne…
De ez már nem egy vágyálom.

Az évtized legjobb, legmeghatározóbb animéi között lesz.

Az első rész megnézése után egyáltalán nem gondoltam volna, hogy a végére ennyire szeretni fogom Nagatoro történetét. Akkor még abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán folytatom-e. Annyira más volt, annyira fura. Sajnáltam szerencsétlen srácot, aki csak békében szeretett volna rajzolgatni és folytatni a történetét, de ezt egy bizonyos személy sosem hagyta neki. Nagatoro beszólogatásai és viselkedése amúgy egy általános iskolás gyerek szintjét ütik meg. Neki mindent szabad, de más nem csinálhatja ugyanezt a kis játékszerével. Mindenesetre érdekes volt látni hogyan kezd részről részre többet törődni a sráccal, a bókokra pedig Chopper módszeréhez méltóan paprikavörösen, valami sértőt mondva reagálni :DD Az arckifejezései, amelyeket eleinte ijesztőnek és groteszknek gondoltam, a végére egész egyszerűen megszerettem őket. Az openigjét pedig akárhányszor megtudnám hallgatni egymás után.

Mindezen sorokat egy buszon írtam, tehát ebből látszik, hogy mennyi időm van és hogy mennyit buszozok…
Ha ékes példát kéne prezentáljak valaha a túlhypoltságra, biztos ezt az animét kapnám elő a másodjára, a Boku no Hero Academia után ((már érzem a fandom mindent elsöprő One for All-ját)). Szomorú, hogy mostmár eljutottunk oda, hogy egy tik tok hang alapján lehet egy anime híres. De szerencsére mindig vannak olyan zseniális emberek, mint én, akik megnézik ezeket.
Mielőtt verbális rugdosódásba kezdenék, le kell szögezni: az alapötlet kifejezetten érdekes. Végre nem a halálra unt anime sablont vették elő, hogy jó kislány, rossz srác, hanem vittek bele ezzel egy elég jó csavart. És pont ezért haragszom annyira, mert a Nagatoro-san egy akár zseniális anime is lehetne, ha az megvalósítás nem ugrott volna páros lábbal az almadarálóba.
Mert az anime nem a románc vagy a zaklatásra helyezte a hangsúlyt, hanem a poénokra. És a poénok olyanok, mint tudjátok, az anime poénok. Mint a nagyon szar anime poénok. Az a tipikus „a srác a csaj mellére esett haha” poénok. És pontosan annyira vannak eltúlozva és túlmagyarázva, mint ahogy én ezt a részt túlmagyaráztam.
És a karakterek sem nagyon jók. A főszereplő, Senpai (egyszer rákerestem, hogy van-e rendes neve, és amúgy van, de nem vagyok hajlandó rákeresni mégegyszer) annyira semmilyen, hogy szinte fáj. Meg a karaktere is szörnyen egy síkú. Némán tűri, hogy Nagatoro azt csináljon vele, amit akar és nem mondja el ez senkinek. És címszereplőnkel csak annyi bajom lenne, hogy nincs motivációja, miért csinálja ezt Senpaial. De egyszerűen semmi. Ha lett volna, szerintem sokkal szórakoztatóbb karakter lehetne, de egyébként talán ő a „kedvencem” az animéből. Aztán ott van a két rémálmom, Baránő1 és Barátnő2 (senkinek nem jegyeztem meg a nevét Nagatoróén kívül, neki is azért, mert szerepel a címbe). Egyszerűen annyire idegesítőek és feleslegesek. És nekik még annyira sincs motivációjuk, mint Nagatorónak.
Cselekménye nagyon nincs a sztorinak, és ezt az egy dolgot tényleg nem bántásból mondom, hanem jelenetekre van felosztva, úgy, mint a Kaguya-sama: Love is war. Ha már itt tartunk, azt hiszem az egyik epizódértékelésben is írtam, hogy az egy sokkal jobb megvalósítása kb. ennek az alapkoncepciónak, szóval inkább azt ajánlom. Így minden jelenetnek technikailag külön története van, amik a poénok miatt rémesen kiszámíthatóak. Tehát még azt is elrontotta, amilye nincs az animének.
Ezek után meglepő, de két jó dolog van az animében: az animáció és az opening. A két dolog, amit az eredeti manga nem tudott befolyásolni és így jó lett. Maga az animáció kreatív és szép, ahogy a karakter dizájnok is. Amúgy a karakter dizájnok, akkor röhögtem fel először, amikor elmondták, hogy Nagatoro bőre miért sötétebb. Bármit is gondoltál, nem, nem a BLM tört ide is be és nem valami különleges családból származik. Nagatoro bőre azért sötétebb, mert uszóklubbos és lebarnult. Zseniális. Az opening pedig benne van a top 10 op-m között. Azért kaphatott volna kicsit jobb animét.
Igazából azért haragszom, mert ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni, de nem tette. De a MyAnimeList most küldte az értesítést, hogy bejelentették az második évadot, szóval vár rám még 12 epizód szenvedés.