Várólistára tette 64


Kiemelt értékelések

csartak

A novellát még nem olvastam, de majd kíváncsi leszek mennyire dolgozták ki, vagy adtak hozzá a történethez. De ha jobban belegondolunk az egész csak egy emberről szól, a többiek meg asszisztálnak hozzá. Pedig amúgy érdekes karakterek. A George R. R. Martin féle elhalálozás itt is működik. ;)

csokidani 

Maradt bennem jó néhány tüske, de azért jó volt végignézni. Hiányosságok: a szereplők nem hitelesek, az alakításuk felszínes, nem éreztem se a drámát, se a feszültséget, se a rettegést. Hogy ez a rendező/dramaturg/színészek hibája-e, az most mindegy. Ami tetszett: az alapsztori (bár voltak benne béna húzások), és hát a hajó. Imádtam, igazi űr-scifis űrhajót alkottak, szép volt benne minden részlet, tényleg nagyon hangulatos lett. És pont ezért haragszom, mert egy remek külcsinybe nem sikerült tartalmat rakni, pontosabban nem sikerült élettel, érzelmekkel megtölteni. Azért sci-fiseknek ajánlanám, az első pár rész után már beindul a dolog és jobban elviszi az embert.
A legvége az iszonyat gagyi lett, igazi gyáva húzás. Nem merték lezárni a sztorit spoiler. Szval vegyes, de azért oké.

K_Ildikó

Ez a sorozat egy akkora f*szság, hogy el nem mondhatom! Egy összegányolt verziója a Solarisnak, A sejtnek, a Mátrixnak, a 2001 Űrodisszeiának, a Rámának, a franc tudja minek… Trónok harca az űrben – hurrá! Tele nyavalygással, értelmetlenségekkel, pszichopatákkal, bizarsággal és perverziókkal. és jó sok szexszel (persze bi- és leszbi is van benne). Ami a legkevesebb van benne az a sci-fi, pedig elvileg az lenne a lényege, pedig az alapötlet, ha nem is eredeti, de jó is lehetne, de így senkinek sem ajánlom megnézésre!

piciszusz 

Nem teljesen tudom mi történt ez alatt a 10 rész alatt, nem is tudom miért néztem végig. Egy karakter se volt szimpatikus, talán csak hogy kiderítsem az első részben történtek mögötti titkokat. Egynek jó volt.

1 hozzászólás
sempiternalsoul

Haragszom. Nagyon.

A sorozat előtt direkt elolvastam a novellát, hogy lássuk, miből dolgozunk. Személy szerint nagyon élveztem a történetet, csak szokás szerint spoiler. Aztán nekiültünk az első résznek, és nem hittem el. A színészek irritáló alakítást nyújtanak, mondhatni csak Tessiát és Thalet kedveltem meg, esetenként még Rowant. Az összes többi karakter végtelenül irritáló, idegesítő, inkompetens és légbőlkapott volt. Nagyon sajnálom, mert egyébként az alapsztori érdekes volt – legalább az egész történet poénját is sikerült lelőni cirka a második részben. A befejezés valami szánalmas és megalázó, de legalább az egész gyönyörű köntösben van előadva. Borzasztóan sajnálom, hogy ezt tették ezzel a kiváló novellával. Ha mégis lenne folytatás, csakis Thale miatt megnézném, de ahogy elnézem az eddigieket, spoiler.

Egyébként szerintem érdemes megnézni, és nem bánom, hogy nem adtam fel az elején, mert bár még mindig pocséknak tartom, vizuálisan szerintem rendkívül kielégítő spoiler, és egynek elmegy. Lesz mit szidni utána. Egyre jobban sajnálom Martint.

Nessie_95

Hááát nem is tudom mit mondjak… Elvont, de érdekes, aki szereti G.R.R. Martin munkásságát annak érdemes megnézni. Vannak benne számomra sötét foltok, ezért elolvasom a könyvet is (amit két rész között meg is rendeltem :P), hogy kiderüljön csak nem figyeltem oda rendesen, vagy tényleg kihagytak részeket :D

alaurent 

Már nagyon vágytam egy jó sci-fi sorozatra, ezért választottam ezt, de nem kellett volna. Az első sorozat, amit gyorsítva néztem végig, és csak azért nem hagytam félbe, mert kíváncsivá tett, mi lesz ebből. Mint az sejthető, nem érte meg, a sok kavarás, halál és rejtély nem vezetett igazán sehová, bennem legalábbis súlyos hiányérzetek maradtak.
Két dolgot tudok mentségére felhozni. Az egyik a hajó, az egész környezet, amelyben egy igazán jó filmet is le lehetett volna forgatni. A másik jól megírt karakterek és hozzá a színészek, elsősorban Sam Strike (Thale), majd Eoin Macken (D'Branin) és Angus Sampson (Rowan) játéka volt nagyon érzékletes. A nőkről inkább egy szót se.
El kell olvasnom a novellát, amiből írták ezt a forgatókönyvet.


Népszerű idézetek

csartak

Lommie: Az őrület és az ész veszélyes kombináció.

alaurent 

A test egy burok. Egy eszköz, amelyben a lelket szállítjuk.

1. évad 3. rész – The Abyss Stares Back

Hasonló filmek címkék alapján