Akiko, a csinos tokiói egyetemi hallgató másodállásban callgirlként dolgozik. Egyik nap új ügyfélhez megy, késő este érkezik az idős professzor, Takashi otthonába. A lány meglepődik, hogy a kliens nagyobb érdeklődést mutat a főzés és a beszélgetés, mintsem a szex iránt. Reggel a professzor… [tovább]
Ez is szerelem? (2012) 8★
Képek 1
Szereposztás
| Tadashi Okuno | Takashi Watanabe |
|---|---|
| Kase Ryo | Noriaki |
| Takanashi Rin | Akiko |
Rendező
Forgatókönyvíró
Operatőr
Várólistára tette 10
Kiemelt értékelések
xyvliczylgon
Erősen kiborítóak voltak a bugyuta főszereplők, az emlékezetes párbeszédek vagy az érdekes/elgondolkodtató történet teljes hiánya (végül is ezekből csak mindhárom vonalon kongott az ürességtől, amikből legalább az egyiknek vinnie kéne a hátán egy drámát). De a legkiborítóbb, hogy mindezt nem szégyellték rendkívül elnyújtott jelenetekben, és a művészi hatás eléréséért alkalmazott – értékelhető tartalom hiányában – rém idegesítő statikus kameraállásokkal a közönség elé tárni. Nem szeretem, amikor filmnézés közben azt érzem, le akarják nyomni a torkomon, hogy ha művészfilmes eszközökkel készítenek egy filmet, akkor az automatikusan „mély” filmet is jelent.
szigiri
Nemjapán rendező Japánban forgat. Ez mondjuk Sofia Coppolánál jól sült el (Lost in Translation) bár ő a "nyugati emberek egy fura országban” dolgot lovagolta meg, meg ezt a fiú-lány barátságot. Ez az iráni rendező nem. Ez a film japánokról szól Japánban. Pár mondatos sztori egy filmészeti haikuban elmondva.
Az alaptörténet nem bonyolult, egy idősebb férfi (Tadashi Okuno) kevesebb mint egy napját mondja el, amint belekeveredik egy lány (Rin Takanashi) és egy fiú (Ryô Kase) kapcsolatába. Részben azért is tetszett meg a film, mert elég kevés olyan film van, aminek a címének végén kérdőjel van, még ha csak a magyar címében is. Na ez a film olyan, meg a film végére is marad kérdőjel. Meg közben is. A filmben az igazán fontos, a szokásostól eltérő dolgok (amit talán akciónak mondanánk) mind a filmen kívül, az ugrások között történnek. A filmben csak teljesen szokványos dolgok (telefonálás, taxizás, vezetés, vacsora, beszélgetés, autószerelés) történnek, és ahogyan egy haikuban sincsenek nagyon furcsa meg különleges szavak (reggel, árnyék, álom, fa), csak ahogyan az az 5-7-5 szótag (japánban ez felteszem írásjel) egymás mellé van rakva, na az teszi a haikut, meg ezt a filmet is egészen érdekessé meg széppé, mondatni művészivé.
A képek szépek, nagyon lassan telik az idő benne, de az egész filmet átjárja valami feszültség, hogy bármelyik pillanatban történhet valami, és nekem ezért nem volt unalmas. Meg egy kicsit japán is volt, tehát fura és érthetetlen reakciók, fura viszonyok. Mindez annak ellenére, hogy a teheráni rendező sokadik filmjéből ez a második, amit nem iráni környezetben forgatott.
Mr_White
8 hozzászólás
Ígéretesen indul a film, de aztán valahogy nem lesz belőle semmi. A vége meg olyan, mintha kifogyott volna a film, és már senkinek sem volt kedve elmenni egy újabb tekercsért.
