Kedvencelte 1

Várólistára tette 15


Kiemelt értékelések

dontpanic

Tipikusan az a sorozat, hogy ha pár hónap után valamiért szembejön róla a saját értékelésem, meglepődöm, hogy jééé, ezt is láttam? És ha fel tudok róla bármit is idézni, az már jó jel. :D

Megnéztem már néhány francia netflixes vígjátékot, és mindig meg kell állapítanom, hogy nem az én világom. Ezekben a sorozatokban azt kellene viccesnek találnom, hogy kb. minden szereplő idegesítően hülye, ez meg inkább fáraszt.

Viszont ennek a sorozatnak a számlájára kell írni, hogy az idegesítően hülye szereplői képesek a változásra, és magam is meglepődve tapasztaltam, hogy az utolsó részre egészen a szívemhez nőttek.

Az alapötlet miatt kezdtem nézni, vagyis a két főszereplő egyhónapos digitális eszközmegvonása miatt. Persze ahogy várható volt, középtájon már egészen másról kezdett szólni a sorozat, pedig lehetett volna benne több gag arról, mit is okoz, ha valaki a mai modern világban nem használ netet. Azért voltak benne jópofa dolgok így is.

És mondom, bár alapvetően felejthető alkotás, a végére valamiért mégis be tudta magát lopni a szívembe. Nem mondom, hogy hatalmas lelkesedéssel vetem majd magam rá az új évadra (ha lesz), de valahol kíváncsi vagyok, merre viszik majd el a sztorit.

amnézia 

Amikor az ötlet jó, de nem valósítanak meg belőle semmit – sokadik rész.

Sok mindent ki lehetett volna ebből hozni: hogy bír valaki úgy létezni, hogy egyáltalán nem használja az internetet, milyen akadályokba ütközik így, mik a pozitívumai stb., de ebből semmit nem láttam. Helyette a főszereplő csaj magánéleti vergődéseit, amivel az elején nagyon is azonosultam (vele és a helyzetével is), de aztán ez is megváltozott.
Ha lesz is több évad, nem folytatom.

farkas_niki 

Léa roppant idegesítő karakter, ezzel az állandó izgágasággal. Ami amúgy az egész sorozatra igaz. Ettől függetlenül voltak vicces jelenetek, de nem volt nagy szám.

lakatoszoltan01 

Ez egy tipikus francia alkotás. Mindenki debil, mindenki összevissza rángatózik, értetlenkedik és idegesítő. Humort nem nagyon találni benne. A túljátszott karakterek valahogy nem jönnek át. Az kütyüdetox annyira nem befolyásolja az életüket, mint próbálják bemagyarázni. És cliffhangerrel ér véget, de valószínű az alacsony nézettség miatt nem lesz folytatása.

Ha valakinek van fölös 3 órája, akkor nézze végig, de ennél a sorozatnál vannak jobbak bőven…


Hasonló filmek címkék alapján