Kedvencelte 29

Várólistára tette 126


Kiemelt értékelések

Szeszj 

Egy szóval kellene értékelnem a sorozatot akkor azt mondnám hogy megrázó!
Ismertem valamennyire Jeffrey Dahmer történetét, persze nem nagyon részletesen, azt tudtam hogy sok embert megölt meg spoiler de úgy magát a körülményeket nem nagyon ismeretem!
Nem volt egyszerű gyerekkora, de ez nem mentesíti a tettei alól, főleg hogy két spoiler. Egyszerűen borzasztó, undorító és elkeserítő ez a történet! :((
Nem csak Jeffrey-től undorodtam hanem a rendőröktől is, sok áldoztat az ő lelkükön is szárad, főleg spoiler. Ami pedig a legbosszantóbb hogy spoiler!
Maga a sorozat dinamikája szerintem jól meglett csinálva, főleg hogy nem csak Jeffrey-t ismertük meg hanem az édesapját, Glendát, elég sok spoiler.
A szereplők előtt pedig le a kalappal, Evan Peters már szerintem a AHS-ben is hatalmasat alkotott de itt valami fantasztikusan hozta a beteg, megszállót, magányos gyilkos szereplőt, akire csak rá kell nézni és lehet látni hogy valami nincs rendben vele!
Én még kiemelném Richard Jenkins-t aki jól hozta a meggyötört apát és Niecy Nash-t aki Glendát játszotta!
Borzasztó és megrázó!

Nihilchan 

Nagyobb a füstje, mint a lángja. Evan Peters színészi teljesítményét nem vitatom, maga a sztori pedig minden jóérzésű ember számára szörnyű, de a Dahmer, mint sorozat indokolatlanul hosszú és vállalom, végtelenül unalmas. Szerintem tele van felesleges jelenetekkel és kvázi sehova ki nem futó szálakkal (szívem szerint kb. minden Glenda-pillanatot áttekertem volna), közben úgy éreztem, keveset foglalkozik az áldozatokkal és még kevesebbet a szülőkkel; főleg Jeff édesanyjával. A hangulat tetszett, de a dinamika nem igazán, végig langyosnak éreztem az egészet. Azt pedig soha az életben nem fogom felfogni, hogy akár anno, akár most, de egy különösen kegyetlen és gusztustalan sorozatgyilkosnak hogyan lehetnek rajongói. Mindenesetre akkora volt a hype, hogy ennél sokkal többre számítottam. Irtózatosan lassan haladtam vele és kb. az ötödik-hatodik epizódtól kegyetlenül untam is.

Törpillaa 

Annak ellenére, hogy felháborító, amit Jeff Dahmer tett, és amit a zsaruk nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy megakadályozzák a gyilkosságokat, ez a sori alapjában véve, egyáltalán nem rossz. Nekem tetszett. A hangulata is elég drámai, és komor volt, végig érezhető volt a feszült hangulat, és Evan Peters nagyszerűen alakította a Szörnyeteget. Nagyon brutális volt néha, ahogy nyomta, de jól állt neki ez a szerep, de annyira hitelesen alakította Jeffrey Dahmert, hogy néha én is elhittem, hogy ő volt az igazi, és nem csak egy színész, aki eljátssza ezt a sorozatgyilkost egy sorozatban. Annyira valódinak tűnt az egész jelenet, de nem csak miatta, hanem Glenda miatt is, akit szintén bravúrosan alakított Niecy Nash. Érdekes egy női karakter volt, mint Jeff is, leginkább ők ketten voltak szimpatikusak nekem, habár az egyikük gyilkolt, akkor is bírtam a karakterét, lehet, hogy eleve pszichopata vagyok én is, hogy egy ilyen szörnyeteg bejön nekem is, de Evan nagyon szexi, és jól játszott. :D spoiler Jó kis sorozat ez, jól meg lett csinálva, és érdekes is volt maga történet is, annak ellenére, hogy hátborzongató a tudat, hogy mennyi sorozatgyilkos létezik, vagy létezett a világon.

Imoran 

Amikor megláttam a filmet Netflixen és hogy ki játssza Jeffreyt, azonnal rányomtam a lejátszásra, hogy ezt muszáj megnéznem!
Az első rész megalapozta a 8 csillagot, nem hinném, hogy ennél lejjebb megy, akármi mi is jön ezután. Evan Peters zseniálisan játssza a szerepét, nem találok szavakat!
UPDATE: A felénél járok és azt érzem, hogy ez a sorozat mérföldkő a sorozatgyilkosos filmeknél. Ez az a történet, ahol már nem azt kell megértenem, miért tette a főszereplő azokat a dolgokat, amiket tett, nem kell emésztgetnem már a zsigeri képeket, hatásokat, inkább arra várok, hogy valaki szabadítsa már meg a démonjaitól szerencsétlent. Szinte együttérzek, szimpatizálok Jeffreyvel. A maga módján egy zseni, ahogy csiszolja a módszerét, az igazán lenyűgöző és félelmetes is egyben. Azt a sok kamut, amit összehordott a nagyanyjának, az apjának…igazán kreatív :D Pedig tök normálisan álltak hozzá, tényleg segíteni akartak neki, bármi is legyen az, amit cipel a lelkében.
Azért az mégis dühítő, hogy ennyi éven át megúszta, csak mert a rendőrség, a törvényhozás faji, szexuális hovatartozási előítéletektől vezetve valahogy mindig kesztyűs kézzel bánt vele, annak ellenére, hogy visszaeső volt.
Az anya felelőssége IS egyértelmű, gyógyszerfüggő paranoid skizofrén luvnya, aki tömte magát mindenféle atomhulladékkal a terhessége alatt, a születése után is letojta, mi van Jeffel, lelépett és élte világát. Az ilyeneknek nem való gyerek!
Nézeti magát a film, egyszerűen nem lehet leállni vele!
(amúgy a film után már másképp fogok reagálni a hosszúszárnyú bálna hangjára :D)

1 hozzászólás
lipotdorka

Nem leszek most túl népszerű, de ez nekem nagyon medicore volt. Lagymatag, hiteltelen, semmitmondó, talán ezzel a három szóval tudnám jellemezni. Ismertem Dahmer munkásságát (márcsak a szakdogám miatt is), nagyon érdekes figura, nem egy átlagos sorozatgyilkos.
Beteg ember volt borzasztó gyermekkorral, nem is tagadta soha, amit tett. Ezért is volt ő különleges a többi között. Ő nem azért ölt, mert ölni akart, hogy meg legyen a thrillje.
Valamiért az anyját néha érdekesebb karakternek tartottam, mint Jeffet, kíváncsi vagyok milyen is volt ő valójában. Tudom, tudom, bogyós, kattos, labilis nő, ezzel csak egy a baj, hogy nem feltétlenül igaz. Amit itt is láttunk és amit az akkori médiában is olvastunk az csakis Lionel elmondása, szerencsétlen nő egyszer sem tudta magát megvédeni. Lionel ténylegesen bevallotta, hogy neki is voltak ilyen gondolatai, de valahogy mégis Joyce volt a hibás mindenért. Érdekesnek találom. Joyce és Lionel ugyanúgy hibásak ebben, mindketten borzasztó szülők voltak. Arról nem beszélve, hogy az apa profitált is az egészből.
Peters nagyon ment kétségtelen, de nekem Niecy Nash volt az, aki a hátán cipelte ezt az egészet színészileg. Ami kifejezetten tetszett, az a rendőrség inkompetenciájának az ábrázolása.
Sokat vártam, keveset kaptam, pedig Murphy neve garanciát is jelent már.
azért hasonlóra vevő lennék még, ha már így meglobogtatták Gacyt meg Gaint

dulkap 

Nagyjából ismerve az eredeti eseményeket, majd látva a dokumentumsorozatot, éreztem, hogy valamit nagyon ki kell találni az alkotóknak, hogy 10 részen keresztül érdekes legyen. Megpróbálkoztak azzal, hogy mások szempontjából is bemutatták a dolgokat, de sajnos még ez is kevés volt a 10 részhez. Sokkal feszesebb lehetett volna max 8 részben, de inkább csak hat.
Ennek ellenére egy jó sorozat, ami jól bemutatja a történteket, minimális változtatásokkal. A színészi játékok hibátlanok és a hangulat is rendben van. Rendezésben talán még annyi kivetnivalót találtam, hogy túlságosan epizodikusra csinálták és hiányoltam a részek végén a cliffhanger-hatást.
Nyomasztó és szomorú sorozat, de érthetően a három részes doku-sorozatnak erősebb a hatása, azáltal hogy Dahmer és az érintettek saját szájából hallhatjuk a történetet.

Ruby_εïз 

Nagy lelkesedéssel vágtam bele, de csak félig kaptam azt, amit vártam. Evan Peters hatalmasat ment, ez tiszta sor. Nagyon durván tudja hozni az ilyen karaktereket. Maga a pillantása, a beszédstílusa, a hidegvére valami fenomenálisan félelmetes volt.
Talán azért se nagyon nyert meg ez a sorozat, mert mostanában rengeteg dokumentumfilmet néztem, és nekem azok valahogy erősebbnek tűnnek.

Könyvmolykisasszony 

Gyomorforgató, szomorú, rettenetes, borzongató sorozat.
Végül engem is beszippantott a hype a sok TikTok videó és meme után, úgyhogy műsorra került itthon is.
Véleményem szerint mielőtt érdemben lehet értékelni egy ilyen sorozatot, érdemes figyelembe venni, hogy ez mind valós történeteken alapul. Ez az ember(?) élt, és rettenet, hogy mi mindent vitt végbe egész életében büntetlenül. Őt nem is kívánom értékelni, semmilyen módon.
Úgyhogy vonatkoztassunk el ettől és értékeljük a sorozat megvalósítást: a figyelmemet folyamatosan lekötötte, zseniális Evan Peters színészi játéka, és engem még Richard Jenkins is megvett. Ez tipikus olyan horror, aminél nem feltétlenül takargattam a szemem spoiler, nem voltak tőle rémálmaim, rossz érzéseim viszont annál inkább. Amikor viszont végeztem vele, és eltelt talán egy hét is, borzasztó rémálmok jöttek fel a sorozattal kapcsolatban, ez jelzi szerintem azt is mennyire nagy hatást gyakorol az emberre. Egy zseniálisan vászonra vitt horrortörténet. Amely bár ne lett volna igaz…

RedStorm 

Erős brutalitás, mély és felkavaró, fájdalmas és megdöbbentő. Egy nagyon nehéz témát dolgoz fel Ryan Murphy, melynek szerintem fontosabb üzenete van, mint a – elnézést a kifejezésért – de a néző „szórakoztatása”.

A műfaj eddig is sokakat vonzott, de az, hogy a valóságban megtörtént esetekről van szó, az még felkavaróbb. Jeffrey Dahmer történetét ismertem korábban, de nagy érdeklődéssel kezdem bele ebbe a sorozatba, főként, hogy Evan Peters játsza el a címszereplőt. Korábban jól hozta az őrültebb szerepeket. (American Horror Story)

Tetszett az, ahogyan a sorozat indított, majd szépen lassan, ahogyan megyünk előre a részekben, úgy az időben vissza és kapunk egy képet Dahmer életéről. Hogy miért is lett ilyen, amilyen. Milyen okok húzódtak meg a háttérben.
Úgy gondolom, hogy kellenek ezek a történetek. Természetesen nem az áldozatok kínszenvedései felelevenítése céljából. Hanem egy sokkal fontosabb üzenet miatt. Hogy mi lesz egy emberből, ha hagyjuk. Ha nem foglalkozunk vele. Hiszen, bár Jeffrey betegen született (ebben biztos vagyok, hogy nem csak pusztán a körülmények áldozata), én úgy gondolom (persze nem vagyok szakértő, nem tudhatom), hogy ha megfelelő körülmények között nevelik, ha nem történik meg pár esemény, akkor nem feltétlen jut el ide. Semmiféleképpen nem akarom védeni egy percig sem, mert amit tett, az megbocsájthatatlan, egy beteg aberrált állat. De mi lett volna ha…. ha nem hagyják magára. Ha megkapja a megfelelő orvosi segítséget. Talán nem szenvedett volna annyi ember.

Valamint érdekes az a tény is, hogy a szerencse – mármint az ő oldaláról- mennyire mellette volt. Rengetegszer lebukhatott volna, de csupán szerencsével megúszta a dolgokat. Ha a rendőrség nem legyint…. spoiler

Mélységesen sajnálom az érintett családokat, akiknek újra át kellett élniük valamilyen szinten is az akkor történteket. Sajnálom Lionel Dahmert, mert feldolgozhatatlan lehet számára, amit a fia tett.

A vég érdekes módon érte utol Jeffreyt. Azt hiszem, így mindenki jobban járt.

oscuridad

Nekem több unalmas rész volt benne, de végig néztem, mert érdekelt a téma. Viszont biztos vagyok benne, hogy nem ez a legjobb sorozat ebben a témában. Valószínűleg fogok mást is nézni még.
Nem most hallottam először erről a sorozatgyilkosról, így nem volt teljesen ismeretlen téma.
Nem a színész (Evan Peters) miatt jöttem, de elismerem, hogy jó amit csinált ebben a sorozatban.
Ami nagyon zavart, hogy túl sok a felesleges jelenet benne, főként Dahmer szomszédja, Glenda. Értem, hogy zavarta, persze ez oké is, de túl mélyen bele akarta ásni magát, olyan dolgokba is amikhez mondhatni semmi köze, már-már átment megszállottba, jobban zavart, mint Dahmer… Mert lássuk be senki hozzátartozóját nem ölte meg Dahmer (legalábbis, ha nem untam el valahol, nem rémlik máshogy), mégis többet gyászolt az egész sorozatban, mint az áldozatok rokonai együtt véve. (Jó ez nem biztos, de így éreztem.) Empátiának sok ez szerintem. Remélem ez a része csak „mese” volt.
Inkább mutattak volna többet a gyilkos szüleiről, az érdekesebb lehetett volna, bár az is érintve volt.
Ez is tipikus egyszer nézhető kategória, az meg már más téma, hogy amúgy sem néznék újra és újra egy ilyen típusú sorozatot. Másik gyilkossal érdekelne. Szóval annyira nem rossz ez, de nem is egy remekmű. Vannak jól, és kevésbé jól összerakott jelenetek benne, de például van amit hiányoltam belőle, de elfért volna még.
Az utolsó részben a Gacys jelenet totál fura, és felesleges, hacsak nem ő lesz a következő évadban.
Tulajdonképpen elég beteg, és szomorú dolog, hogy ez a valóságban is megtörtént. Vajon mitől válik valaki „szörnyeteggé”?!


Népszerű idézetek

Szeszj 

Jeffrey Dahmer: Even in movies, like Star Wars…. you know, I alwasy like the bad guys more, you know?
Priest: Well, so did I! Those characters are written better!

10. rész – Megbocsátó Isten, bosszúálló Isten

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján