Babilon Berlin (2017–) 40

A kölni felügyelő, Gereon Rath, az 1920-as évek politikai és társadalmi változásainak központjába, Berlinbe költözik, hogy folytassa a nyomozást egy ügyben, amely talán meghaladja a képességeit.

német · angol
magyar

Képek 26

Szereposztás

Volker BruchGereon Rath
Liv Lisa FriesCharlotte Ritter
Peter KurthWolter
Leonie BeneschGreta Overbeck
Denis BurgazlievTrochin
Matthias BrandtAugust Benda
Lars EidingerAlfred Nyssen
Severija JanusauskaiteSvetlana Sorokina
Misel MaticevicAz Örmény
Fritzi HaberlandtEizabeth Behnke

További szereplők

Kedvencelte 23

Várólistára tette 122


Kiemelt értékelések

ziara

Ez most nagyon betalált…
Olyan erős atmosztférájú sorozat, amilyen csak kevés van. Látszik, hogy komolyan átgondolták, kitalálták minden szempontból. A szereplők, a helyszínek, a zenék, a kosztümök és még sorolhatnám, mind teltalálatok.
Németül néztem, nagyon élveztem.
Utálnám, ha nem lenne folytatás, bár regényben elolvashatnám, de az most már nem lenne ugyanolyan.
A negyedik évad után levontam egy csillagot. Már nem tudtam annyira lelkesedni,mint az előzőeknék. Remélem,folytatják, éslesz valami lezárásszerűség. Megérdemelnénk.

Bence211 

Tavaly év végén került bemutatásra az ARD és a Sky csatorna közös koprodukciója, amit a média csak úgy hangoztatott, mint az eddigi legnagyobb költségvetésű német sorozat. A részletes beszámolom az oldalunkon megtalálható. : http://filmdoboz.hol.es/…

Kathleen 

Izgalmas, rejtélyes, mocskos. Magával ragad a hangulata, percenként változik, hogy szereted-e a szereplőket, de végül egyik sem az, akinek első pillantásra tűnt.
Imádtam fordítani.

12 hozzászólás
Asteraoth

Hibátlan részemről a filmélmény. Nagyon üdítő volt, hiszen vagy két éve nem láttam ilyen nézhető sorozatot. Ez ráadásul a végéig nagyon egyben volt (az első évad egyelőre). A témája, a díszlete is hibátlan.

2 hozzászólás
M_Mária

Szuper sorozat jó sztori, jó színészi alakítások, jó történelmi korszak, jó kosztümök. Kedvencem az okos kis Charlotte
Helyenként kissé belassuló, de többségében nagyon izgalmas sorozat.
Nagyon várjuk a következő évadot. Olvastam a Sorozatjunkien, hogy már berendelték 2020 év végén. Juhéj
Egyre jobban szeretem a német sorozatokat.

4 hozzászólás
Mr_White 

A 3. évad erősen billeg a krimi és a történelmi fikció határán. Tulajdonképpen alig krimi, hisz a bűnösök nem lepleződnek le zömében, vagy már halottak, akik meg megbűnhődnek, azok ártatlanok.

czenegabi

Több dolog miatt is nagyon szeretem ezt a sorozatot.
– zene
– nincs benne szuperképességekkel rendelkező szuperhős
– előző pontból levezetve: nem USA termék
– nincsenek benne zombik
– közép-európai sorstörténet
– rengeteg magyar utalás
– ezeken kívül még sok minden más is
Nagyon sokan kritizálják amiatt, hogy vannak benne elvarratlan szálak és egy-két megoldás logikátlan. Hát kérem szépen! Tessék a fantáziát használni. :)

1 hozzászólás
kelgit

Na igen!!!!!! Ennek a sorozatnak olyan hangulata van, hogy jajj. Borzalmas, de minél többet nézed, annál nehezebb kiszakadni belőle. A főcím annyira nyomasztó volt számomra, hogy alig bírtam nem áttekerni rajta. De én elhiszem neki teljes mértékben. Alig várom a folytatást.

Orsolya_Tikászné_Gárdos

Igazából 2 évad 16/ 12 résszel.
„ 4. BABILON NÉV SZIMBÓLIKUS JELENTÉSE
Ésaiás figyelme nemcsak azért irányul Babilonra, mert kora aktuális problémájának ez állt a középpontjában, hanem egyéb szempontok miatt is. Mivel Babilon történelme visszanyúlik egészen Bábel tornyáig, ezért méltó jelképe lett annak a fennhéjázó világi pompának és hatalomnak, amely annyira jellemezte az Isten és választott népe ellen lázadó nemzeteket. Ésaiás idejében Babilon már túl volt egy aranykorszakon, és egy újabbnak nézett elébe, még mielőtt elérte volna az a végzet, aminek bekövetkezése felől Ésaiás teljesen bizonyossággal adott kijelentést.

Ahogyan Babilon királya jelképes értelemben is kinyilatkoztatásra kerül a 14. fejezetben, hasonlóképpen szerepel „Babilon” is jelképes értelemben a 13. fejezetben, mint egy valláspolitikai hatalom. A Babilon név és annak története az Isten ellen lázadó népeket és azok történetét is kifejezi és jelképezi, akik minden történelmi korban az Isten művének ellenségeiként álltak az „Ősellenség” oldalán. A Babilon név azt a világi önteltséget testesíti meg, amely mindig ellenszegül Istennek, hatalom-mámorában viszont mindenkit el akar tiporni. Babilonnak ez a szimbolikus meghatározása és jelentősége egyre inkább nyilvánvalóvá válik, ahogy az Ésaiás által adott jövendölés kibontakozik. A történelmi Babilont ugyanis nem vették be a médek olyan kegyetlen vérfürdővel, pusztaságot hagyva maguk után, mint ahogyan arra a 3,17-22. versek szó szerinti értelmezéséből következtetni lehetne. Babilon valójában harc nélkül adta meg magát a perzsa Círusnak, aki addigra már legyőzte a médeket, így ebben az időben az egyesített Médó-Perzsa Birodalom királya volt. Ezért Ésaiásnak a Babilonra vonatkozó kijelentéseit, mintegy „pillanatkép-próféciákat” jelképes értelemben, a messze jövőbe mutató kijelentésekként is figyelembe kell venni. Ilyen értelemben viszont a Babilonra vonatkozó kijelentések egy jelképes Babilonra vonatkoznak, amit a későbbi történelmi korokban kell keresnünk.”
http://igemorzsa.hu/profecia/vegyes/babilon.html#bab-04

Berlin 1929 az I. világháború után, a gazdasági világválság és 1933 előtt. Az első gondolatom: koszos. Koszos a város, az utcák, a lakások, az emberek. a lokálok. Koszos az egész film. Egy tiszta van : Greta Overbeck. Aztán úgy tisztultak a dolgok, vagy én szoktam meg.
Berlin a nácizmus előtt. Nagyon halványan, nagyon jelentéktelenül, ha nem 90 év múlva néznénk, talán fel sem tűnne. De ott van minden mögött.
Sokszor felmerül a kérdés: Hogyan válhatott egy ilyen kultúrnép a fasizmus lelkes hívévé?
Hát így.
Van egy-két jelenet ami olyan Indiana Jonsos. Kár volt, e nélkül is elég izgalmas, magával ragadó. Az első évad feszültségfokozó zenéje mindent visz. Tudat alatt ott van az a második évadban is.

SurgeonOfDeath

Teljesen véletlenül bukkantam rá a sorozatra, és gondoltam, kíváncsiságból megnézem az első részt. Aztán három nap után szomorúan eszméltem rá, hogy elfogytak az epizódok.
Van a németeknek egyfajta hamisíthatatlan hangulata, ami itt is már az első képkockákon kiütközött. Szeretem úgy általában az európai filmek/sorozatok őszinteségét, realizmusát, emberközeliségét, ami valljuk be, Amerikára sokkal kevéssé jellemző. A németek esetében ez különösen szembetűnő (szerintem), és ezt imádom.
A Babilon Berlin remek sorozat, egy igazi kincs, és örülök, hogy rátaláltam. A német történelem olyan időszakában játszódik, ami sokkal kevesebbszer került feldolgozásra, mind például a néhány évvel utána következő, és ettől különösen egyedülálló lett számomra. Miközben egy a mélyen romlott, pusztuló város (és ország) képe jelenik meg, jól érezhetőek az I Világháború németeket sújtó következményei, és miközben zajlik a cselekmény, valahogy már érezhető, mindaz, amit majd az elkövetkezendő évek hoznak magukkal nem csak Németországra, de az egész világra.
A főcselekmény fordulatos, izgalmas, az első részeknél kicsit el is voltam veszve, de az utolsó részre minden összeállt, és közben megszült bennem rengeteg kérdést, amikre remélem, választ kapok a következő évadban. (megjegyzem, bízom benne, hogy nem állunk meg 3 évadnál ;) )
Végül amit ki kell emelnem, az a színészi játék. Hihetetlen, mennyi tehetséges színésze van a németeknek. Volker Bruch már a Generációk háborújában is belopta magát a szívembe, öröm nézni a játékát (na meg őt magát is.), de ugyanez igaz Liv Lisa Fiers-re is, aki ráadásul az általa megformált Charlotte messze az egyik legjobb női karakter, akihez az utóbbi időben szerencsém volt.

Szóval nézzetek Babilon Berlint, nem fogjátok bánni. ;)


Népszerű idézetek

pojDD

„Elfeledtem már az 'én'-t,
S csak a 'mi' az, mit ismerek,
Szerelemmel immár két
Lélek szövi létét minden létezők felett.”

4. évad 9. rész

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján