Várólistára tette 29


Kiemelt értékelések

balagesh 

Nagyon szép film. Olyan csodás a villa, gyönyörű enteriőrökkel és mesebeli kerttel, hogy belesárgulni is elfelejtettem az irigységbe. Ez az újlatin pompa kiegészülve a 19. századi szónoki megfogalmazásmóddal egy szappanoperába oltott tandrámának tűnik sokszor, ezért – meg persze félelmetes felvilágosodottságom miatt – nehezemre esett a problematika részleteibe kellő empátiával belemerülni, pedig nem ártott volna, tekintve hogy hasonló összeütközések ma is hétköznapiak – csak én manapság inkább igyekszem távol tartani magam ilyesmiktől.
Nagyon örülök, hogy megnéztem, emlékezni is fogok rá, az biztos, de az ízlésemnek sok volt a külsőség. Viszont ez nem is egy filmtörténeti remek akart lenni, tanulni meg első osztályú volt belőle.

Ekhal

Egész kellemes produkciót láthat a néző, aki elevickél arra a pontra, hogy megnézze ezt az alkotást, mely Banderas minőségibb filmjei közé tartozik.
Korhű képi világ és kosztümök fogadnak minket. Főhősünk (pontosabban lányának) felfedezése nagy port kavart tudományos és vallási körökben is, s a film nagyon jól prezentálja az ezzel járó konfliktusokat. Külön tetszett, hogy több jelenet is a kislány szemszögéből van bemutatva, álomszerű képsorokat kapva így a hajdanán földet rengető bölényekről.


Hasonló filmek címkék alapján