Kedvencelte 55

Várólistára tette 151


Kiemelt értékelések

Shad 

9,5 de hát ugye mindig jó szívűen pontozom:P Iszonyatosan tetszettek ezek a szadista játékok, sanszosan én az elsőn elvéreztem volna:D A legjobbak a logikai játékok voltak, a legszadistábbak a körök…Őszintén nagyjából az ötödik rész környékén jött egy törés és ott mintha teljesen új irányt vettünk volna és két részen át azon rágódtam, hogy az eleje jobban tetszett:) de aztán az utolsó három részre jött jó pár fordulat és rájöttem tökéletesen volt felépítve így ahogy volt az egész:) Jó tanács: az ember SENKIT se kedveljen meg, egy picit se:D Minden esetre beállok a várakozók sorába, szerencsére ha minden igaz csak decemberig kell várni :P

3 hozzászólás
Yuuko 

Az második rész után jöttem rá, hogy ebből láttam a három részes kedvcsináló OVA-t még régebben, így az a történetszál nem ütött akkorát, mintha nem tudtam volna hogyan lesz vége. Viszont a történet nagyon érdekes, alapból nagyon szeretem a hasonló, death game beütésű sorozatokat. Az angol szinkron nem volt rossz, de a nevek kiejtése nagyon fura volt, és inkább áttértem a japán szinkronra, mert mégiscsak az az igazi. Jelenleg egyik karaktert sem tudnám még megsiratni spoiler, de érdekel, mi lesz Arisuval és Usagival, valamint Chishiya múltja és további mesterkedései is nagyon érdekelnek. Egyébként amikor ilyen sorozatokat nézek, mindig rádöbbenek, hogy én sem sokáig húznám bennük. Végig fenttartotta az érdeklődésemet, és nagyon várom a második évadot.

1 hozzászólás
Dreamborder

Ez brutális(an jó) volt.
A kis érzékeny lelkem 1-2 jelenetnél azért besokkolt, de ezt leszámítva nagyon-nagyon tetszett ez a sorozat. Imádtam a játékokat, zseniálisan meg voltak tervezve. A színészek szerintem tökéletesek voltak, többüket is ismertem már és egyikőjük sem okozott csalódást. <3
Nagyon várom a folytatást, furdal a kíváncsiság. ^^

Nihilchan 

Mint death game nem rossz, de kiemelkedőnek sem nevezném. Az első epizód abszolút nem keltette fel a figyelmem; a harmadik résznél kezdtem érezni azt, hogy érdemes nézni. A finálé számomra szintén nem ütött nagyot. A játékokat nem mindig élveztem, bár elég ötletesek voltak. A szereplők közül Chishiya számomra a legérdekesebb, de akad még egy-két karakter, akiket kedveltem. A legjobban talán maga Arisu irritált, bár az első epizódhoz képest szerencsére fejlődést is mutatott. Arra számítottam, hogy durvább lesz, de teljesen nézhetően véres, nincs benne semmi extrémen extra. Maga a háttérsztori érdekes egyébként és kíváncsi vagyok a folytatásra is. Sokat vacilláltam, hogy hat vagy hét csillagra értékeljem, de mivel imádom a műfajt, felfelé kerekítettem.

Kiskakukk 

Nagyon jó volt!
A mangát nem olvastam, így fogalmam sem volt, mibe vágok bele…
A kissé erőtlen első rész után nagyon bekeményít a sorozat. Kicsit olyan, mintha a Gantz keveredett volna a Nyerd meg az életeddel…

Ami tetszett:
– Szuper a történetvezetés (egy percig sem unatkoztam).
– Érdekesek, izgalmasak a játékok! A lovas, a farkasos és a boszorkányos brutális… A buszoson felröhögtem, az olyan tipikus „Úh, B+” kategória. :D
– Nagyon tetszettek a karakterek! Senki nem volt tökéletes, de mindenkinél (majdnem) volt karakterfejlődés. (Itt kitérnék arra, hogy a negatív karaktereket is nagyon jól eltalálták. Aguni és Niragi!) A főszereplő Arisu nekem nagyon bejött. A való életben az a fajta kocka, akinek legszívesebben kidobnánk az ablakon a konzoljait és jobbról-balról kiosztanánk neki egy csattanós pofont, hogy szedje már össze magát. Itt meg ő az egyik leghasznosabb, legnormálisabb karakter és talán az első, aki magán kívül a többiek bőrét is igyekszik megmenteni. spoiler
Nagyon szimpi lett a hegymászó lány (Usagi) – aki magányos farkasból végül remek csapatjátékos lett – és a cigarettás, raszta hajú lány, Hikari is, spoiler.
– Képileg nagyon klassz.
+1, amit muszáj megjegyeznem… Milyen szép embereket válogattak össze ebben a sorozatban bas.szus. o_o Az Arisut játszó srácnak szerintem nagyon szép vonásai vannak, az Usagit és Hikarit játszó lányok is nagyon szépek, a Niragit játszó srácnak meg gyönyörű a profilja. (Ennek ellenére szurkoltam, hogy minél előbb kifilézzék a karakterét, szép profil ide vagy oda…) A boncolós csaj, a bolond kalapos… És hogy ne csak a fiatalokat ajnározzam, a hegymászó lány apjának is milyen kellemesen csintalan mosolya volt. :D


Ami nem tetszett:
– néhány helyen befigyel a klasszikus ázsiai túljátszás
– az évad végére sem kapunk választ a legfontosabb kérdésekre
– a szőke, rókaképű sunyi srác az agyamra ment az önelégült vigyorával és sajnos spoiler

Összességében baromi jó volt és kíváncsian várom a folytatást.
(+ Nyugodtan nézzétek japánul, szépen beszélnek benne, nincsenek idegesítően rikácsoló karakterek. :D )

4 hozzászólás
kkata76 

Nyilván folytatódni fog a sorozat, és én nézni fogom. Nagyon jó volt!

2 hozzászólás
Melanii

Ez volt az első japán sorozatom, de biztosan nem az utolsó.
Élveztem minden egyes percét és számomra teljesen új volt a dolog, hiszen a könyvet nem olvastam, így nem volt összehasonlítási alapom sem.
Tetszett amit láttam azt kell hogy mondjam. Nemcsak az eszüket, hanem a lelküket és testüket is teljes mértékben bele kellett tenniük ebbe a 'játékba'.
Itt az élet a tét, és bármire esküdözhet az ember, ebben a helyzetben mindenki kiszámíthatatlanná válik.
Egyhuzamban ledaráltam, mondhatnám hogy azért, mert a Netflix rögtön lejátsza a következő részt, de akkor hazudnék. Egyszerűen minden részt úgy tudtak befejezni, hogy az embernek még csak lehetősége se volt arra hogy meggondolja, szeretné e egyből folytatni. Az ujjaim mintha kötelező parancsot teljesítettek volna, amikor ráklikkeltek a „Következő rész” feliratra. :DD
Viccet félretéve, nálam ez a sorozat most nagyon betalált. Jómagam eléggé érzékeny lelkű teremtés vagyok, mégis tetszettek a kegyetlenebb csak így spoilermentesen jelenetek is.
Sok megválaszolatlan kérdésem maradt, a vége is eléggé függő, de annak tudatában hogy érkezik a folytatás, megnyugodtam. :)
Szóval én nagyon ajánlom ezt a sorozatot, szerintem egy esélyt mindenképp érdemes adni neki.

ophe_lilka

Meglepően magával ragadott ez a sorozat, amellett, hogy a véresebb részeket elég nehezen viseltem. Az alaphelyzet és a világ nagyon izgalmas, mindig a játékok voltak a kedvenceim minden részben, és szerintem ebből lehetett volna még egy kicsivel több, és a döcögős felvezetésből mondjuk egy kicsit kevesebb. A csöves főszereplőnk nagyon szórakoztató volt, kicsit szánalmas, valljuk be, nehéz elhinni róla, hogy tulajdonképpen egy zseni és mindenki őt akarja megkérdezni mindenről… De kárpótoltak a többiek (Chishiya, Kuina és Niragi ♡♡♡). Remélem, a következő évadban még többet tudunk meg a világról és jobban rámennek a pszichológiai, csavaros vonalra, mert az benne a legjobb.

Victorious 

Squid game után jött fel a sorozat, így végül megnéztük.
Ha meg is vannak a hibái, de eddig nem rossz darab. Érdekel az alapstory, többségében izgalmasak a játékok, van pár érdekesebb karaktere és kíváncsi vagyok hova fut ki végül az egész.
Hibái közé leginkább azt sorolnám, hogy néhol talán kicsit elsietett lett vagy nem volt a leglogikusabb, bizonyos szituációkban még a körülményekhez képest is sokat balfaszkodtak.
Kíváncsian várom a folytatást, bár szerintem addig be is fejezem a mangát :D

K_A_Hikari

Nem tudom eldönteni, hogy ez csak szimplán zseniális volt, vagy zseniálisan beteg/abszurd/elborult. Nem váltottam át angol szinkronra, maradtam az eredeti japánnál, de mivel egyébként is sok japán filmet/sorozatot nézek, egyáltalán nem zavart.
Nagy ritkán ülök le sorozatozni, de most, hogy az egyetemmel végeztem az évre, úgy döntöttem, kijár, hogy időt szánjak erre. Szerintem megérte, kellően lekötött a rejtélyességével, és a borzongató hangulatával. Éhezők viadala esetleg Battle Royale kedvelőknek szerintem tetszeni fog.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

silentscream 

Ahhoz, hogy megszerezz valamit, el kell veszítened valamit, nem igaz?

1. évad 6. rész – Episode 6
b_vivi

Nemi erőszak, testi sértés, csalás, gyújtogatás és gyilkosság… Mit gondolsz, miért bünteti ezeket a jog? (…) Mert részei az emberi természetnek. Ha rájuk hagyják, az emberek erőszakoskodnak, lopnak, ölnek. Ilyenek vagyunk valójában.

1. évad 6. rész – Episode 6
b_vivi

Ha nincs bennünk remény, csak teremtenünk kell.

1. évad 6. rész – Episode 6
b_vivi

Létezik bármi, amit nem tehetünk meg a túlélésért?

1. évad 6. rész – Episode 6
b_vivi

Ez az ország a világ igazi arca.

1. évad 8. rész – Episode 8
Teki

Az életünknek van egy határa.
Úgy éltem eddig, hogy nem gondoltam erre.

1. évad 5. rész – Episode 5
Teki

Lenyűgöz, hogy bármit hajlandó vagyok megtenni csak hogy túléljem.

1. évad 2. rész – Episode 2

Folytatása

Összehasonlítás

Alice Határországban


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján