Abigail (2024) 77% 14★

„Kib***ott táncoló vámpír!”
Ennek a filmnek sajnos rengeteget ártott a marketing (főként az előzetesek). Ha úgy kezelik akár egy M. Night Shyamalan alkotást, és teljesen eltitkolják a lánnyal kapcsolatos legnagyobb fordulatot, akkor ez egy közel 10/10-es horror is lehetett volna, de eleve egy vámpíros filmként adták el az egészet, így a játékidő első 40-50 perce kissé időhúzásnak érződik, hisz mi már kapásból tudjuk azt, amit a „hőseink” nem.
Oké, ez nem teljesen igaz, hisz viszonylag ötletesen mutatják be a karaktereket és róluk csupán homályos infókat kapunk. Nehéz feladat megkedveltetni a nézővel olyan figurákat, akik lazán elrabolnak egy 12 éves gyereket, de itt az íroknak mégis sikerült. Gyökerek, esetlenek, idővel mégis azon kapod magad, hogy szurkolsz nekik, miközben próbálnak kijutni az erősen Resident Evil hangulatot árasztó kastélyból.
Melissa Barrera, Kevin Durand (spoiler) és Dan Stevens is hatalmasat alakít, utóbbi pedig szinte le sem tagadhatná, hogy nagyon élvezte a forgatást, de persze a legnagyobb sztár itt a címszereplő, Alisha Weir, aki előtt még fényes jövő állhat, hisz gyönyörűen hozta az ártatlan gyereket, és a vérszomjas, manipulatív szörnyet egyaránt. Tetszett az is, hogy a film nem vette túlzottan komolyan magát. Feszült, picit misztikus és bőven van benne gore, de közben a humorról sem feledkezik meg, ami szerencsére nem esik át a ló túloldalára, így végig szórakoztató marad. (spoiler)
A legfőbb problémám vele a fordulataiban rejlik. Szerencsére több is akad benne, nem csupán az, amit már előre lelőttek nekünk, csak az a baj, hogy ezekből megint túl sok van, ráadásul mindet belesűrítették az utolsó 20-30 percbe. Egyik sem volt rossz, de jobban is elszórhatták volna ezeket. (Annyira mondjuk talán nem vészes, mint az Argylle esetében, de volt egy kis dejá vum.)
Szerintem amúgy az utóbbi évek legjobb vámpíros mozija, főleg olyan csalódások és borzalmak után, mint pl. a Renfield, a Morbius, a Vérvörös égbolt, vagy a Demeter utolsó útja. A vicc, hogy még egy Vampire: The Masquerade franchise nyitó darabjaként is el tudtam volna képzelni, ha jobban forgatják a lapjaikat, mert szépen elhintette, hogy spoiler. Persze az inkább sorozat(ok) formában működne jobban a különböző klánok és a hatalmas háttérsztori miatt.
Mindenesetre a vámpíros téma kedvelőinek, illetve a Sikoly filmek rajongóinak kifejezetten ajánlom, mert kb. azt a színvonalat hozta.

Megdöbbentően jól szórakoztam minden ellenérzésem, vagy antivárakozásom ellenére. Meglepő, hogy volt egyensúly a horror, thriller és a helyzet miatti komikum szikrázóan jó pillanatai között. Az írás egész pofásra sikeredett, kereken korrekt. Nem megváltó és hatalmas alkotás, de tudja pontosan magáról hogy mi és meddig mehet el. Jól kezeli. Gratula! Én megadom a bizalmat az alkotóknak, jöhet a másik film, meg más egyéb tőlük, és a kis fiatal 15 éves lánynak meg egy külön dicséret. Jó volt, őt figyelem.
A film bőven oké. De komolyan.

Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett korábbi műveit (Ready or Not, Scream (2022), Scream VI) hibáikkal együtt is határozottan szórakoztatónak véltem, így legújabb munkájukat szintén előszeretettel vártam. A nagyrészt középszerűséget közvetítő vélemények láttán nem kellett magasra tennem az elvárási lécet, azonban magam lepődtem meg legjobban, hogy mennyire észvesztően élveztem ezt a filmet.

Megidéződnek benne régebbi horrorok innen-onnan. Például a helyszín lezárásnál a House on Haunted Hill, a betörő/rabló brancsnál egy kis Don't Breathe, a sztori felépítésénél From Dusk Till Dawn, a színtér belső kialakításából pedig a legelső Resident Evil játék Spencer kúriájának utóíze érződött. Hathatna olcsó, több helyről összelopkodott szolgai másolatnak a film, de a rendezőpáros sajátos stílusának köszönhetően rettentő profi érzékkel szövik bele ezeket az elemeket a történetbe.

Szintén lehet vádolni a műfajra jellemző logikátlanságokkal, de amikor az ilyen kaliberű filmeknél ennyire magas fokon üzemel a funfaktor (ahol mondjuk ki ez a lényeg), onnantól kezdve vígan lesz4r0m ezen járulékos hibákat. Felvonultat helyenként beszélgetősebb részeket, de ez azért nem zavart, mert a szubzsánertől szokatlanul foglalkozott a karakterekkel, cifrázva ezzel szépen a ki kivel van, ki mit akar szálakat. Egy kvázi home invasion-be hajló mozinál ez exponenciálisan növeli a feszültséget, itt pedig aztán van bőven. Azonban teszi mindezt úgy, hogy gyakran használ parodisztikus gag-eket, iszonyat vicces beszólásokat, reakciókat egyaránt, de egyáltalán nem kizökkentő módon műveli, sőt a vámpíros témában is tud újszerű lenni és ezt mindenképpen bravúrnak könyvelem el.

A casting és a figurák parádésak. A kisebb szerepekben Kathryn Newton, Kevin Durand és William Catlett marha szimpatikusak, a címhordozót játszó Alisha Weir figyelmet igénylő tehetséggel bír, azonban a két aduász nálam mindent vitt. Az egyik Melissa Barrera, aki engem már a fent említett Scream filmekben is meggyőzött, itt képtelen voltam betelni a megjelenésével és a személyiségével, annyira végtelenül imádtam. A másik pedig Dan Stevens, akit a The Guest és az Apostle után végre egy hozzá illő alakban láthattam újra és ez a csávó mind a humorosabb, mind a komolyabb tónusában egyszerűen zseniális. És ha már szóba hoztam a Resident Evil-t, ezúton is szeretném jelezni, hogy titkon reflektorfénybe került a tökéletes Claire és Leon casting. Továbbá Joey és Abigail kapcsolata a nyugisabb pillanatokban emlékeztetett a RE2-ben Claire és Sherry kölcsönös interakcióira. Remélem figyelsz ott hátul kedves Johannes Roberts, valahogy így kellett volna csinálni!
A 110 perces játékidő ellenére szemernyit se unalmas, a hangulata elsőrangú, vérmennyiség terén sem szűkmarkú, a praktikus effektek roppant igényesek, Brian Tyler zenéje pedig szintén klappol.

Vélhetően egyedül leszek ezzel, de bátran vállalom, egy kimagasló, minden ízében veszettül élvezetes mozit kaptam, a rendezőpáros pedig még fokozottabb figyelmet kap tőlem. Szerintem az ő kezükben lenne a legjobb helyen egy élőszereplős Resident Evil adaptáció.

Az adatlapja alapján nem volt róla jó benyomásom, nem is érdekelt, amíg egy értékelés meg nem hozta hozzá a kedvem. Egy közepes, ne adj' isten rossz filmélményre számítottam, és egy ideig úgy tűnt, igazam is lett, aztán kb. 20-30 perc után odaszegezte a tekintetem a filmvászonra, és érdeklődéssel figyeltem a feszültségben, humorban és fordulatokban gazdag történetet. Utóbbit mondjuk a végére kissé túlzásba vitték, így valamennyire el is veszítettem a fonalat a sokadik után, emellett lehetett volna valamivel rövidebb is, de mindez nem vont le az élvezeti értékéből.
Sem jó horrort, sem jó vígjátékot nem láttam hosszú idő óta, ebben a filmben viszont mindkettőt megkaptam. Tetszett, ahogy kifigurázta a vámpíros kliséket, illetve az egész „szerencsétlen bagázs" is fokozta a humorfaktort. Örültem, amikor többet tudtunk meg a karakterek múltjáról.
Alisha Weirt méltán dicsérik, mindkét szerepben jól alakított, nekem viszont Dan Stevens volt most is az etalon.
Eddig egy film sem tetszett nekem – igazán – a 2024-es felhozatalból, ez viszont az idei TOP 10-ben biztos benne lesz.

U.i.: Amikor megkezdődött a „hajsza”, kapásból a 10 kicsi néger ugrott be, úgyhogy elégedett voltam, amikor a film közepén előkerült a könyv. ^^'

8,5 csillag