A világ második legjobb gitárosa (1999) 74% 47★

Aki szereti Django Reinhardt zenéit, annakvez a film is tetszeni fog, aki nem, az majd most megszereti. :)

Fellini Országútonjának Woody Allenesített változata. Sokadszor néztem meg. Nem tudom megunni.

Ellenszenves főhős, szimpatikus hősnők, megunhatatlan soundtrack. A filmet nem néztem másodszor, de a zenéjét kismilliószor hallgattam újra.

Korábban láttam már belőle részleteket, és az alapján tettem fel várólistára, mert érdekesnek és humorosnak tűnt. Ami a poénokat illeti, akadt egy-kettő, ami tipikusan woody allenes volt, és jókat nevettem rajta, az összkép azonban kidolgozatlan lett. Az ál-dokumentumfilmes jelleg, amely során különböző „szakemberek” megszólaltatásával idézte fel a főszereplő életének fontos pontjait, nem igazán értettem, mi célt szolgált, mert nem tett hozzá semmit a sztorihoz. A színészválasztás kapcsán nem lehet okom panaszra, Sean Penn jól hozta a bohókás művészt, de nekem Samantha Morton Hattie-ként nyújtott alakítása tetszett a legjobban, mert csodásan adta elő ezt az egyszerű, kissé talán bolondos, de abszolút szerethető figurát. A korszak, a harmincas évek hangulata, valamint a jazz iránti érdeklődésem miatt nem húzom le teljesen a filmet, ezeket ugyanis remekül eltalálta a rendező, az összes zenés jelenet fantasztikus volt, kár, hogy ez nem mondható el a teljes műre.

Nem nagyon tudtam hova tenni ezt a filmet, főleg azért, mert ellenszenves volt a figura. Viszont az tény, hogy volt egy sajátos hangulata, mint a Woody Allen-filmeknek általában. Péntek estére kellemes kikapcsolódás volt, a zene pedig zseniális, de hát eddig is szerettem a dzsesszkorszakot.