A magány földrajza megismertet minket a Sable-sziget gazdag ökoszisztémájával Zoe Lucas természetbúvár és környezetvédő vezetésével, aki több mint negyven éve él ezen a távoli földdarabon az Atlanti-óceán északnyugati részén. Ez a kísérleti dokumentumfilm, amelyet 16 mm-es filmre forgattak és… [tovább]
Várólistára tette 13
Kiemelt értékelések
TLD
A kanadai Enys Men,* még ha annál valamivel szelídebb és reményteljesebb is spoiler.
Rég láttam ilyen egyedi, mély és ezzel együtt élvezetes dokumentumfilmet természetről. Alapvetően két részből áll: az első felében felvázolja egy civilizációtól távoli sziget többé-kevésbé idilli életét, történetét, az ott élő állatok jelentőségét. Hernyók lakmároznak, pókok szövögetnek, fókák szülnek, lovak mászkálnak, bogarak menetelnek, mindeközben pedig hipnotikus kép- és hanghatások érik a nézőt. A második felében megismerjük a fenyegetést, a temérdek szemetet, amely még egy ilyen távoli szigetre is elér (igen, ma dokut forgatni a természetről és erről nem szólni: hazugság lenne). A szigeten élő nő az elmúlt évtizedek során például összegyűjtötte és megvizsgálta a partra vetett halott madarakat, és arra jutott, hogy 70%-uk gyomra volt tele műanyag szeméttel. (És ez milyen jó, mert lehetne 90% is, szóval van még időnk néhány kedélyes zöld konferenciára, meg elküldeni Greta Thunberget kapálni)
A film készítésénél bizonyos technikai megoldásokat maga a környezet adja (a „zenét” egy helyen hangyák menetelése nyújtja), szemléltetve ezzel, hogy a filmes technika természeti szempontból nem semleges kérdés.
Különösen ajánlható a film:
– a cuki állatokat szerető arcoknak
– művészarcoknak
– optimistáknak (sokkal rosszabb a helyzet, mint gondolják, ám…)
– pesszimistáknak (… amíg van egy Zoe Lucas, nincs minden veszve)
– wannabe környezetvédőknek
– a hipnotikus képsorokat kedvelőknek
