A három testőr: Milady (A három testőr 2.) (2023) 59% 10★

Az első rész után a csalódás ellenére (https://snitt.hu/ertekelesek/1749840) azért bizakodó maradtam, mert a folytatás bemutatója a tempójával, a kiemelt jelenetekkel jobbat ígért. Egészében nézve azonban az első rész jellemzői megmaradtak, sajnálatos módon negatív éllel ruházva fel a következetes alkotói szemlélet címkét. A tempón ugyan csavartak egyet, ennek örültem, de a rohanásban annyi mindenről megfeledkeztek. A testőrök történetének lényege nem csupán a drámai fordulatokban van, hanem a kiváló karakterekben. Éppen ezt nem felismerni – nem tudok más szót használni – nagy ostobaság. Noha lehetne annak örömteli következménye, hogy a történetbe belekavarnak, itt ez is inkább ront az összképen. Az jutott eszembe, hogy a forgatókönyvíró kisgyerekként nagyon utálhatta a bíborost, mert bosszúból szinte kiírta a történetből. Aramis papi múltja is „az úgyis tudja mindenki, minek foglalkozzunk vele különösebben” kategóriába kerül. Ilyen pazarlásokat meg lehetne engedni, ha kapnánk legalább egy jól kidolgozott személyes történetet. Athos kapcsán próbálkoznak ezzel – de a tempó miatt az érzelmi tájképet csak elmosódottan láthatjuk. D'Artagnan meg aztán tényleg csak sötét képpel rohangál az egész filmben.

Kicsit sok volt a shaky kamera. A testőröket továbbra is nagyon szeretem, de a többi karakterrel néha gondban vagyok. Kinek mi a motivációja, vagy szimplán a neve…

Vannak jó kis csavarok a történetben, amikre nem számítottam, pl a főgonosz sem az, akire számítanánk, illetve egy szereplő drámai sorsa, de sajna ez az epizód elmarad az első részhez képest. A testőrök háttérbe szorulnak, a kardozós jelenetek sem elég érdekesek, a milady sem elég karakteres ehhez a szerephez, az újabb szálak sem igazán fontosak. A motivációk is zavarosak. Pedig pörög a film, nem ül le, csak éppen könnyű utána el is felejteni az egészet. Mindettől függetlenül, szerethető, kardozós-kosztümös-romantikus, örülök, hogy készülnek ilyenek. Ja és nagyon francia.