1922 (2017) 69% 81★

Nem igazán nevezném horrornak; ebből a szempontból messze alulmúlta az elvárásaimat, viszont drámának nem volt rossz. Kifejezetten lassú, de hangulatos történet volt, viszont számomra hiányzott belőle a feszültség, néha untam is. Valószínűleg könyvben jobb, de nem bántam meg, hogy előbb a filmet láttam. Thomas Jane játéka tetszett és tulajdonképpen beszippantott a film. A fiatalok viszont idősebbnek néztek ki, sajnos őket nem éreztem jó választásnak.

Végre egy kiváló King-adaptáció! Kedves Netflix, nem akarjátok a többi SK-könyvet is a szárnyaitok alá venni? A negatív értékelések ellenére a Netflix miatt nagy elvárásokkal ültem le a film elé, és csöppet sem csalódam, sőt! Annyira elsodort, hogy még mindig a történéseken kattog az agyam. Úgy lett kedvencem a film, hogy egyetlen szereplőt sem kedveltem, a főszereplőnek se szorítottam egy percig sem. Egyedül a teheneket sajnáltam, de őket nagyon. King a legkegyetlenebb ember, akire istenként nézek, mert ilyen, elemi igazságokkal átszőtt borzasztó történetek teremnek abban a beteg agyában, és ezeket úgy tudja tálalni, hogy gyomorrontás nélkül zabálhatom tele magam. Általában nem születnek a könyveiből jó filmadaptációk, mert ennek a zseniális pasasnak az ereje az egyedi ötleteken túl a szavaiban rejlik, abban, ahogy használja őket, létrehozva azt a kingi atmoszférát, amit a filmek csak ritkán tudnak visszaadni. Most sikerült. Az 1922 egy kevés horrorral átszőtt kemény dráma, amely a maga lassú tempójában is képes megteremteni azt a légkört és azt a feszültséget, amit az ember egy King-történettől elvár. A legnyugodtabb percekben is ott lüktet a padlódeszkák alatt az iszonyat, készen arra, hogy szörnnyé válva bármikor a szobába ugorjon, képi valójában is maga alá gyűrve a halálra vált nézőt. Érdemes adni a filmnek egy esélyt, de aki pörgős, akciódús horrorra vagy pszichothrillerre számít, csalódni fog, aki viszont lélekölő drámára a Mester fűszereivel ízesítve, az jó eséllyel elégedett lesz.

Fuhh hát nekem bejött igazábóóóól. A végén már ugy féltem is hogy mi a jó ég lesz a vége xddd
Nagyoon Király King adaptáció!

Viszonylag régi várólistás darab, aminek aztán a létezéséről teljesen megfeledkeztem. Valamikor a novella felénél jöttem rá, hogy gyanúsan ismerős az évszám, és jé, hát azért, mert van neki adaptációja. És jé, Thomas Jane. :) Aztán meg hű, biztos, hogy Thomas Jane??? Merthogy [[https://snitt.hu/filmek/the-expanse|Millerként]] az egyik valaha létezett legtökéletesebben adaptált karaktert kaptam tőle (esküszöm, ha nem tudnám, hogy nem igaz, meggyőződésem lenne, hogy valaki az olvasás közbeni agyi lenyomataimat használta mintának). de hogy hogy lesz belőle Wilfred James, azt elképzelni sem tudtam.
Aztán közvetlenül a novella befejezése után elkezdtem nézni a filmet és durván 5 perc alatt el is oszlatta minden kétségemet. Tökéletes Wilf lett belőle. Éppen ezért állok értetlenül a család többi tagja előtt. A srác még csak-csak működik, asszonypajtás már feszegeti a határokat, de Shannon egyenesen fájó mellényúlás. Tényleg nem értem…
Viszont a rendezés dicséretet érdemel. Egyrészt, mert nem írták át úgy, mint mondjuk a könyv következő novelláját, [[https://snitt.hu/filmek/orszaguti-ragadozo-a-dagadt-sofor-2014|A dagadt sofőrt]] és ezért nem kellett a hajam tépjem minden percben. Másrészt abszolút visszaadja a novella hangulatát. Nem csináltak belőle, kaszabolós, pörgős, sikoltgatós filmet, hanem meghagyták annak a csendes, lassú, éppencsak lecsücsülünk a kukoricás széléről nézegetni az eseményeket -féle mesélős Kingnek. És ezt díjazom.

Hátööö… könyvben jobb volt. De lehet, azért untam egy kicsit, mert közvetlen a novella elolvasása után néztem. Viszonylag jól visszahozták a hangulatot, annak meg külön örültem, hogy az állatkínzós részek nem voltak olyan részletesek, mint ahogy King leírta. Elég volt elképzelni olvasás közben, már attól kikészültem :-/
Thomas Jane-től tartottam, mert féltem, hogy bájgúnár lesz ehhez a karakterhez, de rá se lehetett ismerni és ez az előnyére vált. Viszont a két „gyerek” miscast volt. Haloványan sem emlékeztettek arra, hogy bármelyikük is 14 éves lenne. Nehéz is lett volna, mert 17-18 évesek játszották őket. És persze a könyvbeli molett lányka is anorexiás lett. Biztos nem fért volna bele a képbe… Agybajos Hollywood.
Gyenge 70%-ot azért megérdemel, mert a sztorit nem torzították el és szerencsére nem sorozatot kreáltak belőle.

Különös kis borzongató mellékízt adott ennek a filmnek, hogy egy hozzá felkavaróan hasonló, 2005-ös bőnyi gyilkosságról cikkezett épp ma reggel a Telex. Ez azonban mellékzönge ahhoz képest, hogy a King-adaptációk mindenkori versenyében az 1922 egy szokatlanul erős és irányadó induló lehet, és bőven sűrűbben emlegetett darab lehetne máig is, ha nem nyelte volna el a streaming előbb-utóbb minden élményt felemésztő tengere.

Az 1922-ben első blikkre az a legjobb, hogy horrorfilmként prezentálja magát, vannak is ilyen vonatkozású részletei, de sokkal inkább funkcionál kamaradrámaként és bizonyos pontjain one man show-ként, egész pontosan Thomas Jane szólószámaként. Ezt nagyra becsültem, mármint hogy a horror ebben az esetben csúcsponti beteljesedésében a testet öltött, manifesztálódott bűntudat, „semmi több”. Nem igazán világos, hogy valóban természetfölötti erő, átok, kísértés, vagy egy művészeti eszközökkel feldolgozott, pszichés zavarból táplálkozó képzelgés elevenül-e meg a képernyőn, és ez jó. Nyilvánvalóan felülemeli az egész filmet a horror instant ható, de az esetek többségében öncélú, maximum mellékesen mondanivalóval bíró keretein. Az 1922 tehát nem vizualitásában és lelki terrorjában, hanem szépen kidolgozott allegóriájában is emlékezetessé tud válni, ezt pedig nagy teljesítménynek tartom, főleg a modern streaming közegben.
Thomas Jane-ről muszáj beszélni! Zseniális, amit a fickó csinál, de valamiféle félreértés mégiscsak van itt a színen: sokkal mélyebben és intenzívebben hozza azt a déli, vagy inkább közép-nyugati farmer sztereotípiát, mint bárki más a moziban, és bár az ő produkciója tetszik a nézőnek, törvényszerűen kilóg abból a közegből, amit a többi színész teremt meg. Hogy mást ne mondjunk, hozzá képest a felesége, a fia, a többi farmer, a seriff egyaránt egy másik világ – nézzük csak meg, hányszor tűnik úgy, hogy hatszor mocskosabb, gyűröttebb az egész figura, mint bárki más a színen. Hozzá kapcsolódik azonban a film egyik legnagyobb dobása: a főhős, bár úgy beszél és néz ki, mint a hollywoodi filmek által hagyományosan elég groteszkül ábrázolt öntörvényű vidéki amerikaiak rendszerint, egyáltalán nem cselekszik vagy viselkedik ijesztően idióta módon. Olyannyira nem, hogy szörnyű tette ellenére tudunk vele együtt érezni, sőt, belső narrációját hallgatva lényeglátását és bölcsességét is süvegelhetjük. A karakter tehát jól van megírva, Jane jól játssza el, és bár a netflixes címke miatt féltem tőle, végül egyáltalán nem, még finom részleteiben sem vitték el a sztori valamiféle bántalmazó-nőgyűlölő-maszkulin terrort kiáltó irányba. A film ebben a tekintetben annyira felüdítően nem kora jellegzetes gyermeke, hogy amiatt élből kiérdemelt tőlem egy plusz csillagot.
Ezt a plusz csillagot sajnos elvesztette a megvalósítás néhány gyengébben sikerült alkotóelemén. A sötétség nem hangulatos, inkább idegesítő esetében. A színészi teljesítményeket beárnyékolja Jane ügyessége, a többiek korrekten dolgoznak, de ezt a szintű szikár, mégis őszinte alakítást nem tudják hozni, viszont pontosan ezzel magát Jane-t is mintha kilöknék kicsit a nagy egészből. Az sem kizárt, hogy a cselekmény túl hosszúra lett vágva – nem mintha fájna akár csak egyetlen perce is, de talán esetében a 75-80 perces műsoridő sem lett volna elképzelhetetlen. Mindemellett a történet által egy percig sem megkövetelt, mégis használt CGI ronda, ordítóan amatőr, és nem győzöm hangsúlyozni: teljesen felesleges!

Nagy meglepetés! Egy okosan összerakott, a főszereplő részéről remekül eljátszott horror-dráma. Mindenképpen ajánlanám, a nem túl jelentős gyermekbetegségei abszolút túlélhetőek.

Nos, Thomas Jane már az első 10 percben bebizonyította, hogy tud színészkedni. Nagyon is.
A film témáját tekintve súlyos, mondjuk King – től nem igazán vár mást az ember.
Ezután muszáj valami kevésbé nyomasztót néznem, mert a film egész atmoszférája brutálisan lehúzó volt, teljesen elvette mindentől a kedvem.
Nyers brutalitással ábrázolja a közös családi gyilkosság minden apró részletét. A tervezést, a megvalósítást, a gyötrődést.
A szellem téma belevétele nem volt rossz, bár ezt gondolom inkább a bűntudat és az őrület határán látott, nem létező dolognak.
Elképesztő színészi alakítások, magunk is elhisszük, hogy kegyetlennek lenni könnyű, megúszni még könnyebb.
De szerencsére vagy nem, ezt megtekintés után döntse el mindenki, az összes karakter megkapta méltó jussát. Igazságszolgáltatás? Nem tudom.
Mindkét oldalról értettem a problémát, de azért gyilkosságig fajulni. Tény, hogy mindenkiben megvan az a bizonyos „rossz” oldal, de természetesen van aki nem engedi érvényesülni. Itt nagyon szépen be volt mutatva az egész folyamat, hogyan is jutottak el odáig, ahol jelenleg tartanak.
Brutális, kegyetlen és valóságos. Bekúszik a bőröd alá és iszonyú érzéseket kelt benned. Egyszerre fogod imádni és utálni.
Mindenképpen ajánlom, fantasztikus filmélmény volt.
spoiler Te jó ég.. Szegény boci :'((

Tetszett. Mondhatni, felülmúlta a várakozásomat. Ez azért meglepő, mert a King adaptációk nagy része nem szokott sikerülni. Miért? Mert King könyveiben van valami megfoghatatlan és megjeleníthetetlen, ami félelmetessé teszi ezeket a történeteket.
Az 1922 a kedvenc novellám a Minden sötét, csillag sehol c. kötetből, sajnáltam hogy nem volt film belőle, mikor először olvastam. De ez a nap is eljött, a Netflix gondolt a fanokra.
Tetszett, mert:
– jó a szereplőválogatása, mindenesetre Wilfredet alakító Thomas Jane nagyon meggyőző, de Arlette-et játszó színésznőre sem panaszkodhatunk
– átadta a King-i feelenget, sötét, borús, borzalmas. Ez ritka, sok adaptáció ezen bukott el.
– a zene, és a hangok. Néhány elég félelmetes jelenet a hangoknak köszönhetően vált meggyőzővé pl.: a hegedűs rész nagyon precíz.
– és ami még pozitívum: nagyrészt ragaszkodott a könyvhöz, gondolok itt a nevekre, helyszínekre és a történetre is.

Az van, hogy szerintem Thomas Jane borzalmas színész, és ebben is nagyon idegesített az erőltetett tájszólásos dumája. Eleinte hitelesnek tűnt, de szerintem túl volt tolva ez a „délisuttyó”-téma.
De igazából ez az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni, mert abszolút várakozáson felüli. A Netflix-produkciókat illetően én még nem találkoztam alacsony minőségűvel, és itt is igen jól teljesítettek.
Szerintem kár novellából, különösen King-novellából filmet csinálni, mert általában nem szoktak jól sikerülni. Igazából szerintem ez a sztori is kevés egy egész estét filmhez, szóval nálam erős közepes emiatt és a fent említett okokból.
De azért nem akarok senkit elriasztani, egyszer meg lehet nézni.

Tyűű, ez de pocsék volt. Vagy nem is. Szimplán csak nem volt jó. Amúgy sem szívem csücske a kosztümös film, de meggyőzhető lettem volna. Az első harmad után még reménykedtem, hogy egy jó piszchothriller (esetleg horror) lesz belőle, de egyre inkább csak unalomba fulladt nálam az egész. Érezhető volt rajta a szándék h ebbe az irányba akar menni, de nekem valami nagyon hiányzott belőle. A szereplők jól hozták a karaktereket, de nekem nem jött át, nem tudtam belehelyezkedni, az utolsó harmadban meg már csak vergődtem rajta… Én semmiképp nem javasolnám megtekintésre.