Kedvencelte 8

Várólistára tette 112


Kiemelt értékelések

unknown

A film szépen kialakította a képet Afganisztánról, az iszlám terroristákról, valamint a háborúról.
A film igaz történet alapján készült.
Kicsit nehéz elhinni, hogy 12 katona segített megnyerni a háborút. spoiler Persze volt a légi segítség, ami által egy-kettőre bombázhattak.
A katonákat nem igazán lehetett kiismerni, de tudjuk, mind erős volt. Legfőképp Mitch, a százados.
Az akció jelenetek jól voltak.

10/7.

Törpillaa 

Már sokszor említettem, hogy szeretem az igaz történteket, amiknek van valóság alapja. Még én is emlékszem 2001.09.11-re, amikor a terror támadás megtörtént, még csak akkor 12 éves voltam akkor.
Ez a film cseppet sem unalmas, én végig izgultam az egészet, nagyon nagy bátorság kellett ahhoz, hogy mindezt végig csinálja a 12 katona. Ahhoz is bátorság kellett, spoiler Hősök lettek, és nem véletlenül. Szerintem egyáltalán nem volt lassú, vagy vontatott sztori, nekem igazán bejött, és tetszett a 12 katona hősiessége, a hazaszeretet, és végsőkig kitartottak, nem adták fel egyszer sem. :-) Még akkor sem, amikor látszólag Dostum, spoiler
Azért humor is került a filmben, nem csak akció, és látvány. Chris Hemsworth nagyszerűen alakított, imádom ezt a pasit, és még mindig nagyon szexi. De a többieket is nagyon megszerettem. :-)

sfox33 

Rég láttam ilyen jó modernkori háborús filmet.

agi89

2001/9/11 örökre beégett mindenki tudatába. Nem véletlenül.
Hiszem, kellenek az ilyen filmek, amelyek nem hagyják hogy elfelejtsük a történteket.
És főleg megismertetik velünk azokat a hősöket akik mindeddig névtelenek voltak, pedig megérdemlik, hogy mindenki tudja mit vittek véghez.

A 12 katona története is az az igaz történet alapú film, amit elszorult torokkal néztem végig. Izgultam értük. Éreztem az elszántságukat. De közben imádtam a (katona) humorukat. És még sokszor meg fogom nézni, mert olyan film amit nem csak egyszer tudsz megnézni.

Ezért a hazaszeretetért bírom annyira az amerikaiakat..!

Imádom mind a tizenkettejüket. Hősök. Igazi hősök!

Emerson 

Baromi lassú film, ami még nem lenne probléma, ha a karaktereket sikerült volna megkedvelnem, de neeeeeem. Mea culpa, tudom, hogy XXI. századi hősök, de valaki magyarázza már el nekem, ha meg van a célpont, a helyszín, minden, vannak drónrakéták, akkor miért kell egy tucatnyi hús vér embert odaküldeni a semmi közepére, hogy aztán rádión ott óbégassanak, hogy hova dobják a bombát. Öhm… és ha még lehetne érezni az eredményességet… de nem. Sajnálom. Katonaruhába bújt fiúk örülnek, hogy a hazájuktól több ezer km-re legyilkoltak egy csomó embert (persze tudom, adok, kapok), de én ebben nem látok se értelmet, se hősiességet.
U.i.: kár, hogy nem a lovakról szólt a film.

Lunemorte 

A film megnézése előtt nem sokat (na jó, kb semmit) tudtam arról, hogy pontosan hogyan reagált az USA azután a bizonyos merénylet után. Eddig még nem láttam semelyik filmben ezt elemezni, szóval „ jól esett" felderíteni az eseményeket a szereplőkkel… A táj és a zene lenyűgöző volt, durva hogy milyen a modern hadviselés. Érdekes népek között járhattunk, azt hiszem a közeljövőben tanulmányozni kellene jobban ezeket a kultúrákat is.

Roßin 

A legtöbb háborús filmnél biztosan jobban tetszett, de a fegyvertelen katonát nálam nem veri. Valamint ami még plusz hogy szeretem az ilyen valós történtek alapjáni filmeket, még ha szomorú is hogy megtörtént. Chris sokat hozzátett a filmhez ez tagadhatatlan. A végén ahogy narrálták a valós történet részleteit kirázott a hideg, jó értelemben a hőstettek végett.

Czkitty

Megindító film remek szereplőgárdával.
Ugyan ismertem nagyjából a történetet, de mégis bégig izgultam és szorítottam a szék karfáját.
Ilyenek az igazi hősök.
Imádtam a végén a képet a 12 katonáról.

darkfenriz

Viszonylag keveset tudtam a témáról, pláne Mazar El Sharif-ról. Nem a legcsodálatosabb háborús film, amit láttam, de brutálisan, a helyi viszonyokat remekül szemléltetve mutatja be a modern hadviselés mikéntjét és az egymásra utaltságot. Egyben kell tartani szövetségeket, kis katonai sejteket és párosítani az amerikai szervezettséget az elmaradott afgán harcászattal. Kőkemény pszichológiai harc ez a komoly stratégiai kihívás mellett.
Chris Hemsworth megfelelő vezére volt ennek a bandának, és egész szimpi volt Dostum tábornok is.

Márta_Péterffy 

Konteó hívőknek nem ajánlott! Mármint 9/11 témájában.
Mint film, persze hogy nem nagy szám, ez inkább egy esemény megörökítése. Valós történet, patetikus játékfilmes feldolgozásban.
spoiler


Népszerű idézetek

Littlegirl 

– Ha bőgsz, elmondom ám mindenkinek.

psn

Ha az oroszok kemény télről beszélnek, arra érdemes odafigyelni.

Bogesxd 

Nelson (lovagolni tanítja a többieket): Szóval ha megrúgod, az a gyerünk. Ez itt a kormány. Balra mész balra, jobbra mész jobbra. Meghúzod, fék.

Littlegirl 

A világ legnagyobb fegyverzete az…ez. Az én seregemben nincsenek katonák. Egy sincs, csak harcosok. A katala ebben él (a fejére mutat. De ha ez (majd Nelson szívére mutat) maga is harcos lesz.

Bogesxd 

Hal Spencer: Ha meghalsz, a feleséged nagyon sajnálná, hogy nem írtad meg.
Mitch Nelson: De megígértem neki, hogy hazamegyek. Ha megírnám, megszegném a szavam.

Almost_Zed 

Ez Afganisztán. Itt a sírhelye sok birodalomnak. Aki ma barát, holnap talán ellenség.

Roßin 

Úgy mozgassátok mint a hímes tojást! Halljátok?


Hasonló filmek címkék alapján