Gyerekkoromban rettenetesen féltem a Cápától, mégis mindig megnéztem, ha elcsíptem a tévében. Amikor meghallom a jellegzetes zenei motívumot – John Williams egészen elképesztő atmoszférát teremtett ezzel a két hanggal –, máris futkos a hideg a hátamon. Ez a varázs 40 év múltával sem kopott ki, a Cápa generációk klasszikusa. A szereplők, a rendezés, minden nagyon klappol. És bár számomra a film második fele kicsit rétestésztás, azért még mindig szívesen ülök le, és nézem meg sokadszorra is. A folytatások tényleg elég vérszegények, de most megjött a kedvem a maratonhoz. Hamarosan folytatom. :)