Corbucci a mocskos, sáros Django után hófedte vidékre helyezte westernjét. A halál csöndje legalább annyira formabontó alkotás, mint a Franco Nero főszereplésével készült mozi. Sőt! Míg utóbbi a befejezéssel igazából követi a jel bevált receptet, hogy kielégítse a nézői igényeket, addig jelen alkotás talán a filmtörténelem legkegyetlenebb zárlatával bír, melynek láttán megfagyott bennem a vér, még úgy is, hogy tudtam, ez a mozi nem happy enddel zárul. A zárlat pedig azért működik annyira, mert Corbucci mester úgy mutatja be a karaktereket, hogy azok nem a jó és rossz skála két végletén helyezkednek el. A környezetből és helyzetből adódóan viselkedik mindenki úgy, ahogy, így a jónak titulált figurák sem egészen szentek. Ennek ellenére Kinski alakításában van valami hátborzongató őrület, mely az utolsó jelenetben olyan elemi erőbe csap át, amilyet nem is tudom, mikor láttam utoljára. Abban a tekintetben ott van az emberi faj minden gonoszsága.