Letti23  kihívása


Letti23 

Párizsban járt az ősz

Elkezdődött2018. augusztus 30., 03:34
Jelentkezés vége2018. november 30., 03:18
Véget ér2018. november 30., 23:59

„Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.”
Ady Endre: Párisban járt az Ősz

Ismét beköszönteni látszik kedvenc évszakom, az ősz. Ennek örömére gondoltam, hogy létrehozok egy rövidebb kihívást, amelyben az alábbi kitételek szerint kell filmeket nézni:
• 2 film, amelyek Párizsban játszódnak (csak azt fogadom el, amelyiknek a címkéi között szerepel a „Párizs” szó)
• 2 film, amelyek az őszre emlékeztetnek téged (indoklással)
Azaz, összesen 4 filmet kell megnézni a kihívás végéig. Csak a kihívás kezdete utáni nézéseket tudom elfogadni, természetesen újranézések is jöhetnek. Szöveges értékelést nem kérek a filmekhez, de csillagos mindenképpen legyen. Sorozatot is lehet hozni, ott egy teljes évad vált ki egy filmet. Segítségképpen csatolok néhány filmet, de persze nem muszáj ezek közül választani.
Jó szórakozást mindenkinek! :)

38 hozzászólás