#14

21. század

Nem lesz ennek jó vége, János – mondja Eszter úr Valuskának Tarr Béla remekművében, a Werckmeister harmóniákban. Nagyon úgy tűnik, nekünk sem lesz jó végünk, az emberiségnek befellegzett, jelenlegi tudásunk szerint az utolsó órákban vagyunk. Hogy van-e okunk bármiféle reményre, nem tudom, de az biztos, hogy katasztrofális korszakban kell élnünk. Kollektíven szembesülünk azzal, amivel egyénenként amúgy is muszáj szembenéznünk: a végességgel. Az elmúlt két évtized több nagy műve apokaliptikus kor lenyomatát viseli magán (Grandrieux La vie nouvelle, Tarr A torinói ló, Trier Melankólia, Godard Dans le noir du temps, Joe és Anthony Russo Végtelen háború, vagy Miller zseniális Mad Maxe, amely már az apokalipszis után játszódik). A kiürült eget újra benépesítettük istenekkel (szuperhősök, óriásszörnyek, titánok), míg a Földet ellepték mindenféle pokoli lények (vámpírok, zombik, menedzserek és reklámszakemberek). Nos, sovány vigasz, de minden ellenkező híreszteléssel szemben, a film nem halott. Hovatovább, a filmtörténet egyik legvirágzóbb, legbátrabban kísérletező korszakát éljük.

1. Paterson (Jim Jarmusch, 2016)
2. Discoveries on the Forest Floor 1-3 (Charlotte Pryce, 2007)
3. Holy Motors (Leos Carax, 2012)
4. Brouillard: Passage #14 (Alexandre Larose, 2013)
5. Long Day’s Journey Into Night (Bi Gan, 2018)
6. Masao Adachi (Philippe Grandrieux, 2011)
7. Los Angeles Plays Itself (Thom Andersen, 2003)

Kedvencek
1. Felvonásköz (René Clair, 1924)
2. Szédülés (Alfred Hitchcock, 1958)
3. Ember a felvevőgéppel (Dziga Vertov, 1929)
4. Sunset Blvd. (Billy Wilder, 1950)
5. What Do Young Films Dream About? (Henri Chomette/Man Ray, 1924)
6. Le Berceau de Cristal (Philippe Garrel, 1976)
7. Beau Travail (Claire Denis, 1999)