Kedvencelte 1

Várólistára tette 3


Kiemelt értékelések

Netta88 

A második évadban kicsit eltűntek Ye Xiu új csapattársai, akiket összeszedett az első évadban, és helyettük egy másik csapatban ténykedett, emiatt néztem is egy kicsit, hogy most mi van, meg féltem is, hogy ők nem térnek vissza, de szerencsére nem így lett. :)
Több kedvencem is lett Ye Xiu mellett, konkrétan az új csapatába mindenkit szerettem, még azokat is, akik később csatlakoztak hozzá, mint a boszorkánymester és a gyógyító csaj spoiler. Illetve „ellenség” közül Blue River (?) volt a kedvencem, jókat nevettem a közte és Lord Grim közt zajló párbeszédeken. Yifan vagy hogy hívták a srácot, aki spoiler na őt is kedveltem. Külön tetszett, hogy Ye Xiu tanítgatja őt, meg a többieket is.
Ennél az évadnál feltűnt, hogy változott picit a grafika, két karaktert alig ismertem meg, de végül megszoktam az új kinézetüket is, meg a grafikát is. A zenék ebben az évadban is nagyon tetszettek, főleg az ending.

1 hozzászólás

Hasonló filmek címkék alapján