Várólistára tette 38


Kiemelt értékelések

futtetenne

Remek film! Alázattal, érzékenységgel nyúl az alapanyagához, Emma Thomson és Daryl McCormack pedig lubickolnak a szerepükben.

A történet szerint Nancy örömfiút fogad férje halála után, hogy végre átélhesse a vágyat és felfedezhesse a szexualitását, ami nem adatott meg neki a kapcsolatában és vallásos neveltetése is gátakat szabott. Először tiszta ideg és számtalanszor visszatáncol, de a türelmes Leo jó emberismerő, és segít Nancynek lassan levetkőzni a gátlásait, miközben róla is megtudunk ezt-azt.

Ez egy olyan téma, amiről nem gyakran hallani, ezért is nagyon örülök, hogy valaki megcsinálta, ráadásul ennyire emberien, alázattal bánva a vászonra vivéssel. Egyetlen kifogásom, hogy elnéztem volna még, de végül is szép lezárást kaptunk és nem volt itt hollywoodi giccs vagy nem idevágó szerelmi szál, mivel nem ez a film témája.

Az is tetszett, ahogy Nancy kinézete finoman változott a találkozásaik során: az elején még kicsit unalmas szűk, elegáns businesswoman kinézet, utána már egy lazább, kicsit átlátszó felső, a haját kezdi nem festeni, így az visszanyeri eredeti ősz színét és a végén már önként néz bele a tükörbe, elfogadva a testét.

Gyönyörű alkotás, ajánlom mindenkinek.


Hasonló filmek címkék alapján