Kedvencelte 3

Várólistára tette 49


Kiemelt értékelések

fióka 

Picit naiv, meg néha túl hollywoodias is (ami európai produkció létére szép teljesítmény), de a történet ettől még valós, és éppen ezért izgalmas. Szerettem, most legalább megtudtam, hogyan került Hannah Arendt, Chagallék vagy akár Bretonék Amerikába és kiknek köszönhető mindez. Rövid, érdemes megnézni a döcögős pillanatok ellenére is.

Kontra_Judit 

Annyira nem fogott meg a film. Többször unatkoztam, mint kellett volna.
Igaz a három főszereplő szimpatikus volt. De a vége eléggé nyomasztó. spoiler

lakatoszoltan01 

Ez egy gyenge sztorira épülő, túl hosszúra húzott történet. Nem túl érdekfeszítő, elég lett volna 3 rész, kevesebb szexualitás és genderség, helyette több adat és tény. Én munka mellett pörgettem végig, de szerintem nem éri meg megnézni, mert nem lesz tőle több a néző…


Hasonló filmek címkék alapján