Kedvencelte 1

Várólistára tette 68


Kiemelt értékelések

Mr_Catharsis91 

Valami egészen elképesztő módon volt szép és tiszta, elemi erejű és félelmetes, megrázó alkotás. Terrence mit műveltél már megint?

Témáját tekintve nekem a 28-as Jeanne d’Arc és a Silence jutott először az eszembe meg valahol az összes Malick-alkotással a 98-as Őrület határántól kezdve volt egy összecsengése, de ez nem túl meglepő, ismervén az eddigi életművét. Mindegyik bődületesen erős film.

Már az, ahogyan azt a gyönyörű és festői osztrák tájat, azt a tisztaságot megütközteti a náci hatalommal és a propaganda-gépezettel, ami itt is viharként mossa át mindenki agyát.
Filozófia tekintetében annyira nem ment mélyre, itt nem csordul túl, nem lesz nehezen befogadható, még a hossza ellenére sem. Az mondjuk kicsit zavart, hogy ha már német-ajkú az egész cast, akkor legyünk már annyira autentikusak hogy németül is beszélünk benne, nemcsak ritkán. Kb. ez volt az egyetlen kivetnivalóm benne, de az is gyorsan feledésbe merült.
A fényképezést nincs értelme dicsérnem, mert Malick erre mindig nagy gondot fordított, viszont az meglepett, hogy Wildmer mennyire tudott Lubezkiként funkcionálni. Mikor régebben a trailer-t néztem, akkor azt hittem újra együtt dolgoztak, aztán láttam, hogy Widmer volt az operatőr.

Azon vettem észre magam, hogy mikor egy kis szünetet tartottam, mennyire rossz volt visszarázódni a film nézésébe, mert nem lett volna szabad kizuhannom belőle, annyira magába szippantott.

Ez egy nagyon fontos film.

strangelove 

A rejtett élet egy döntésre van felfűzve, imigyen ez a döntés adja a film tétjét. Ez a döntés nincsen megalapozva morálisan, pszichológiailag, logikailag vagy éppen racionálisan. Min alapszik hát? Erről kicsit később.
A kérdés ugyanis az, hogy el lehet-e tekinteni a film rendkívül markánsan megnyilvánuló állításától. Rossz-e a film, ha nem értünk egyet vele? Próbáljuk meg félretenni egyet nem értésünket.
Malick egész életművére szinte a kezdetektől két nagy veszély leselkedett. A giccs és a modorosság réme. Utóbbi szerintem már rég utolérte, persze nehéz differenciálni, honnan élő és hiteles egy stílus és honnan puszta önismétlés már csak. A giccs határán való balanszírozás még legjobb filmjeinek is sajátja, de ahogy fogyott ki alóla a minimális tartalom, kótyagos artistaként vesztette egyensúlyát. Malick stílusa főképp a némafilmes hagyományban van lehorgonyozva, Murnau minden bizonnyal az egyik legnagyobb elődje. Ennek köszönhető a rá jellemző mise en scene, amely fragmentált és felszíni, tehát a képre alapoz. Elképzeléseinek kiteljesedett remekműve a Mennyei napok. Hagyományos értelemben folyamat ábrázolására képtelen, benyomások, töredékes villanások jellemzik. Ez mindig is kockázatos, de ennél a filmnél igazán szerencsétlen. Hiába, hogy az első harmada a filmnek egészen jó, hiába a villanások, ebben az esetben ez nem működik. És akkor most térjünk vissza a döntésre.
Noha nem túl cselekményes, pláne nem fordulatos, de aki még nem látta a filmet és nem szeretne megtudni róla semmit, az innentől ne olvasson tovább.

A film nagyon radikális döntést ábrázol és ez igen kényelmetlen tapasztalattal jár. Azzal ugyanis minden épeszű ember egyetérthet, hogy Frantz nem akar beállni a nácik közé. Itt azonban ennél többről van szó. Ő ugyanis még a kórházi szolgálatot is megtagadja, hiába ajánlják fel neki többször is. Miért? Mert semmilyen szín nem alatt nem hajlandó felesküdni Hitlerre. A döntés, ahogy már írtam, semmilyen szinten nem védhető. Nem lehet megalapozni morálisan vagy racionálisan. Miben lehet hát? A hitben. Ez a film kontextusában azonban hihetetlenül problematikussá válik, ha nem volna már egyébként is éppen eléggé az. Egyfelől egyáltalán nem látjuk, hogy mikor alakul ki ez a makacs, mindennel dacoló elhatározás. Egyik epizódban még a kiképzésen látjuk, kedélyesen, aztán minden átmenet nélkül már totálisan tagad minden együttműködést a nácikkal. Nem tudni egyébként miért, egy szó sem esik arról, hogy mi a probléma Hitlerrel. Természetesen ez a radikális hit pszichológiailag nem megalapozható, de a film semmit nem ábrázol a folyamatból. Ha valaki vígan elmegy a náci hadseregbe a kiképzés során, utána mitől változik ekkorát? Nem tudni. De az esküre alapozott ellenállás sehogyan sem magyarázható. Neki ugyanis csak ez számít. Frantz nem esküdhet olyasmire, amiben nem hisz. De mit számítanak a szavak? Mindegy, a heiddegeriánus Malicknél persze éppenséggel sokat. De nem erről van szó.
A magyar nézők és olvasók számára klasszikus példa etikai döntésre Az ötödik pecsét. Ott nagyjából ugyanez a szituáció áll elő. És a felelősség, a közösség iránt érzett felelősség felülírja a morált. Valamiképpen az etika üres formalizmusa, életidegensége lepleződik le, bár ennél persze bonyolultabb az egész história. Hiszen kétségtelenül az ilyen típusú döntésekre fel lehet húzni egy elnyomó rendszert. Mindenkinek meglehetnek az elfogadható indokai a kompromisszumokra, lényegében a megalkuvásra. Ezért is borzasztó Gothár Péter híres filmjének sokat idézett sora. Fel nem foghatom, hogyan tudják annyian kritikátlanul visszhangozni.
Azonban Frantz döntése és hozzáállása semmivel sem jobb. Mire lehet még építeni az elnyomást? Vak hitre. A nácizmustól megkergült falusiak éppen úgy hisznek, mint Frantz. Ezen a szinten nem lehet különbséget tenni, nem véletlen, hogy a tárgyalás során Frantz a náci tisztnek kijelenti: nem ítéli el. Ő egyszerűen érzi mi a jó. És bizony kritika alá lehet vonni ellenállásának individualizmusát is. Senkin nem segít. Nem vesz részt az ellenállásban, nem segíti azokat, akik Hitler ellen harcolnak. És nem törődik a családjával sem. Az már csak ráadás, hogy a filmben megjelenő értékek azonosak a fasizmus által hivatkozott értékekkel. Természetesen meg lehet teremteni a különbséget, a film azonban ezzel nem él, innentől kezdve pedig nem csak esztétikailag kudarc.
Sajnos nem világol semmi elrejtett, metafizikus megfontolások homályában merítkezhetünk meg csupán.

2 hozzászólás
Pistee66 

Hát ezzel a filmmel ambivalens érzéseim vannak. Egyrészt érdekes témáról, mondanivalóval, művészi színvonalon mesél. Másrészt számomra néha túl unalmas, hosszabb, mint kellene, a rendező „túltolja” szinte már öncélúan alkalmazza a narratív stílust, ami által a film lassabbá és kevésbé nézőbaráttá válik. Persze ez egy jó film, de nem fogom évente megnézni, talán soha többé.
Terrence Malick számomra legjobb filmje Az őrület határán volt, abban is voltak ilyen narratív részek, ahol a szereplők gondolatait halljuk, de ott még csak a film kb. ötödét tette ki, itt pedig sokkal többet.
A történet a Második világháború alatt egy osztrák földművesről szól, aki nem akar felesküdni Hitlerre, nem akar embereket ölni, egyszerűen csak szeretné tovább élni az életét a családjával és az otthonában a földeken keményen dolgozva.
Igaz történet alapján készült, tehát sokkal jobban megérinti az ember lelkét a filmben ábrázolt események, mert ezek tényleg megtörténtek, még akkor is, ha nem akarjuk elhinni.
Számomra Franz Jägerstätter a film nagy részében teljesen logikusan viselkedik, tartja magát az elveihez, de szerintem van egy pont mikor valamennyit engedve is győztesként kerülhetne ki a szorult helyzetéből, ő azonban a helyett hogy elfogadja a számára nyújtott mentőkötelet valamennyit engedve elveiből így mentve saját életét és könnyítve a szerettei életét is, hogy feleségét és három lányát válassza továbbra is vakbuzgón kitart addigi elvei mellett. Számomra itt már hiába bizonyitja a családja iránti odadását, az én véleményem szerint, ha igazán őket akarná, akkor változtathatna az életén. Persze van egy pont, amikor ő is beismeri, hogy jobb lenne változtatni, de már képtelen rajta.
Ezt már nem bátor kiállásnak, hanem inkább ostobaságnak tartom. Felajánlják neki, hogy ápoljon sebesülteket és csináljon, úgy mintha felesküdne a nagy „vezérre” még úgy is, hogy tudják, nem gondolja komolyan, ami akkoriban nagy engedmény lehetett, mert még a „félre” gondolkodást is büntették. Még az őt elítélő bíró, a nagyszerű Bruno Ganz alakításában is kérte, hogy gondolkodjon.
Tudom, sokan nem fognak ezzel egyetérteni, de én próbálom elképzelni a helyzetet nem csak egy „tanmesének” hanem valóságnak, persze tudom ez megtörtént, de az kérdés, hogy pontosan mennyi igaz ebből, az is lehet, hogy csak a film kedvéért dramatizáló elemként tettek bele (írtak) bizonyos részeket a filmbe.
Sokan fogják mondani, hogy nagyon is igaza volt Franknak, mert végsőkig kitartott valami mellett, de itt megemlítem, hogy a családjával szemben választotta a végzetes sorsát. Amennyiben ez egy egyszerűbb tanmese lenne, az lenne követendő, hogy végig kitartson, és ne hagyja magát meggyőzni.
Mint mondtam érdekes film; nevezhetjük gondolat ébresztőnek, de sok érzelem is van benne. Láthatjuk, hogyan bolondulnak meg az emberek Radegund faluban és fordulnak a Jägerstätter család ellen az akkori politikai változások hatására. Az addig nagyon boldogan és békésen együtt élőkben, hogyan alakul ki a mindent elsöprő utálat a mást gondoló családfő és családja ellen.
A film nagyon szépen van fényképezve tele a gyönyörű alpesi táj képeivel, amit jómagam is igen nagyra tartok. Ezek a felvételek úgy ábrázolják, a helyet mintha az éden lenne. Ebben az időszakban nem jut eszünkbe, hogy ez a legbrutálisabb korban a háború alatt játszódik annyira idilli a környezet.
Érdemes megnézni, de sok türelemre van szükség, mert borzasztóan lassú film.

s_csaba 

A film arról a Franz Jägerstätterról szólt, aki a II. világháború idején megtagadta a náci szolgálatot, és nem esküdött fel Hitlerre. Igaz történet, utána is lehet akár olvasni, bár nem tudom a film szempontjából nem-e spoileres.
Kezdeném azzal, hogy a rendező, Terrence Malick stílusa, amit az utóbbi filmjeiben már-már túl is tolt, engem nagyon megnyert. A képek, a vágás, a zene (montázstechnika), a kevés párbeszéd, de annál több elmélkedő belső monológ, mind-mind olyan néhol melankolikus hangulatot kölcsönöznek a filmjeinek, ami miatt a film nyomot hagy bennem (jó értelemben). Emiatt is a Knight of Cups (2015) nagyon tetszett, bár a To the Wonder (2012) filmben és a Daltól dalig (2017) filmben már a történet rovására ment (és itt be kell vallanom, hogy a Az élet fája (2011) filmjét túl fiatalon láttam, emiatt nem is értékeltem annyira a mint a többi filmjét, újra is fogom nézni).
A Rejtett élet a maga majd' 3 órájával újra megadja a rendezőnek a lehetőséget, hogy a szép alpesi tájakkal, belső monológokkal és kevésbé ismert színészeivel tovább folytassa az eddigi filmjeinek sorát. Azonban, ami miatt az elmúlt évek legjobb Malick filmjének nevezem ezt, és az általam kedvencnek tartott Az őrület határán (1998) filmjéhez hasonlítom, annak az az oka, hogy az eddigi stílusjegyei nem ölik meg a cselekményt. A monológok a férj és feleség egymásnak írt leveleinek felolvasása, ami kellő módon összetartja az igaz történeten alapuló cselekményt. Így nem a cselekmény szolgálja ki az elmélkedéseket az élet értelméről, hanem fordítva: a cselekményt támogatja meg Franz Jägerstätter életfilozófiája.
Ajánlani csak annak tudom, akinek rengeteg türelme van és kedveli Malick elmélkedős filmjeit.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján