Az emberi százlábú 3. (Az emberi százlábú 3.) (2015) 15

The Human Centipede III (Final Sequence
102' · amerikai, holland · vígjáték, horror

0 díj · 2 jelölés

Érkezik a gyomorforgató Az emberi százlábú-széria utolsó, harmadik felvonása, amelyben a korábbiaknál is sokkolóbb és betegebb dolgokat láthatunk majd.
A 2009-ben bemutatott Az emberi százlábút, majd a 2011-es folytatást követően az ötletgazda-rendező Tom Six jóvoltából Az emberi százlábú… [tovább]

angol

Szereposztás

Dieter LaserBill Boss
Laurence R. HarveyDwight Butler
Eric RobertsGovernor Hughes

Várólistára tette 23


Kiemelt értékelések

UViki 

Gusztustalan, undorító, gyomorforgató és még sorolhatnám.. Hiba volt megnézni..

13 hozzászólás
Negative_Singularity

Szürreális; groteszk; beteg; aberrált; és próbál humorizálni veled – emberrel.

Bocsánat, én nem tudom nem imádni.

_Norbi 

Hatalmas csalódás volt. Az első rész nem tetszett különösebben, mivel lényegében az ötletettől eltekintve nem történt benne semmi izgalmas. A második rész hozta meg az igazi áttörést. Nem volt az a fajta állszaggatós élmény, de nem volt rossz. Az első részben is valami ilyesmit szerettem volna. Megrázónak nem mondanám, de azért voltak jelenetek, amikor meglepődtem, viszont azért valljuk be nem egy Szerb film na. :D Szóval a második rész után kicsit elégedett voltam, mivel némiképp megkaptam azt, amit már az első részben is igértek az előzetesek. Aztán nem is olyan rég leültem megtekinteni a harmadik részt. Hát nem kellett volna. Ennyire unalmas, semmitmondó, könnyed filmet rég nem láttam. Rémesen meggyalázta a második részt. Senkinek sem ajánlom. A film miatt én inkább a készítőket varrnám össze. Sokkal izgalmasabb lenne.

fayakezdet

Sajnos nem vagyok perfekt angolból, a felirat meg csúszott.. így kicsit élvezhetetlen volt. Ha ettől eltekintek szerintem nem volt rossz. 7/10

aiglon

Én úgy gondolom, kár volt belőle 3 részt is csinálni, bőven elég lett volna egy is – bár sok filmnél hasonló véleményen vagyok ezzel. Unalmas volt harmadjára is ugyanazt az alapötletet megvalósító történetet végignézni, pedig a börtönös sztorival és az elgondolással még jó is lehetett volna. A második része szerintem ennél rosszabbra sikeredett. Dieter Laser alakítása viszont tetszett, illett rá a szerep.

Imoran 

Már most tudom, hogy nálam ez az év csalódása, pedig még csak június van és sok horrort fogok még megnézni idén. Az első és második rész után izgatottan vártam a folytatást, de amit kaptam, az messze alulmúlta az elvárásaimat. Komolytalan, unalmas, egyáltalán nem sokkoló, szinte semmiben nem kapcsolódik az előzményekhez az emberek összekapcsolásának ötletén kívül.

Rebane 

Hááát, én az ígéretes második rész után többet vártam… Ez nagyon béna…


Hasonló filmek címkék alapján