Szerelemben, háborúban (2014–2014) 19

A cári Oroszországban egyre erősödik a politikai ellenállás, és veszély fenyegeti a cár uralmát. Néhány katona Kurt Seyit Eminof hadnaggyal (Kivanç Tatlitug) hazatér, hogy kipihenje a harcok fáradalmait. A bálok, családi látogatások során a szoknyavadász hadnagy megismeri Surát (Farah Zeynep… [tovább]

Képek 25

Szereposztás

Kıvanç TatlıtuğKurt Seyit
Farah Zeynep AbdullahŞura
Fahriye EvcenMürvet
Caglar ErtugrulYusuf
Demet ÖzdemirAlya Baronez
Elçin SanguGüzide
Melisa PamukAyse
Birkan SokulluPetro
Ushan ÇakirCelil
Serdar GökhanMirza Mehmet Eminof

További szereplők

Kedvencelte 9

Várólistára tette 54


Kiemelt értékelések

Theana 

Végtelenül tragikus ez a történet, még ha nem is teljesen hű Bezmen regényéhez. Keserű szájízt hagy maga után a gondolat, hogy nem ismerhettük volna meg Seyit és Shura történetét, spoiler.

A történelmi elhelyezkedés időben és térben is azonnal megfogott, és már az elején közel került hozzám a két főszereplőnk. Nagyon ragadó volt a színészek játéka, ahogy az érzelmek tükröződtek az arcukon, mert teljesen visszahatott rám az érzelmi világuk. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy néha túlontúl csöpögött a nyáltól, de alapvetően érdekelt a sorsuk. A zene gyönyörűen aláfestette ezt a borús és kissé misztikus hangulatot, amiben főleg a török bús dallamok domináltak, mint az Efkar-ı Kırım vagy a Galata'da Veda. De az egész soundtrack annyira tökéletesre sikeredett!

Az első évad tele van érzelemmel – mindenfélével. Nagyon szenvedélyes akár szerelemről van szó, akár a hazáról, a családról. Mind erősen átjön. Viszont emellett nagyon sok az ármány Petro (és a bárónő) részéről, ami eleinte csak piszkált, majd kezdett idegesíteni, végül ha egy nap 3 részt lenyomtam egymás után, akkor ijesztően kiakasztott. Az évad végén közel álltam az ideggondozóhoz, mert komolyan kiakadtam a sok drámán, ármánykodáson és balhézáson. (Szóval átérzem, hogy valaki pénzt adományozott anno azért, hogy Máricsúj kiszabaduljon a börtönből.)

Időközben a karakterek teljesen érthető okokból megváltoztak, és nem úgy találták egymást a jelenben, mint ahogy megismerkedtek a múltban. Szerintem mindezt át lehetett volna hidalni azzal, ha őszintén megbeszélik a dolgaikat, és nem ámítják önmagukat mindenfélével spoiler vagy nem rohannak el egy veszekedés után MINDEN ALKALOMMAL spoiler. Annyira megtépázott lett a kapcsolatuk a végére, hogy mind a kettőt külön-külön megrázogattam volna. De ugye az élet nem ilyen. Rengeteget küszködtek és harcoltak belül magukkal, és külsőleg másokkal saját magukért, a családjukért, a hazájukért, a barátaikért.

Aztán jött a második évad és hozta magával az új szelet. Amíg Seyit, Shura és Petro kezdett unalmassá válni és valahol fárasztóvá is, Murvet egy színfolt lett a történetben. Friss szereplő volt, nagyon kedvelhető a tiszta szíve miatt és meglehetősen érdekes háttérből és családból jött. Róla szólt igazán a második évad, ami így volt jó. Csak ez a fránya összecsapott lezárás ne lett volna! Nem ilyen befejezést érdemelt volna ez a történet.

A lelki folyamatok összetettek és nagyon szépen végigkövethetők, lehet nagyon szeretni a karaktereket, ugyanakkor a szereplők emberi butasága rettenet dühítő sokszor. Meg vannak természetesen a must hate szereplők is, de rendesen. Könnyeket végül nem csalt a szemembe, de sok mindent mondott és egy mély történetté sikerült alakítani a könyv alapján. És egy fontos dolgot üzen, még pedig, hogy létezik második esély és újrakezdés.

5 hozzászólás
KHLexa

Ez a sorozat, megint a legjobbkor jött az életembe. Nagyon sokat köszönhetek neki, hogy erőt meríthettem belőle. Megmutatta, hogy még a legnagyobb szerelmen is túl lehet lépni. Köszönöm!

Londonna 

2015. január 10.

Mivel tegnap este még javában tartott a mosás, így úgy döntöttem, hogy amíg megy a mosógép, addig belenézek ebbe az új sorozatba…

Kellemes csalódás volt, bár kicsit kettős érzelmeim is vannak. Nagyon szépek a képek, a főszereplők is helyesek, viszont a jeleneteket kicsit furcsállottam. Voltak meglehetősen vontatott pillanatok, meg voltak olyan pillanatok, amiket meglehetős gyorsasággal ugrottak meg, holott szerintem ha jobban kidolgozták volna és nem intézték volna el olyan kevéssel, jobb is lehetett volna… Bár ahogy olvastam, az RTL itt is vagdosott ki jeleneteket…

A szinkron néhol szerintem is fura, de leginkább azért, mert több Szulejmános hangot is betettek. Mintha nem lenne kismillió szinkronszínész rajtuk kívül… Seyit hangja viszont nekem teljesen rendben volt, illik a karakteréhez. Az nem jelent semmit, hogy az adott színész hangja eredetiben milyen. Attól még lehet hozzá találni karakterében másabb, de passzoló hangot. Nekem tetszett.

Şura. Hmm. amikor először megjelent, picit elkerekedtek a szemeim, hogy ő lesz a női főszereplő? Ez a kis semmilyen lány? Aztán haladtak előre az események és engem nagyon meggyőzött. Sőt, a lányka egy idő után már kifejezetten Carey Mulliganre emlékeztetett, aki egy nagyon helyes és tehetséges színésznő.

A korábbi kommentekben olvastam, hogy többen hiányolják a főszereplők között a „kémiát”. Hát nem tudom, szerintem meg tökéletes volt minden egyes kis pillantás. Sőt, ebben a lányban néhol magamat fedeztem fel. Én is reszkettem, a gyomrom bukfencezett egyfolytában és minden bajom volt, már csak akkor is, ha a páromra gondoltam, aki elhívott randevúzni. Akkor először. Kicsit újraéltem ezt az izgalmat, meg a somolygó, „kukkolós” pillantásokat. Szóval részemről meggyőző volt. Kıvanç, mint színész eddig ismeretlen volt számomra, még sosem láttam semmiben. Van egy aurája, az már biztos. Nézegettem róla képeket és arra kellett rájönnöm, hogy kevesebb szakállal vagy szakáll nélkül viszont már egyáltalán nem „gyerebe” nekem. Itt, katonaként valóban van egy „peckes tartása”, az arcberendezése ezzel a mennyiségű szőrzettel pedig komolyabbá teszi. Ezek nélkül csak egy sima szépfiút látok, aki már csak emiatt sem érdekelne soha. Kicsit ilyen szempontból Burak Özçivit nekem, valamiért érte is odavannak a nők, nekem viszont egyáltalán semmi különös élményt nem jelent a látványa. :) De itt, ebben a szerepben tetszik a pasas.

Mindent összevetve lehet, hogy megnézem végig ezt a sorozatot. Nagyon tetszik, hogy ez is történelmi, mivel szeretem a történelmet. Az is plusz pont, hogy valamennyire próbáltak egy állítólag megtörtént esetet feldolgozni. Nagyon szépek a képek, ahogy már említettem, a jelmezek is… Látszik, hogy nem sajnálták rá a pénzt. Plusz azt is üdvözlöm, hogy nem túl hosszú sorozat, legalább végig lehet nézni. :)

3 hozzászólás
Timi98 

Fantasztikus sorozat, nem csoda hogy ilyen sikeres lett. A szereplőválogatástól kezdve a forgatókönyvig nagyon precíz, alapos és pontos. Történelmi tényekre épül, megmutatja az akkori eseményeket és mindemellett egy gubancos eseményszálat is kapunk mellé. Rengeteg a karakterfejlődés, az események viharában szereplőink is új emberekké válnak, egyesek erősebbé, míg mások gyengülnek vagy elbuknak. A forgatási helyszínek gyönyörűek, a színészi játék részről részre egyre jobb, a vége pedig igazán jóra sikeredett. Én ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a történelmi hangulatú romantikus filmeket vagy csak az izgalmas szálakkal teli sorozatokat.

Nightmare

Egészen jó sorozat. Bár a vége eléggé meglepő volt

Alexandra_Müller 

Abszolút kedvenc és max pont. Pont arra nem gondoltam, hogy a törökök valaha félig orosz témájú sorozatot fognak csinálni, erre tessék. Nagyon klassz könyv adoptáció, mivel az eredeti könyv (egy igaz szerelem történetének elmesélése Sura és Seit között. Seit, az írónő, Nermin Bezmen nagypapája!.) A szerelmi szál mellett, viszont a sorozat kiegészítette sok ármánnyal, izgalommal, akcióval és egy abszolút szerethető és izgalmas sztori kerekedett belőle. Az első részek nekem annyira azt a világháborús hangulatot idézik, amit mindig elszórtan képzelni olvasás közben, szóval engem abszolút elkápráztatott. A vége összecsapott és spoiler


Népszerű idézetek

gabicu

Az egyetlen ember vagy, akivel el tudom képzelni a jövőmet.

2. évad 2. rész
Theana 

Mr. Eminof: And is there a lady who will cry for you when you go to the front?
Kurt Seyit Eminof: No, father. But who knows?
Mr. Eminof: You're growing up. What do I always say? You'll have friends in Moscow or Petrograd. You will have fun with them. You will laugh and be friends with them. But in the end, you will mary a Turkish girl. That's my wish.

1. évad 1. rész

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján