Sörgyári capriccio (1981) 83% 104★

Van otthon egy ellentét, melynek tárgya Hrabal.
A párom imádja, olvasta (talán) minden könyvét, nem tudja megunni, és ezek a filmek is a kedvencei. Rengeteget hallgattam már, hogy vásároljak mosómedvét…
Ezzel szemben tőlem borzasztóan távol áll ez a fajta irodalom, a cseh humora mint olyan, ugyan nem irritál, de sokszor erőltetettnek érzem, és éppen emiatt, akárhányszor Hrabal-könyv akadt a kezembe, nem sikerült a végéig eljutnom. Egyszerűen nagyon nem nekem való.
Ugyanígy éreztem ezzel a filmmel is.
Jól szórakoztam ugyan rajta, de borzasztóan vártam, hogy valami értelmet nyerjen az egész történet, hogy kifusson valahova a sztori. Talán nem árulok el nagy dolgot, ha elárulom, nem fog. Ez a film és a „történet” (jobb híján nevezzük így) olyan, mint egy pillanatkép. Bemutat valamit, bemutat egy életérzést, bemutat egy időszakot és abban embereket. A maga módján persze ez rendkívül szórakoztató, de számomra nem tud több lenni, mint bájos.
Tényleg nagyon nagy dicséret részemről, ha azt mondom, élveztem ezt a filmet, és nem idegesített fel*. Nehéz érzékeltetnem miért, mert nehéz körülírnom, mit vált ki belőlem, de higgyétek el, én nagyon nem szeretem az ilyen filmeket és Hrabal humorát, és ez mégis jó volt. Ez nagyrészt köszönhető a szuper magyar szinkronnak (az élén Kernnel).
Nézzétek meg, nálam jobban fogjátok szeretni az biztos, de a szórakozás garantált.

*Hazudtam, Maryska igenis idegesítő volt. Valószínűleg azért, mert a könyv ismeretének hiányában nem értettem őt. Nem koherens karakter.

Míg az Őfelsége pincére voltam (2006) egyik személyes kedvencem, ez végtelenül irritált. A humor forrása majdnem azt a színvonalat éri el, ahol – mint némely magyar film esetében is – azon kéne nevetni, hogy gyorsítva játszanak le jeleneteket vagy hátrafelé sétálósat játszanak le visszafelé. Ennyire azért nem volt bugyuta, de frusztráló az igen. A színészi játék nagyon is rendben volt, ezért lehetett erősebb az idegeimnél. A főszereplőt meg tudtam érteni, ha ilyen családja van már nincs szüksége ellenségekre. A kéretlen vendéget pedig 10 perc után minden lelkiismeret-furdalás nélkül ütöttem volna le.

Hrabal, Menzel, hetvenes évek, visszapillantás a századelőre, vagy még régebbre, a századvégre. Élet, életöröm, nevetés, erotika, Maryska szépsége, a hosszú haja, Pepin bácsi zseniális üvöltve beszélése (Kern András tolmácsolásában), az anekdótái és elsősorban a gyárkémény teteje…
Bármikor nézem vagy olvasom, újra rádöbbenek, hogy az élet sava-borsát nem is annyira a gigászi összefüggések adják, hanem a mindennapi apróságokhoz való hozzáállásunk.
Nagyon szeretem! (S Hrabal sörözőjét nem találtuk meg Prágában… :-( )

Ez is egy olyan film amit nem tudok megunni.

Meg sem tudom mondani, hogy hányszor láttam. De arra tisztán emlékszem, hogy amikor először láttam, én is nagyon haragudtam, amikor a serfőzőné megtette, amit megtett….

Nem volt rossz, de engem nem is kötött le túlzottan..

Jirí Menzel emlékére néztük újra, aki 2020. szeptember 5.-én halt meg