Rómeó és Júlia (1996) 73% 415★

Világéletemben rühelltem Rómeó és Júlia történetét. Nem hatott meg, nem tudtam megérteni, miért lesz spoiler, agybajt kaptam, akár csak szóba került. De talán ahogy fejlődöm (remélhetőleg), megértem ezeket a dolgokat. És nemrég néztem egy Rómeó&Júlia feldolgozást, ami valahogy megrázott. Lehet, a zene miatt, mert irtó jó lett, de ott valahogy megfogott a történet. Kicsit beleéltem magam, és ez a helyzet rettentő.

De ezt a feldolgozást sokszor nem tudtam komolyan venni. Talán ez is volt a cél, talán az, hogy közelebb tudjon kerülni a történet a fiatalokhoz, nem tudom. Szóval elég vicces volt látni, ahogy festett hajú, pisztollyal járkáló emberkék 16. századi stílusban beszéltek egymással, miközben ment alatta a „modern” zene.

Dicaprio teljesen elvarázsolt. Mikor sírt, mikor dühös volt, egyszerűen mintha átadta volna az érzelmeit. Igazinak tűntek a vívódásai, és teljesen elhitette velem, hogy ő bizony a szerelmes Rómeó.

Az operatőr is igazán szép munkát végzett, nagyon sokféle és színes lett a képi világa, de egy kép a film végén kissé belerontott a kontrasztba. spoiler

Érdekes feldolgozás, szerintem abszolút kaphatna esélyt a fiatalok körében is.

Shakespeare művei közül messze nem a Rómeó és Júlia a kedvencem (azért a címért a Hamlet verseng a Julius Caesarral). Sokáig elég határozott véleményem volt, hogy az egész tragédia nem történik meg, ha a főszereplők csak egy kicsivel kevésbé életképtelenek. Igazából akkor kezdtem el egyáltalán értékelni ezt a drámát, amikor elvettem a hangsúlyt Rómeóról és Júliáról, és áthelyeztem a környezetre, amiben élnek: ettől kezdve a tragédia egyfajta Deus Ex Machinának tűnik. Ezer ponton meg lehetett volna állítani, de mintegy sorsszerűen be kellett következnie, mert csak ekkora tragédia ébreszthette rá a szemben álló feleket, hogy elég volt. Ezzel együtt viszont a dráma bekerült számomra azok közé a művek közé, amikről úgy vélem, teljesen lényegtelen, milyen korban jelenítik meg a művet, mert a szituáció, a probléma időtlen. Pont az emlegetett Julius Ceasarnál ezzel kapcsolatban nagyon szélsőséges a hozzáállásom, abból pl. meg sem bírnék nézni egy olyan változatot, ahol a főszereplők tógában vannak, de egy ehhez a filmhez hasonló feldolgozás, ahol a konfliktus öltönyös politikusok között zajlott, eredeti szöveggel, már elképesztően megérintett és megrázott. A Rómeó és Júliával olyan szempontból nyitottabb vagyok, hogy itt lényegében bármilyen környezetben el tudom képzelni a helyzetet, van egy erős hangulata a kosztümös, teljesen korhű változatnak is, személyes kedvencem az abszolút belőhetetlen dátumban játszódó, félmodern musical, maguk az archetípusok minden második filmes univerzumban ott vannak, és nagyon tetszik ez a verzió is. Gyakran szürreális, abszurd, és átértelmez dolgokat, de nekem például a spoiler DiCapriót idősebb korában sokkal jobban bírom, de Rómeó eleve csak egy szerelmes tinisrác, aki az idő nyolcvan százalékában eléggé sodródik az árral, és ezt teljesen át tudja adni, sőt, én még azt mondom, illik is hozzá, hogy túlságosan szépfiús arca van. Claire Danes pedig kifejezetten jó. Mercutio megjelenítését egy picit sajnáltam, mert amikor először olvastam a drámát, akkor ő volt konkrétan az egyetlen, akit kedveltem is, de mivel eleve sok ponton megcsavarták a karaktereket, én pedig ezt elfogadtam, így nem is zavart annyira, hogy rontson magán a filmélményen.
Én, személy szerint merem ajánlani. Más, furcsa, aki nem vevő a modernizálásra, és némi abszurditásra, az bele se kezdjen, de én amit vártam tőle, azt megkaptam.

Röviden és egyszerűen ez nem az én filmem.
Nagyon felismerhető, hogy ez Baz Luhrmann „Vörös függöny” trilógiájának egyik darabja; ugyanolyan vágások, kameraképek, gyorsítások voltak benne, mint a Moulin Rouge! című alkotásában. Ugyanaz volt a stílus is; már-már giccsbe hajló, amit sokan találhatnak kvázi gusztustalannak. Engem a látvány nem zavart és igazából ez a modernizált környezet is érdekes volt, egyszerűen csak nem szimpatizáltam a karakterekkel és nem tudta a sztori felkelteni a figyelmem; gyakorlatilag nem érdekelt a film. Voltak jó elemei és ütős jelenetei, de mindent összevetve nem igazán szerettem, pedig az elgondolás és a kivitelezés is érdekes, ötletes volt.

Nagyon könnyű elrontani egy Shakespeare-adaptációt, elég, ha nem tudod kimérni a stílust: mennyiben legyen modern, mennyiben ne. Ez a film jól mérte ki, bár régen láttam, és szinkron alapján nem tűnt szóról-szóra adaptációnak (aztán lehet mégis az volt, csak újra kéne néznem) nem csak a színészeket remekül válogatták ki hozzá, de sikerült annyira komolytalanná, bohémmé tenni a kontraszttal, hogy átjön az egészből a pezsgő, fiatalság érzése. Egy mai (vagy akár csak egy tíz évvel ezelőtti) kamaszt ha leültetsz Shakespeare-t nézni, halálra fogja unni magát, ha csak nem tud kellően azonosulni a szereplőkkel. Ez a darab pedig fiatalokról szól, fiataloknak is, a fiatalság nyelvén, költészetbe foglalva persze, már Shakespeare idejében is egészen biztosan megérintette azt a korosztályt, akikről mesélt, bűn lenne tehát egy mai kamaszt leültetni holmi maskarás kardvívásos darab elé. Ezért is örülök például annak, hogy újrafordították a Zabhegyezőt, mert vannak történetek, amiket hűen csak akkor sikerül közvetíteni, ha a konzerválás mellett le is tudod porolni azokat és el tudod érni, hogy úgy hassanak valakire, mint másokra, annak idején. Ilyen tekintetben ez a film abszolút siker: emlékszem az osztálytársnőim is megkönnyezték a végét, pedig őket nehéz volt rávenni, hogy bármit is csendben végig üljenek és figyeljenek rá. Érthető persze, ha teszem azt a Macbeth-et, vagy a Lear királyt nem így csinálják meg, de egy sztorit, ami fiatal, tizenévesek szerelméről szól, nem lehet jobban adaptálni, mint azon a vizuális nyelven (ha úgy tetszik), ami a fiatalokat megszólítja.

Igazából nem volt rossz, először fura volt. Mármint fegyverek meg autók de igazából max az első fél óráig utána már hozzá szoktam ez. Maga az ábrázolás nagyon tetszett, meg hogy régiesen beszéltek közben. Igazából örültem hogy nem ez lesz a vége, pedig tudtam csak reménykedtem hogy nem. Annyira megkedveltem a szereplőket.
DiCaprio zseniális volt ebben, főleg a végén. Azta, mindig is tudtam hogy remek színész de itt annyira jól hozta a szerelmes embert. Lenyűgöző volt.
Claire Danes is Júlia volt szerintem! :))
Olyan jó zenék voltak benne. Annyira jól elkapták a pillantott egy-egy számmal.
Szóval igazából nekem tetszett.

Ha nem számoljuk most a musicaleket, messzemenően a kedvenc Rómeó és Júlia feldolgozásom: érdekes, ötletes, nem mellesleg, tökéletesen működik a történet modern környezetben is.
Plusz, mivel ebből (is) írom a szakdolgozatomat, még mindig nem untam meg, pedig rövid idő leforgása alatt láttam vagy háromszor (and counting) :D

Dicaprio óriásit alakít benne! Azok a könnyben és dühtől vérben forgó szemek amikkel néz, mikor bosszút áll Mercutióért. Az elgyötört arc, amikor megtudja, hogy Júlia halott. És hát Clarie Danes (Júlia) is elég hihető őrült, pisztollyal a kezében.
Mióta világ a világ mindenki tudja mi a történet vége, mégis hogy szurkoltam, hogy észrevegye Rómeó a levelet, vagy hogy az Atya megállítása a srácot, aki szól Rómeónak. Hát még amikor felkelt spoiler.

Mindig annyira reménykedek, hogy majd más lesz a vége. Főleg, ha sikerül megszeretni a színészeket, és azt, ahogy megcsinálták az adaptációt. És kiabálok a szereplőkkel, hogy ne legyenek már ennyire idióták, hogy csak egy kicsit figyeljen oda, vagy spoiler
Érdekes volt, ahogy áthelyezték a ’60-as évekbe, kicsit furcsa volt, és nem is igazán nőtt hozzám ez a fajta felállás, de mégis élveztem. Furcsán jó volt az is, hogy a 16. századi stílusban beszéltek egy ilyen, modern környezetben. Adtak a történetnek egy olyan újítást, amit a mai fiatalok is valószínű szívesebben néznek meg. Az én kedvencem mondjuk még mindig a magyar és a francia musical, de én ezzel a kettővel nőttem fel, szóval annyira nem meglepő. :D
Leonardo DiCapri alakítása nagyon tetszett, főleg a végén annyira jól át tudta adni az érzelmeket! És Claire Danes is, tőle a kedvencem amúgy az volt, mikor spoiler
Teljesen nem varázsolt el, és kedvenc nem lett, de abszolút pozitív csalódás volt, örülök, hogy végre sort kerítettem rá.

Őszintén szólva nem igazán értem, hogy hogy lehet ezt nem szeretni. Azaz értem, mert valamiért, ha Shakespeare darabjairól van szó, a legkisebb, a megszokottól eltérő kreatív szikra fellobbanásának hatására sokan sikítófrászt kapnak és verbálisan keresztre feszítik az adott alkotást. Ahogy utánanéztem, itt is ez történt, ennek is köszönhető a szerény 6.9-es átlag imdb-n, de erre csak annyit mondhatok: ne higgyetek nekik!
A látványvilág egyszerűen fantasztikus. Ugyan néha kicsit soknak éreztem a Jézusokat, Szűz Máriákat és kereszteket, ezeknek mégis megvolt a helye és utólag belegondolva remekül érzékeltették azt az álszent ájtatosságot, ami mind a Montague, mind a Capulet-családra jellemző. A jelmezek is nagyon tetszettek, külön kiemelném a jelmezbálon felvonultatott szetteket spoiler. Hozzánemértő véleményem szerint a színészi játékra sem lehet panasz, mindenki meggyőzően alakított, az pedig, hogy olykor kicsit túljátszottnak tűnik egy-egy jelenet szerintem szuperül illett a modernizált settinghez, illetve magához a darabhoz is. A soundtrack is nagyon jól sikerült, mindenképpen utána fogok még keresni.
Ami miatt mégis levonok egy csillagot, az maga a történet: mivel a Rómeó és Júlia elég messze van az első helytől a kedvenc Shakespeare-drámáim listáján, ezért sajnos a történet sem tudott lekötni – főleg a vége felé –, és így nem tudtam 100%-osan élvezni a filmet sem. Mindezek ellenére viszont egy kreatív, újító, érdekes adaptációnak tartom, így mindenképpen ajánlom mindenkinek. Na jó, a vaskalapos Rómeó és Júlia-fanoknak talán annyira mégsem. :D

Sokan nem szeretik. De én imádom. Egyébként is odáig meg vissza vagyok Shakespeare bácsi művéért. De ez a modern feldolgozás, ez az isten.