Inuyasha (Inuyasha 1.) (2000–2004) 89% 158★

Most nem is tudom, mit írjak. Ismét végeztem egy maratoni sorozattal. Persze a finálé még hátra van, de azzal várok még egy kicsit. Jobban örültem volna, ha Narakut már most odaküldik, ahová való, de így sincs bennem üresség. Az majd a legvégén lesz, mert ez a csapat is nagyon a szívemhez nőtt, a főszereplők és mellékszereplők egyaránt (tisztelet a kivételnek). Nagyon jól éreztem magam a kalandozások közben. Teljesen beszippantott az Inuyasha világa, és ez a különös hangulat mindvégig megmaradt. A grafika ahhoz képest, hogy majd 20 éves animéről van szó, nagyon jó volt. Az openingeket és endingeket egyszer sem tekertem át, mert mindet szerettem, kivétel nélkül. A duplarészes epizódok közül úgy örültem annak, ami elmeséli Kikyo és Inuyasha megismerkedésének a történetét. Ez volt a kedvencem, de sok epizód a szívemhez nőtt. Ez az anime egyszerre vicces, kalandos és szomorú. Elég véres is, de a feszültséget oldja a bohóckodás és komikus évődés a szereplők között. A fő történetszál mellett sok kisebb is szárnyra kap, és átível az animén. Engem a fillerek sem zavartak. Szerettem, hogy minden karakter kapott több önálló kis epizódot, amiben csakis rá fókuszáltak, így mindenkit megismerhettünk, a múltját, motivációját, és azt, hogyan és miért úgy tekint a jövőre. Még a negatív karakterek, mint például Kagura, is kapott személyiséget, és ha lassan is, de a jellemfejlődése megindul. Ez elmondható Sesshomaruról is, aki nem szerepelt annyit, amennyit szerettem volna, mégis érezni, hogy folyamatosan jobbá válik. Ebben sok szerepe van Rin-nek is, aki egyik nagy kedvencem. Inuyasha bátyja látszatra egy kőszívű, szófukar szellem, de ha jobban belemélyedünk az eseményekbe és átgondoljuk, látjuk, hogy ő a maga módján mindig segített. Inuyasha kicsit tuskó tsudere, de én akkor is szerettem, mert a felszín alatt igenis aranyos, és szeretnivaló félszellem. Kagome kicsit ingadozó volt számomra, sokszor indokolatlanul bunkó, de bebizonyítja mégis, mekkora szíve van. spoiler Ő is egyre erősebbé válik. Engem a piszkálódások sem zavartak közte és Inuyasha között, jókat lehetett nevetni egy-kettőn. A csapatból Sango a kedvencem, akit nagyon sajnáltam személyes családi tragédiája miatt. Nem lehet könnyű lelkileg elviselni Kohaku akaratlan árulását. Ami a kissrácot illeti, sokszor haragudtam rá, mert olyan dolgokat tett, ami megbocsáthatatlan. Még ha a szív meg is bocsát, az agy nem fogja tudni ezt elfogadni, mert a dolgokat nem lehet meg nem történtté tenni. Miroku, a perverz szerzetes is szimpatikus, és hamar megszerettem. Olyan édesek együtt Sangoval. A pirulós részeken mindig mosolyogtam. Jól ábrázolták, mikor Sango zavarban van. Koga a farkasfiú kicsit idegesített, hogy egy szerelmi sokszögbe berobbant újabb tagként. De ott van neki Ayame… remélem :) Mondhatjuk, hogy Kagome és Inuyasha rejtett, óvatosan bontakozó szerelme végigszövődik az animén, amitől a romantika is belopódzik a kalandok közé; azonban én egy másik szerelmet jobban kedveltem ennél a felállásnál. Számomra Kikyo volt az abszolút kedvenc, és az Inuyashához fűződő kapcsolatát gyönyörűen árnyalták, és festették meg. Az a botladozó szerelem is olyan aranyos volt, ahogy Inuyasha udvarolni próbált, Kikyo pedig végül elfogadta kapcsolatukat. De ez a szerelem sajnos már az elején halálra volt ítélve. Én azonban mindig szurkoltam nekik. Inuyasha sosem tudta elengedni Kikyot, még akkor sem, mikor megjelent a színen Kagome. És szerintem sosem fogja, mert ők is összetartoztak valaha. Csak Naraku beleköpött mindenki levesébe. A főgonosz ábrázolása is teljesen jól sikerült. Naraku egy igazi féreg, aki csak fokozza az ellenszenvet részről részre. Erőtpróbáló csapatépítő tréning vár Inuyasháékra, hogy felkutassák és levadásszák őt. Nekem sokszor vitte feljebb a vérnyomásomat ez a roh@dék. A gonoszok motivációját még mindig nem értem kristálytisztán. Ha kiirtanak mindenkit, felégetnek és szétrombolnak mindent… ez miért jó? Mi van akkor, ha már semmi sincs? Miért kell még hatalmasabbá válni, hódítani és ölni? Ettől mi lesz jobb? Narakunak sosem bocsátom meg, hogy tönkretett egy szép szerelmet – Kikyo és Inuyasha olyan aranyosak együtt, és szép életük lett volna. :(
Ez az anime is nagy becsben tartja a barátság és öszetartozás erejét. Meg kell ismernünk a másikat, mielőtt meggondolatlanul ítélkezünk felette vagy épp a személyiségéről. Shippo például egy ártatlan kölyök rókaszellem, és előszeretettel szólogatnak be egymással Inuyashával, még ha látszólag akkor úgy tűnik, hogy utálják egymást, ez az érzés hamar szertefoszlik, mert számos olyan tett születik részükről, ami azt bizonyítja, hogy mindent megtennének a másikért. Kagome és Kikyo kapcsolata is érdekes. Bár nem kedvelik egymást, mégis tétovázás nélkül megmentik a másikat. Oké, ez az elején még nem teljesen így zajlott, de aztán elsimulnak köztük a dolgok. Mindenki rendet tesz a szívében. A drámai hangulat is végig ott lappang, ahogyan ez a misztikus világ körülzár minket. Néhányszor könnyes lett a szemem egy-egy érzelmesebb vagy szomorúbb epizód közben. Az érzelmeket és érzéseket ebben az esetben is kitűnően ábrázolták, és a seiyuuk munkájára sem lehet semmi panasz. Én nem tudom elengedni Inuyasháékat, tehát a kedvenc részeimet biztosan újra fogom nézni. Ennek a remek animének köszönhtően a zene világában is lett pár új kedvencem, hiszen már rongyosra hallgattam BoA: Every Heart vagy a V6: Change The World című dalát. De hát jó zenéből sosem elég… :) Az Inuyashával minden rendben :) Nagyon hamar belopta magát a kedvenceim közé :)

Hihetetlenül jó volt újra végignézni a sorozatot.
Egyetlen egy bajom van, hogy túl sok a filler rész. :/

Sokkal jobban tetszett, mint vártam. Konkrétan semmit nem tudtam, az animéről, csak sokan mondták, hogy jó, meg, hogy nézd meg, klasszikus. Igazuk volt, tényleg elég jó.

((Szeretettel várom a gyalázkodó támadásokat, de)) Szerintem az Inuyasha nagyon bőven nem Takahashi Rumiko mesterműve, nagyon szeretett státusza viszont két pozitívumból ered: egyrészt kis hazánkba ez került először, és adott valami újat, másfelől viszont Takahashi karakterrajzának tipikus példája, ráadásul úgy, hogy humorosabb romantikus műveit és misztikusabb, horrorisztikusabb történeteit egész ügyesen ötvözi.
A történet főleg az elején elég sok humort enged meg, később azonban egy elég sokrétű, gyakran elgondolkoztató művé válik, és bár sok akció van benne, üzenetei mégis túlmutatnak egy klasszikusabb shounenéin. A szereplőket gyorsan meg lehet kedvelni, már csak azért is, mert ahogy megszokhattuk, nem tiszta hősök, hanem jólelkű, de kifejezetten hibákkal teli karakterek jelennek meg, akiknek szurkol az ember, és azt is látjuk, hogy még csak nem is kell feltétlenül megszabadulniuk minden kellemetlen tulajdonságuktól, hogy jobb emberek lehessenek. Az alaptörténet izgalmas, jól illeszkednek bele az új elemek, habár a vége felé sok dolog már nagyon időhúzásnak tűnik.
Alapvetően felénk klasszikus, és már csak ezért is érdemes megnézni, de aztán ha tetszett, akkor vessük bele magunkat az alkotó munkásságába, mert azt még érdemesebb.

Ó, mennyire szerettem ezt a sorozatot… Jópofa volt. A szörnyek viccesek voltak félelmetes helyett. A főszereplő egy gyökér. A női rém idegesítőek. A főgonosz démon egy nőimitátor. A macsò pasik vagy buggyos arabgatyában vagy extra rövid forrónadrágban pòzőrködnek. A varázskardnak bundás a markolata (igen…). A nagy és félelmetes kutyadémon egy palotapincsi-akita keveréknek néz ki. Ez így mind elég rosszul hangzik,de mégis: imádtam. :D Jò kis feudális Japán közegben játszódó fantasy. Hogy kik voltak a kedvenceim? Hát az önelégült, mindig bunkó,rasszista embergyűlölő, „éntökéletesvagyok” Sesshoumaru,a címszereplő idegbeteg félvér tisztavérű bátyója, aki menetrendszerűen belerondított a főszereplők kalandjaiba. Akkor ott a kislány, Rin, az embergyerek,aki kiskutyaként követte a nagyurat – hisz mégis kicsit vajból volt a szíve a tuskó felszín alatt,ejj. És a házsártos békaember szolga,akinek mindig volt valami epés megjegyzése,miközben Sesshoumaru lábtörlőnek használta, Rin meg lefárasztotta a kérdéseivel. :D Hmm,talán ideje lenne újranézni.

Úgy rémlik ezt végignéztem… vagy nem? @_@
Viszont azt (remélem) sose felejtem el, egyszer, már besötétedett és ismerőséknél voltam és még kinn mászkáltunk a síneknél és találkoztunk másik ismerősékkel és vele volt a kis húga és nem bírom a gyerekeket, de olyan aranyos volt a kislány, ahogy meglátott, felcsillant a szeme és elkápráztatva mondta rám a bátyjának, hogy: „tényleg olyan, mint Inuyasha!” :D Annyira cuki volt. :)
Régi szép idők… TT__TT

Ezen nőttem fel, örök kedvenc marad *-*

Örök kedvenc! Már a sokadik alkalommal nézem újra!

Még gyerekként hétvégente néztem, de sajnos nagyon sok rész kimaradt, így felnőtt fejjel újrakezdtem, és nem bántam meg. Az egyik kedvenc animém, izgalmas sztori, érdekes karakterek, humoros és még szerelmi szál is van benne :)

Nagyon sokat lefed az érdeklődésemből, voltaképpen minden adott, hogy szeressem.
Imádom a démonos, szellemes témákat, ázsiát (különösen Japánt), mágiát, időutazást, újjászületést… Mangáját is elolvastam, ez egy hosszú, de szuper anime.
A karaktereket is imádom.