Feltámadás (A függetlenség napja 2.) (2016) 61% 338★

Most akkor ezt minek folytatták?
Indokolatlanul sok felesleges töltelék szereplő, bugyutta klisé jelenetek, faék párbeszédek. Logikát ne keressünk, mert az nincs. Látvány az akad, ennyit ér körülbelül sajnos. Legalábbis számomra.
A másik intelligenciáról meg a Galaxis útikalauz MArvinja jutott eszembe. :)
Jó kis összefoglaló:
http://index.hu/kultur/cinematrix/2016/06/24/fuggetlens…

Minden butasága ellenére nagy rajongója voltam az első résznek, ugyanis gyermekkorom kedvence, így számomra erős nosztalgia értékkel bír. Valószínűleg ezen okból adtam rá a fejem, hogy a folytatást bizony moziban kell megnéznem, akármilyen szörnyűnek is tűnik már mai szemmel. Minimális elvárásokkal ültem hát be rá és emiatt nem is tudom lehúzni, hiszen egy Michael Bay szintű, látványosan bugyuta kis popcorn mozit vártam tőle és azt, hogy felidézze bennem, milyen is volt az előzőt gyerek fejjel nézni. 8-9 évesen még valószínűleg odákat zengtem volna róla, de ettől függetlenül most sem mondom azt, hogy teljesen szemétre való. Akadtak benne ötletes elemek, szépen emelték a tétet, helyenként pedig még sötétebbnek is éreztem a hangulatát, mint az elsőnek, nem beszélve arról, hogy Jeff Goldblum és Bill Pullman továbbra is a helyén volt. Mi rontotta el számomra a filmet? Sorolom: 'Julius bácsi kalandjai és a varázslatos iskolabusz', az új, totál érdektelen és kedvelhetetlen szereplők, a spoiler és az erőltetett, tudósok közti meleg kapcsolat kiemelése, amitől kb. az egész terem a falat kaparta. Természetesen ezen kívül is akadtak béna poénok és tudományos képtelenségek, mégis a királynős jeleneteknél pl. a hideg futkosott a hátamon, olyannyira szépen lettek meganimálva. Ami a lehetséges folytatást illeti, a végére érdekes irányt vettek az események, de ebből lassan egy újabb Star Trek nem pedig ID4 széria lesz, szóval asszem innentől ezt passzolnám…

Idén eddig ez a mélypont. Nem tudok más magyarázatot adni, mint hogy ez szándékosan lett ilyen rossz, és egyfajta paródiája akar lenni az eredeti filmnek. Az 5. hullám és az Egyiptom istenei ehhez képest filmtörténeti mérföldkövek.

Jáj! :D
Hát voltak itt gondok rendesen. Csak hogy a nekem legfeltűnőbbet mondjam: a poénok. Egy sem volt, amin nevettem volna. Pár durván kínos mondatnál muszáj volt felkacagnom, de ennyi. Lehet csak nekem rémlik az első viccesebbnek és kevésbé kínosnak.
De ezen kívül még volt más is. 20 év alatt az emberiség technológiája akkora fejlődésen ment keresztül, hogy csuhaj, még a Holdon is van bázis, meg egyéb nyalánkságok. Ehhez képest visszajönnek ezek a gusztustalan lények, ugyanazzal a technológiával, mint anno és mégis feladja a leckét. Tán' még jobban meg lettek sz*patva, mint annak idején. Lényegében ugyanott voltak, mint ’96-ban. :D
Emellett a sok borzalom mellett valamiért mégis élveztem. Izgalmasnak találtam legalább ez, ha már nem volt vicces. Tudom, hogy az első része sem egy hibátlan mestermű, de az annyira szórakoztató, hogy már rengetegszer láttam. Kíváncsi lennék, hogy ez a folytatás vajon hasonló sorsra jut-e. Egyelőre nem érzem, de még előfordulhat, hogy megkívánom. Mondjuk az első rész után. :)

Nem szabad összehasonlítani az elsővel.. mert az epic ez meg nem. DE engem a történet hiánya miatt pótoltak a látvánnyal.. legalább a szemem jól lakott :D A viccek helyenként kicsit laposak voltak, de Floyd hülyeségein majdnem sírva nevettem :D Amivel még nálam plusz pontot kaptak a készítők, hogy nagyon sok régi szereplőt visszahoztak akiket nagyon jó volt újra látni. :) Pl: Juliust :P vagy a bolond dokit :D
Szóval nem bántam meg, hogy megnéztem. :) Kíváncsi leszek, csinálnak e még folytatást. :)

Az egyedüli amit díjazni tudtam, hogy az első részből egy-két karaktert leporoltak. Aztán rájöttem, hogy minek? Amikor már nagyon belemerültek az UFO-zásba szerintem bealudtam 15-20 percre. Amikor felébredtem, pont azok másztak elő a roncsok alól akikről az elején tudni lehetett, hogy túlélik és jaj, de izgi, össze is fognak jönni. Nyáltócsa a köbön.
Egy ZS kategóriás sci-finek ezt simán elnézem, de ez sajnos nem annak készült. Igyekszem minél előbb kiheverni.

Hát ez valami borzalmas kliséhalmaz lett. Mindent ellőttek, ami csak belefért.

Nem vitatva el, hogy Roland Emmerich egy jó rendező (vagy jó rendező volt régen), engem az abszolút indokolatlan és félrepozícionált Függetlenség napja-folytatásával veszített el véglegesen – olyannyira, hogy ezután a Midway-jel szemben szinte már elvárásaim sem voltak anno, és tökéletesen igazam is lett, azt is elbarmolta. Mégis sokkal jobban fáj ez a bizonyos második FN-film, mivel itt egészen konkrétan a saját karrierje egyik – a blockbusterek szintjén – emlékezetesnek és korszakos élményének tűnő művébe sikerült belerúgnia.

Ott szerettem volna kezdeni a gondolatfolyamot, hogy a FN nem egy folytatható film, de a mai világban tőle extrémebb egylövéses mozik is kaptak már folytatásokat, előzményeket, újrázásokat, szóval ezt elengedném. Illetve annyiból talán mégsem, hogy tipikusan ez a lehető legrosszabb fajta folytatás, amennyiben nem tesz mást, mint rálicitál az első részben már elsütött trükkjeire. Minden látványosabb, nagyobb, de végeredményben minden ugyanaz, a dramaturgia tulajdonképpen száz százalékban, pusztán a technikai lehetőségek adta olcsó plusz látványelemek elterelik a figyelmünket arról, hogy mi ezt egyszer már láttuk. Emmerichnek ráadásul a 2012-höz hasonlóan furcsa perverziója lett a közelmúltban valamiféle tompa, a nyilvánvalóból kisejlő, de elég megfoghatatlan vígjátéki él alkalmazása, aminek hála néha úgy éreztem, tisztában van azzal, mennyire gáz a produkciója, és a kritikus nézőknél ezt valamiféle önreflektív poénkodással akarja elütni. Mintha csak egyetlen mozi keretében megkapnánk a folytatást és a paródiát is.
A parodisztikus él legcsúfosabb és legkínosabb pontja kétségkívül Okun doktor „felélesztése”. Vígjátéki figurát csináltak belőle, bogaras tudósból zizzent, tökkelütött őrült tudóst, aki Mr. Bean egyik közvetlen leszármazottjának tűnik, ráadásul felülve a korszellem által diktált vélt-valós elvárásoknak, még a szexuális orientációját is megismerjük* (persze funkció nélkül). A vélt-valós elvárások egy másik díszpintye a kínai piacra való betörés („mivel, te hülye, pajszerrel?”) eszköze, a kínai csinibaba, akinek nemcsak a jelenléte, de a képernyőn töltött konkrét műsorideje is full kamu, róla speciel meg sem tudnám mondani, Emmerich, vagy csak a stúdió fixációja volt az alkalmazása.
A színészek között Will Smith nagyot nőtt a szememben, hisz nem vállalta el az újrázást. Goldblum talán az egyetlen a veteránok közül, akinek jól áll a régi karakter poénra vétele, egyébként éppen ő talán az egyik olyan színész, aki remekül festene tulajdon filmes projektjeinek direkt paródiáiban is. Hogy Charlotte Gainsbourg mit keresett itt a hollywoodi fizetésen kívül, nem tudom, de az mindig meglep, bizonyos színészek milyen könnyen átjárnak az elvont művészfilmes és az anyagi sikerrel kecsegtető trashmozik szférái között. Kiábrándító azonban a helyzet a fiatal titánok oldalán: a pilótafülkékben vagánykodó, nagyokat mondó, egymással kakaskodó fickókat nézni vérfagyasztóan ciki, olyan szekunder szégyent éreztem a nézésük közben, hogy konkrétan elkezdtem az ufóknak szurkolni. Ők egyébként (mármint az ufók) az első részben kegyetlenül hangulatos lények voltak, nem sokat láttunk belőlük, de amit igen, az kellőképpen szörnyű és organikus volt. Most, hogy Emmerich minden létező agymenését vászonra viheti, túlságosan sokat látjuk őket ahhoz, hogy fennmaradjon a belőlük áradó misztikum, ugyanakkor a számítógépes képalkotás még mindig nem tart azon a szinten, hogy az ábrázolásuk akár csak egy icipicit is esztétikus, érdekes, félelmetes legyen.
Emmerich vizuális ideáljainak 2012-t idéző csúcsa ez a bizonyos földbolygóra kullancsként rátelepedő magszívó cucc, ami látszik az űrből, de mi megnézhetjük alulnézetből őt is, meg az általa kiváltott természeti katasztrófát is. Az efféle kreatív városok-földrészek pusztulása a vásznon mindig is fétise volt a rendezőnek, de csak az elmúlt jó másfél évtized filmjei tették biztossá, hogy más fétise szinte egyáltalán nincs is: Devlin jelenléte ide vagy oda, a látványorgia a minden, és a kutya se foglalkozik a történettel, a karakterekkel, a valamirevaló zenei körítéssel, bármiféle megalomániától mentes szellemességgel.

A második Függetlenség napja mozi a 2010-es évek hollywoodi normáinak és teljesítményeinek csúfos tablója. Bármiféle eredetiség nélkül sokkal csúnyább, butább és lélektelenebb, mint húsz évvel ezelőtt ugyanez. Külön bizarr fordulata a (most már) franchise-nak, hogy az sem teljesen világos, mennyire vette mindezt komolyan a rendező/szellemi atya: vajon az a bizonyos parodisztikus él kinek szól elsősorban? Senkinek, ez spontán új stílusjegye? Vagy ezzel jelzi, hogy mindez számára is kínszenvedés? Netán ez a kibúvó azok haragja elől, akik világosan látják, mennyire pocsék a produkció?
Egyik eset sem vet rá jó fényt.

*Meleg-vonulat egyébként spontán módon is lenne a sztoriban, a két holdi vagány közötti viszony legalábbis többet sejtet mezei bajtársiasságnál…

Kliséhalmaz erőtlen megvalósítással.

Hatalmas csalódás. Emmerich jó ideje csak közepes, vagy annál valamivel jobb filmeket rendez, de ez még akkor is béna lett volna, ha nem folytatás. Az a három csillag csak azért ment, mert az alapötlet, amin elindultak a készítők, egészen ígéretes volt. Még volt is benne egy fordulat, amit bár megsejtettem az elején, mégis jó elgondolásnak tartottam. A többi fordulat nagy része kiszámítható, de az, ami mégsem, csupán azért nem, mert minden logikát nélkülöz. Mindezek mellett a látvány elcsépelt, tucat, (a régi pedig annak idején nagyon meghökkentő és lebilincselő volt,) az új karakterek harmatgyengék, ráadásul annyi idegesítő szöveggel látták el a szereplőket, amennyihez még a Transformers íróinak sem volt pofája.
De persze hamarosan készül a harmadik rész, mert ugyebár erre van igény…